2016. 08. 17.

Kaliforniában is KISS

Újabb amerikai megrendelést kapott a Stadler Rail. Amint korábbi cikkünkben is előrejeleztük, a svájci járműgyártótól a villamosítást most intéző Caltrain tizenhat darab, hatrészes villamos motorvonatot rendelt. Ez az első alkalom, hogy a svájci cég a tengerentúlon értékesítheti az emeletes motorvonatát – egyúttal az eddig legnagyobb megrendelésük az észak-amerikai piacon. Az ügylet igazi újdonsága viszont az, hogy a tervek szerint egy európai piacra fejlesztett jármű komolyabb módosítások nélkül állhat az amerikai engedélyeztetés elé.



A Stadler termékei nem ismeretlenek Észak-Amerikában sem: a GTW 2/6-os motorvonatokat több light rail (könnyűvasúti) vonalon használják őket, a FLIRT-motorvonatok pedig a közeljövőben Texasban jelenhetnek meg, Fort Worth városának elővárosi vonalán. Ezúttal az éppen vonala villamosítását elindító Caltrain jelentkezett be: tizenhat, hatrészes emeletes motorvonat szállítását vállalta a svájci cég, összesen 551 millió dollár értékben. A szerződés további 96 kocsira, azaz tizenhat motorvonatra vonatkozó opciót is tartalmaz 385 millió dollár értékben.

A Caltrain-KISS látványterve
(grafika: Stadler Rail)

A 157,1 méter hosszú vonatok San Francisco és San Jose között közlekednek majd, és a Szilícium-völgy néven közismert régió közlekedését szolgálják ki. Itt elsőrangú szempont, hogy mielőbb környezetbarát közlekedési lehetőséget kínáljanak a mai dízeles, mozdonyos ingavonatok helyett; a Caltrain flottája viszonylag elavultnak számított és a közelgő villamosítás miatt nem is fektettek sokat a dízelflottába az utóbbi időben. Az új vonatok engedélyezett legnagyobb sebessége 110 mérföld/óra (177 km/h) lesz és a hatrészes szerelvények a jövőben hét vagy nyolc kocsis egységekké is gond nélkül bővíthetők.

A vonatokat 2019 augusztusában kell átadni, a szerelvények menetrend szerinti üzeme pedig 2020-ban indulhat majd. A vonatok végszerelését az USÁ-ban, a Stadler Rail Salt Lake Cityben lévő gyárában végzik majd, megfelelve ezzel az amerikai belső piacot támogató előírásoknak, melyek 60%-os belföldi hozzáadott értéket írnak elő. Ezt a gyáregységet a Stadler bérelni fogja, bízva a további amerikai megrendelésekben, ám óvatosabban, mint a spanyol Talgo: ők saját gyárat építettek ki, melyet további rendelések hiányában be is zártak néhány szerelvény megépítése után.

A végére hagytuk az igazi újdonságot. Amint törzsolvasóink már bizonyára kívülről fújják, az európai piacra tervezett járművek esetében a nagy kérdés mindig az, milyen módosításokat kell eszközölni ahhoz, hogy az amerikai vasúti hivatal, a Federal Railroad Administration (FRA) hagyományosan szigorúbb ütközésbiztonsági szabványainak megfeleljen a személyszállításra szánt jármű. A szigorú előírások az európai társaiknál jóval masszívabb tehervonatok jelenléte miatt egyáltalán nem öncélú a vegyes üzemű pályák esetében, és a személyszállító cégek csak a személy- és teherforgalom egyidejűségének kizárásával szoktak felmentést kapni az FRA-tól a szabvány alól. Ilyenre van egyébként példa Stadler GTW-vel is, a Camden-Trenton light rail vonalon.
Nos, a tervek szerint a Caltrain KISS lehet az első jármű, amelynek nem kell megfelelni az FRA szabványainak, vagy legalábbis csak egy könnyített változatnak. A hírek szerint a Stadler szakemberei is aktívan közreműködtek az új szabályozás megalkotásában, melynek létrejötte mindenképpen üdvözlendő. A Caltrain KISS és ezzel a Stadler úttörő lehet az új irányelv alkalmazásában.

Halász Péter, Magyarics Zoltán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.