2011. 10. 05.

EC a Nyugatiba

Két napig különleges esemény szemtanúi lehetnek a budapesti vasútbarátok. Október 21-22-én ugyanis a pozsonyi vonatok java része nem a Keleti, hanem a budapesti Nyugati pályaudvarról indul majd. De ha ez nem lenne elég: Rákoson vált irányt a Prága és Belgrád között közlekedő Avala EC!


Különleges látnivalóban nem lesz hiány október 21-én és 22-én a fővárosban. Már amennyiben érdekli az embert a vasút. Kőbánya-felsőn ugyanis pályaépítési munkákat végeznek és emaitt a Körvasút és a Keleti közötti kapcsolatot biztosító harmadik, valamint az egykoron Józsefvárosba menő vonatok által használt negyedik vágányt ki kell zárni a forgalomból. Egészen pontosan a kitérőket cserélnek majd e napokban. Emiatt október 20-án 23:00-tól október 22-én 18:00-ig kértek vágányzárat az érintett területre a szakemberek.
Gorilla a Nyugatiban. A szép emlékű Matthias Corvinus IC élén kcogott be a 350 013-as a Nyugati pályaudvarra 2004. április 12-én. A mellette álló vonat a Magyar Vasúttörténeti Park és a fejpályaudvar között ingázó „pendli”, ami azóta szintén megszűnt... A miérteket hosszan tudnánk sorolni, de ez majd egy későbbi alkalomra hagyjuk

Emiatt több EC és a berlini Metropol EN is a Nyugati pályaudvarra érkezik, míg az Avala EC a fejpályaudvarok érintése nélkül, rákosi irányváltással (!) közlekedik. Utóbbi esetében kérdés, hogy vajon hol kapja meg a Moszkvából és Kijevből a Tisza Expresszel érkező hálókocsikat? Hiszen e vonatok a Keletibe futnak be, tehát vagy Ferencvárosba vagy Rákosra ki kell juttatni a közvetlen kocsikat és el is kell hozni onnan. A menetrend alapján egyébként logikusnak látszik Rákos e célra, hiszen a Kelebiáig dolgozó mozdonyt is itt kell a vonatra kapcsolni. Valószínűleg ez utóbbi hozza majd a Keletiből a közvetlen kocsikat.
A Nyugati pályaudvaron pihen a 350 016-os Gorilla. Néhány éve rendszeresen jártak itt a szlovák mozdonyok, ma már minden pozsonyi vonat a Keletibe érkezik és onnan indul
(a szerző felvételei)

Még egy érdekesség: tudomásunk szerint a Nyugati pályaudvaron nem járt a Deutsche Bahn AG állagába tartozó személykocsi menetrend szerint közlekedő, közforgalmú személyszállító vonattal – lévén amíg ide jártak a Pozsony felé menő vonatok, a berlini és a hamburgi EC kocsijait is a MÁV adta. Most viszont lesz erre példa, hiszen a decemberi menetrendváltásig az EC 174/175 páros szerelvényét – eltekintve a MÁV-START étkezőkocsijától – a DB AG állítja ki. Fontos megjegyezni, hogy a másnapi induló vonat miatt az EC 175-ös már október 20-án este is a Nyugati pályaudvarra érkezik, de október 22-én este már ismét a Keletibe megy.
A vágányzári menetrend
(forrás: MÁV Zrt., a vágányzári hirdetmény PDF-ként itt érhető el)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.