A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1014. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1014. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. 07. 08.

Hétvégi gyors – 2022. július 2-8.

Átnevezett görög vasút. Afrikai királyné Ausztriából. Újabb búcsúzások Berlinben – csak egy kicsit később. Mégsem eléggé jó a mobiljegy? Környezetbarát buszokat vettek át Hessenben.

2016. 11. 12.

A Királynő búcsúja

2016. november 7. így vagy úgy, de be fog vonulni az osztrák vasúttörténetbe – és egy kicsit a magyar vasúttörténetbe is. Ezen a napon indult ugyanis útnak az ÖBB néhány 1142-esének társaságában a most még létező összes 1014-es sorozatú gép. A cél Románia, a jövő egyelőre ismeretlen. Egy biztos: közel hét év állás után végre eldőlt, mi lesz az amúgy formás mozdonyokkal. Az ÖBB-t Magyarországon mindenképpen legendássá tevő mozdonysorozattól búcsúzunk mostani képes összeállításunkkal, remélve persze azt, hogy a jövőt nem a lángvágó jelenti.

2016. 11. 07.

Keletre mennek a Sisik!

Az ÖBB, úgy tűnik, talált vevőt az egykori parádéslovaira: a 1014-es sorozatú gépek évek óta várták sorsukat Bécsben, majd Linzben és St. Pöltenben – most pedig keletre veszik az irányt az egykor Budapest és Bécs között is ingázó mozdonyok.

2011. 09. 06.

Archívumunk mélyéről – 7. rész: Volt egyszer egy Südbahnhof

Volt valamikor egy Südbahnhof Bécsben, aminek a nevét már csak az Schnellbahn Stammstreckén lévő megálló és az Ostbahn ideiglenes állomása, a Wien Südbahnhof (Ostbahn) néven működő konténerállomás őrzi. Hamarosan, a 2012 decemberi menetrendváltással azonban ezek is búcsúznak, akkor ugyanis részlegesen megnyílik az új Hauptbahnhof. Ezúttal pár kiragadott pillanat következik az egykori Südbahnhof életéből.

2011. 07. 25.

Archívumunk mélyéről – 6. rész: Sisik emlékei

Sokak emlékeznek az ÖBB szépséges mozdonyaira, a Brunel-díjas 1014-esekre. A gépek Magyarországon is serénykedtek, igaz, általában három mozdony járhatott be kishazánkba, ezeken volt csak magyar vonatbefolyásoló. Most a RegionalBahn is megidézi a talán újra csatasorba álló mozdonyok emlékét.

2011. 07. 07.

Feltámadhat a királyné?

Úgy hírlik, a 2010 elején leállított 1014-es sorozatú mozdonyok ismét munkát kaphatnak. A Sisik egykor az ÖBB parádéslovai voltak, ma már azonban csak kerítéselemként funkcionálnak. De lehet, hogy új feladatot kapnak a kétáramnemű gépek.

2011. 05. 19.

Archívumunk mélyéről – 1. rész: Bécsi kalandozás

Jómagam csak a kétezres évek eleje óta fényképezek, azért akadnak olyan képek a „készletben”, amelyek közlekedéstörténeti jelentőségűek. Ilyenekből válogattunk most párat, ami valami miatt érdekes, fontos, megéri megmutatni őket – még akkor is, ha egyik-másik minősége talán ma már nem a legjobbnak nevezhető. Ezúttal Bécsben kalandozunk.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.