2023. 02. 16.

Hidrogénes után akkumulátoros

Újabb mérföldkövet ért el a Stadler Rail AG: USA-piacos akkumulátoros motorvonatot gyárthat a legjobban fogyó termékéből. Az egyedi rendelés körülményei első ránézésre meglepőek lehetnek, de a hátteret ismerve közel sem azok - egyúttal azt is jelzik, hogy valami szép lassan tényleg megindulhat az amerikai közösségi közlekedés fejlesztésének területén.



Mindössze egyetlen példányra szóló, de fontos megrendelés lehet a Stadler számára az az akkus FLIRT, melyet a Utah State University és az ASPIRE kutatóközpont megrendelésére fejlesztenek és építenek majd. Amíg Európában a vasútvillamosítás mellett a már meglévő, de gyengébb forgalmú mellékvonalak számára lesz megoldás az alternatív hajtás, Észak-Amerikában sokszor a vasúti személyszállítás újonnan megteremtése a feladat ezekkel a járművekkel, adott esetben már meglévő tehervasúti vonalakon, vagy akár korábban felhagyott vaspályák újjáélesztése révén kiépülő személyforgalmú vonalakon. Amint azt a tavaly szeptemberi InnoTrans járműveinél is láthattuk, nem tudnak könnyebbek lenni, mint fővonali társaik, sőt sokszor a tengelyterhelés jelenti a hatótáv vagy éppen az alkalmazhatóság korlátját. Míg a különféle, dúsan specifikált bi- és trimodális motorkocsik lazán karcolják a 20 tonnás tengelyterhelést, addig Magyarországon, de akár a régióban is hosszú ideje a mellékvonali járműfejlesztés alaptézise a kisebb, maximum 16-18 tonna körüli érték. A pocsolya másik partján viszont ez sem annyira korlátozó tényező, főleg ott, ahol vegyes üzemű pályán kell „újratelepíteni” a személyszállítást.

Minden műszaki és pénzügyi szempontokban meglévő különbség ellenére az amerikai piacra már sikerült korábban GTW (New Jersey Transit, River Line ill. Denton County egységek), KISS és FLIRT platformból is eladni, utóbbiból még hidrogénest is a rajzasztalról - a helyi piaci szereplésről néhány éve készítettünk átfogó interjút a cég képviselőjével. A mostani akkus FLIRT szinte hazai pályára kerül már abból a szempontból is, hogy a Stadler a helyi igények kielégítésére pont Salt Lake City-ben épített ki gyártóüzemet, így adja magát, hogy a régió legyen a tesztkörnyezet az akkus változathoz is. Abból a szempontból is jó tesztpálya ez, hogy a helyi közösségi közlekedés szellmileg meglepően közel van Európához - mindenesetre Amerikában elég ritka élmény az elővárosi vonatokhoz csatlakozó regionális buszokat és mindehhez ütemes menetredet találni, ahogy az itt az Ogden–Salt Lake City–Provo tengelyen történik.

A közleményhez csapott rajzról a korábbi hidrogénes modell juthat eszünkbe, de ez tisztán elektromos lesz
(grafika: Stadler Rail AG)

A közép-nyugati államban a cél egy olyan jármű kifejlesztése és megépítése, amelyik képes használni a közúti járművek töltőrendszereit, így nem kell speciális megoldásokat fejleszteni egy villamosított vasúttal alig rendelkező környezetben. A projektben nem a műszaki megvalósítás a végcél, hanem a Wasatch Front nevű régió (Logan, Ogden, Salt Lake City, Provo városok alkotta terület) személyszállításának fejlesztése lokálisan emissziómentes megoldásokkal. Ezen a területen mintegy 2,7 millióan laknak és 10 éves távlatban 15-25 százalékkal nőtt a lakosság, így a közutak tehermentesítése is kívánatos lenne. Jelenleg a FrontRunner nevű szolgáltatás jelenti a gerinchálózatot, melyet mindössze 12-13 ezren használnak naponta - a hálózatról korábban írtunk saját portrécikket is. A régióban a már-már elővárosi vasúti távolságokat lefedő másik kötött pályás modalitás a téli olimpia kapcsán beindított light rail hálózat, a UTA TRAX.

Adorján Péter, Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.