2012. 02. 28.

A bécsiek szeretik a tömegközlekedést

A címben foglalt állításokat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyrészt 2011-ben jelentősen nőttek az utasszámok a bécsi hálózaton, másrészt pedig 475 millió euró fejlesztési forrás áll rendelkezésre a hálózat bővítésére és a járműpark korszerűsítésére.





Az osztrák fővároson belüli utazások több mint egyharmadát tömegközlekedési eszközzel teszik meg az osztrákok – derül ki egy nemrégen nyilvánosságra hozott felmérésből. Ráadásul jóval nagyobb a közösségi közlekedés részesedése, mint az autózásé: az előbbi 37, az utóbbi pedig 29 százalékkal részesedik az összes megtett utazás között.
Jelentősen nőtt a tömegközlekedés részaránya Bécsben 1993 és 2011 között
(grafika: Wiener Linien)

Ráadásul az 1993-as adatokhoz képest jelentős előrelépést mutat ez az adat: a tömegközlekedés 29%-ról 37-re javította a részesedését, míg az autóforgalom 40-ről 29%-ra esett vissza. Az évek során a kerékpáros forgalom is megduplázódott: 3-ről 6%-ra növelte a részesedését.
Az elmúlt esztendő emellett más rekordot is tartogatott: a Wiener Linien szolgáltatásait az adatok szerint 875 millió alkalommal választották az útra kelők – egy évvel korábban ez az adati 838 millió volt.
A Wiener Linien járatait 2011-ben 875 millió utas választotta, ami az előző évi adathoz képest is jelentős növekedés

„Ez az adat abban erősít meg bennünket, hogy 2012-ben tovább kell folytatni a villamos- és metróhálózat bővítését; új klimatizált járművek beszerzéséről kell gondoskodnunk; a belvárosban pedig a környezetet kevésbé terhelő elektromos buszokat kell közlekedtetnünk” – mondta Renate Brauner alpolgármester és a Wiener Linienért is felelős városi tanácsnok a minapi sajtótájékoztatóján. „A nehéz gazdasági helyzet ellenére tudatosan az infrastruktúrát fejlesztjük. Ez pozitív hatással lehet a bécsi gazdaságra és a munkaerőpiacra is” – tette hozzá a „városanya”.
Tudatosan fejlesztik a közlekedési infrastruktúrát az osztrákok, ezzel élénkítik a városban a gazdaságot. A képen az U2-es metró Hausfeldstraße megállójának építése

A Wiener Linien vezetője, Eduard Winter bejelentette: a villamoshálózat fejlesztése fontos a város számára. Ígérete szerint még idén eljut a D jelű villamos a Hauptbahnhofhoz és a 25-ös villamos is újraéled a Duna bal partján, igaz, nem a régi formájában. Ugyancsak megkezdik a 26-os villamos vonalának építését a Kagraner Platz és a Hausfeldstraße között. Winter szerint „Bécs egyike azon kevés városoknak, ahol a tömegközlekedést választják az összes utazó közül a legtöbben.” Emiatt is indokoltnak látja a fejlesztéseket a cégvezető.
Még idén egyenesen mehet tovább a D jelzésű villamos. A hosszabbítás elején, a jelenlegi végállomásra vezető hurok kiágazása már bent van

Az idén rendelkezésre álló források legnagyobb része, 223 millió euró, mintegy 64,2 milliárd forint a metróhálózat bővítésére megy majd el. Ebben benne foglaltatik az U2-es vonal seestadti hosszabbítása és az U1-es favoriteni bővítésének előkészítése. Utóbbi régi adósság, a jelenlegi végállomás (Reumannplatz) még meglehetősen "bent van a városban", és a 67-es villamos két ága szinte ezt a hiányt kénytelen pótolni. További 50 millió euró (14,4 milliárd forint) áll rendelkezésre új metrószerelvények beszerzésére, az öreg metrókocsik pótlására. Valamivel többért, 60 millió euróért (17,3 milliárd forintért) vesznek majd új, alacsonypadlós villamosokat, összesen húsz darabot. Természetesen mindegyik új jármű klimatizált lesz – tette hozzá a Wiener Linien főnöke. Ezeken kívül pedig még nagyobb kiadásként szerepel a Karlsplatz csomópont átalakítása, erre 13 millió euró, mintegy 3,7 milliárd forint áll idén a bécsiek rendelkezésére.
A belvárosban környezetkímélő elektromos buszokat járatna a Wiener Linien

Ötvenmillió euróért vesznek újabb metrószerelvényeket

Húsz, korszerű, alacsonypadlós villamost is szolgálatba állítanak a közeljövőben
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.