2021. 09. 04.

SST 24: eredményt hirdettek a pozsonyi duplacsuklós trolitenderen

Sikeresen zárult a szlovák főváros pályázata a duplacsuklós beszerzése kapcsán. A kiírás két gyártó fantáziáját mozgatta meg, ebből az egyik a jelentősebb alacsonyabb árral nyert.


Duplacsuklós trolik beszerzése Prágában is napirenden van, ám Pozsonyban már a célegyenesben vannak, hogy két éven belül ilyen járművek már utasokat szállítva közlekedjenek. A tenderen két induló volt: a svájci HESS és a cseh-lengyel(-spanyol) Škoda-Solaris konzorcium. Ebből az utóbbi a 16 kocsira 16,7 millió eurós (áfa nélküli) árat adott meg, ellentétben a HESS több mint 21,6 milliós ajánlatával. A pályázat többször változtatásra került, ami különösen a külföldi gyártóknak jelentős extra munkát jelentett, hogy újra le kellett az egész dokumentumot fordítani.
Duplacsuklós Solaris troli volt már Pozsonyban: 2020. novemberében már próbajáratként közlekedett egy Solaris Trollino 24 MetroStyle a városban. Ekkor elsősorban a jármű viselkedését tanulmányozták, valamint – értelemszerű okokból – hogy elfér-e mindenhol, ahol a jövőben alkalmazni kívánják.
A nyertes gyártónak 20 hónapja áll rendelkezésre, hogy a járműveket leszállítsa. A duplacsuklós trolikkal elsősorban a főpályaudvarról induló 201-es viszonylaton találkozhatunk majd, mely jelenleg is az egyik legforgalmasabb vonalnak számít.

Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.