2011. 07. 27.

Háromnegyed évszázad a föld alatt

Kereken 75 esztendővel ezelőtt, 1936. július 27-én adták át a közönségnek a berlini Nord-Süd-Bahn első szakaszát, a Nordbahnhof és az Unter den Linden (ma Brandenburger Tor) állomások közötti részt. A teljes átadásra azonban még három évet kellett várni.




Hetvenöt esztendővel ezelőtt ezen a napon adták a forgalomnak a berlini gyorsvasút egyik jelképének számító vonalat, a Nord-Süd-Tunnelt. A Gesundbrunnen és Unter den Linden közötti vonalat, valamint a Nordbahnhof (akkor Stettiner Bahnhof) és az Under den Linden megálló közötti alagutat 1934-ben kezdték el építeni. A rövid határidős munkára azért volt szükség, mert pár nappal később megkezdődtek a nyári olimipiai játékok, amelyet ebben az évben Berlinben rendeztek.
(fotók: Magyarics Zoltán)

Az 1936-ban tartott megnyitóünnepségen a meghívott méltóságok délelőtt 10 órától gyülekeztek a Stettiner Bahnhof (ma Nordbahnhof) állomáson és közel délre értek az ideiglenes végállomásra, az Unter den Lindenre. Útközben megtekintették az újonnan elkészült állomásokat. A végállomáson a híres szálló, a közeli Adlon látta készítette a büfét. Az első vonat az esT 3833 számú motorkocsival az élen közlekedett. A jármű később az ET 166 034 számot viselte, míg végül a II. Világháború után Gdanskba került, ahol a helyi egyenáramú gyorsvasúti rendszeren az 1970-es évekig közlekedett.
Érdekesség, hogy ezen a napon nem csak egy bejárást tartottak. A másodikat – a hírek szerint büfé nélkül – 16:45-től szervezték a korabeli meghívók szerint.
A szakasz történetével már foglalkoztunk a RegionalBahn lapjain, így ettől most eltekintünk. Az érdeklődő olvasók kattintsanak ide!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.