2023. 05. 27.

Gyorsvonat érkezett Makóról

A MÁV-START a 2023-as évben ünnepli az M41-es sorozatú mozdonyok üzembeállításának 50., – illetve a V43-asok esetén ennek a 60. – évfordulóját. A Csörgő 50 rendezvénysorozat keretében ezúttal egy igazán különleges menet került terítékre: ha csak egy napra is, de visszatért a makói gyorsvonat.




Valamikor a 2000-es évek közepén még közlekedett, ma pedig már csak egy fél pár maradt belőle: ez a Budapest és Makó között közlekedő gyorsvonat. E vonatpár(ok) maradéka a ma már csak vasárnaponta közlekedő Szentes és Budapest-Nyugati közötti 17203-as számú vonat. 2023. május 21-én azonban nem Szentesről indult és pláne nem a megszokott Usgyival közlekedett ez a járat.
A MÁV-START ugyanis a Csörgő 50 rendezvénysorozat keretében ezúttal a makói gyorsvonatot élesztette újjá. A dolog érdekessége – túl azon, hogy a mozdonyos vonat a térségben amúgy is érdekesség már – az, hogy Hódmezővásárhely és Makó között 2009. december 12-én közlekedett utóljára közszolgáltatás keretében közlekedő személyszállító vonat. Akkor ugyanis – egyes „szakemberek” tanácsai nyomán – az illetékes szakminisztérium felfüggesztette kéttucatnyi vasútvonal(szakasz) személyforgalmát. Az akkori kormányoldal pimaszságát mutatja, hogy az egész intézkedés a neve alapján csak ideiglenes állapot lett, de ez a kormányváltás után is csak részben került felszámolásra, így többek között a 130-as vonal déli részén sem indult újra a személyszállítás. A MÁV-START tizennégy évvel a szégyenteljes intézkedések után azonban láthatóan nem titkolja: lenne azért potenciál a Hódmezővásárhely és Makó közötti vasúti személyszállításban, ennek egyfajta „kóstolója” volt ez a vonatozás is. Hogy mennyire hatotta meg a tömeg a hét kocsis szerelvényen az illetékes döntéshozókat, azt még nem tudjuk, de az biztos, hogy nagyon sok érdeklődőt vonzott ez a program.
A napi program keretében előbb délelőtt Szegedről indult a „Tiszavirág” névre keresztelt (egyébként csak globáldíjas menetjeggyel igénybe vehető) Ex 770-es számú vonat, hogy közel három órás útja végén Makóra érjen. Innen a 17203-as számmal gyorsvonatként Budapest-Nyugati felé indult a szerelvény. Érdekesség, hogy tervezetten végig a 2128-as Csörgővel közlekedett a vonat.
Feltűnhet az olvasónak, hogy mi tartott vajon ilyen sokáig? Nos a helyzet az, hogy bár a VPE adatai szerint a Hódmezővásárhely és Makó közötti pálya 60 km/h-val járható, a személyszállító vonatnak azonban csak 20 km/h-s (!) sebességre rendelt menetvonal jutott. Ennek okait nem sikerült kiderítenünk, hiszen a pálya állapota nem igazán indokolja ezt, pláne, hogy a térségben azért teherszállítás rendszeresen van és aligha hússzal poroszkálnak a tehervonatok.

Makó állomásra érkezik a 2128-as Csörgő vontatta Ex 770 „Tiszavirág”.

Az impozáns hosszúságú vonat Hódmezővásárhely és Makó között mindösszesen csak 20 km/h-val közlekedhetett.

2009. decembere óta nem érkezett Hódmezővásárhely felől közszolgáltatás keretében közlekedő személyszállító vonat, nem is csoda, hogy ennyien várták az Ex 770-es érkezését.

Meglepő módon igazán nagy sajtóérdeklődést nem tapasztaltunk a különleges menetnél, de a makói helyi tévé azért tudósított a nem mindennapi eseményről.

Mindenesetre így volt bőségesen idő fogyasztani a MÁV Rail Tours állományában lévő 29-es „lovarda étkezőben”, ahol az Utasellátó az 1980-as és 1990-es évek legnagyobb slágereiből legnépszerűbb ételeiből válogatva állították össze az étlapot. Ez egyébként komoly kihívást is jelentett, hiszen az áramellátás, hiába a vonat elején a Csörgő, nem igazán volt a legjobb a konyhában, így komoly kihívások elé állították a személyzetet, amit azonban láthatóan sikeresen vettek, ugyanis a fedélzeten többször elhangzott a figyelemfelhívás: ha végeztünk az étkezéssel, adjuk át a helyünket a következő utasnak.

A délutáni 17203-as számú gyorsvonat némileg impozánsabb lett, mint a megszokott Usgyi. Ráadásul egyenesen Makóról indult, mint „a régi szép időkben”. Elég sok vasútbarát utazott vele, de a hétköznapi utasok is megcsodálták a szokatlan járatot és valószínűleg voltak páran, akik még örültek is, hogy teszem azt Mártélyról indulva nem kellett Szentesen átszállni Budapest felé menet.

A már megszokott, régies hangulatú iránytáblák voltak a vonat ajtóin. Sajnos oldalra nem futotta a fújt, fém iránytáblákra ezúttal sem.

Az igazi látványosságszámba menő vonat útjának lebonyolítása azonban ezúttal nem (ezúttal sem?) volt zökkenőmentes: eredetileg a MÁV-START az 1. osztályú kocsinak egy 19-80-as középszámú bautzeni bolhást tervezett be és a jegyértékesítést is így kezdték meg. Ez a kocsi összesen 9 fülkében 54 ülőhellyel rendelkezik. Az utazás előtti pénteken jelent meg azonban a MÁV-START oldalán, hogy „a nagy érdeklődés miatt” a 19-80-as fülkés kocsi helyett egy 17-37-es Apee, azaz egy egykori ARp sorozatú „kiskomfort” kap helyet a vonatban. No, itt kezdődtek a galibák: a „kiskomfort” utasteréből ugyanis teljesen hiányzik az eredetileg 9-es fülke összes ülése és ezen kívül a kocsi kialakítása miatt a 20-as és 30-as számú üléseknél is vannak eltérések és összesen csak 38 ülőhellyel bír ez a kocsitípus. A MÁV-START a megváltott helyjegyeket átvariálta, de erről csak a rendezvény oldalán lévő ajánlóban adtak hírt – itt jelezték, hogy a kocsikísérő személyzet ad majd új helyeket a már megváltott jeggyel (és helyjeggyel) rendelkező utasoknak. Ez hol sikerült, hol nem, ráadásul a hiányzó helyszámok miatt volt olyan utas, aki végül nem jutott hozzá az 1. osztályú ülőhelyéhez. Meglehetősen furcsa hozzáállás ez a vasúttársaság részéről, még ha kissé érthető is, ha esetleg egy 19-80-as kocsi nem állt rendelkezésre. Azonban a változás kommunikációja kifejezetten rosszul sikerült – ha már csökkentett helyszámú kocsival közlekedünk, miért nem hozták el Szegedről mind a két (elvileg) üzemképes komfortkocsit?

Szentesen is igazi látványosság volt az impozáns hosszúságú gyorsvonat. Sajnos az 1. osztályú kocsi nem a korábban beígért 19-80-as volt, hanem az egyik kiskomfort, ami azért némileg tájidegenül hatott ebben a környezetben.

Múltidézés minden tekintetben. Bár a honállomások nem ezt jelzik és a makói gyorsban is ki tudja már, mikor közlekedett étkezőkocsi, az élmény maradandó.

A tudósítók csak Szentesig utaztak a vonattal, de Szentestől már el is adták alólunk az ülőhelyet az 1. osztályon.

Mindenesetre e kellemetlenségek ellenére is igazán egyedi élmény volt ismét egy hatalmas vonattal utazni az Alföldön, hiszen a megannyi Bzmot, Usgyi, esetleg a Szeged és Békéscsaba közötti rövidke mozdonyos vonatok között valóban impozáns látvány volt a múltidéző gyorsvonat.

No és ha már „arra jártunk”, akkor persze megfelelő módon, azaz „indokolt útvonalon” érkeztünk meg Makóra és Szentestől sem a magától értetődő útvonalon tértünk haza. Meglepő módon még így is gyorsabbak voltunk Szeged és Makó között, mint az ünnepi expressz...

Újszeged állomása ma már tényleg csak egy halom rom. Másfél évtizede még működött mellette a kiskocsma és a takaros épület is viszonylag jó állapotban volt. Ma már kifoszott, dűledező romok vannak csak itt.

A nap első vonata, a 37040-es érkezik jó negyven perc késéssel Újszegedre. A késés oka, mint kiderült, az volt, hogy Mezőhegyesen az eredetileg rendelt motorkocsi fekve maradt.

Körüljárás Újszegeden.

A forduló késés (továbbra is 40 perc körül) ellenére is előbb értünk Szegedről (illetve Újszegedről) Makóra, mint a Hódmezővásárhely felől érkező mozdonyos vonat. A 37047-es alighanem a nap legtöbbet fotózott „Almásládája” volt.

Makón és amúgy Szőregen is több forgalomból kivont postakocsi várja a sorsát. Egy részük különféle célokkal már újjáépült, a MÁV Rail Toursnál vagy éppen gyomírtós vonatokat üzemeltető cégeknél szolgálnak.

Szentesen a 17203-asról leszállva Orosháza felé vettük az irányt. A Szentes–Orosháza vonalon ugyan már több mint másfél évtizede nincsenek „i” rendszerű sínek a pályában, de azért még mindig markáns mellékvonali hangulata van a vonalnak. A 37436-osról mondjuk a mellékkocsi lemaradt...

Hagyományos orosházi pók. Az Usgyi Békéscsabára, a Csörgő Szegedre tartott, a hozzánk közelebb eső Bzmot pedig Mezőhegyes felé indult. A pókot mondjuk egy jó tíz perc késéssel sikerült teljesíteni...

Szerencsére a menetrend viszonylag laza Mezőtúr felé, így szinte pontosan érkeztünk meg a 120-as vonalhoz.

Épp keresztezzük a Hármas-Kőröst Mezőtúr felett, Halászlaknál.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.