2011. 07. 25.

Archívumunk mélyéről – 6. rész: Sisik emlékei

Sokak emlékeznek az ÖBB szépséges mozdonyaira, a Brunel-díjas 1014-esekre. A gépek Magyarországon is serénykedtek, igaz, általában három mozdony járhatott be kishazánkba, ezeken volt csak magyar vonatbefolyásoló. Most a RegionalBahn is megidézi a talán újra csatasorba álló mozdonyok emlékét.




A 1014 007-7-es még régi ÖBB logóval, a CAT-színekre festés előtt várja az indulást a Déli pályaudvaron. A vonat az EC 24-es, ami ma már szintén csak emlék. A kép készítésekor talán már név nélküli, korábban Liszt Ferenc nevét viselő EuroCity Budapestet és Dortmundot (időnként csak Köln városát) kötötte össze. Egyébként a Liszt a második Magyarországot érintő EC-viszonylat volt, még a rendszerváltás előtt indult. A felvétel 2002. augusztus 27-én készült

2006. november 17-én a hetes Sisi már túl volt a rövid CAT-es vendégszereplésen és ismét az ÖBB szabvány színiben rótta a kilométereket – elején azonban már az osztrák vasút új logójával. Ekkoriban egy rövid vendégjáték erejéig tértek vissza a Bécs és Tatabánya között közlekedő Euregio vonatok élére. A kép egy Bécs felé tartó vonatról készült Hegyeshalomban

A hetes volt aznap az egyetlen, az egyébként Taurus-fordában dolgozó gép. A vonat négy Schlierenwagenből állt. A masina időközben visszatért, immáron egy Bécsből Tatabányára tartó Euregio továbbítása lett a feladata

A mozdonyok vezetőállását szerették a mozdonyvezetők – legalábbis akikkel e sorok szerzője beszélt, így nyiltakoztak. A valóban áttekinthető, korszerű vezetőasztalnál tényleg kényelmesen lehetett irányítani a mozdonyt

Egy időre azután eltűntek a gépek a magyar sínekről. A magyar vonatbefolyásoló lekerült, majd aztán volt, amelyikre visszarakták. A képen a 1014 005-1-es EVM ellenőrzőlapja


...és végül maga a 1014 005-1-es. A gép szintén egy ideig a CAT-színekben dolgozott a Wien-Mitte és a schwechati repülőtér közötti, megállás nélkül közlekedő vonatok élén, majd 2006-ra visszafestették az eredeti színterv szerinti színekre – de már új logóval. A kép 2008. október 16-án készült Győrben. Az Euregio-vonatok ekkor már ismét csak a Rába-parti városig jártak, Budapestre a vonat mögött álló FLIRT-ekkel lehetett utazni. Nem sokkal később azonban a Sisik és a Schlierenek a múlté lettek, a  MÁV – nem éppen sikeres – Talentjei váltották őket
(a szerző felvételei)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.