2012. 02. 24.

Tíz csuklóssal erősítenek

Tíz csuklós buszt vett állományba a müncheni MVG a minap. A korszerű, Mercedes-Benz Citarókkal a több mint tíz éves kocsikat cseréli le a bajor főváros közlekedési cége.





A 2000-ben beszerzett, mára már 800 ezer kilométert futott csuklós buszokat cseréli le a minap átadott tíz Mercedes-Benz Citaróval a müncheni MVG. A közlekedési társaság 3,6 millió euróért, mintegy 1 milliárd forintot fordított az új buszok beszerzésére.
A 18 méter hosszú, 2,55 méter széles buszokban 41 ülő és 59 álló utast tudnak szállítani. Az utasok nélkül 17,1 tonna tömegű járművet egy 300 lóerős dízelmotor hajtja. Az alacsonypadlós kocsik természetesen a megszokott lehetőségeket kínálják a mozgásukban korlátozott utasoknak: a kneeling funkció mellett a második ajtónál kihajtható rámpa is rendelkezésükre áll.
A Stachhusnál sorakozott fel a tíz vadonatúj autóbusz

A klimatizált utasteret térfigyelő rendszerrel látták el, az utastájékoztatásról 19 colos monitorok gondoskodnak.
A járművek motorjai az EEV szabványoknak megfelelő károsanyag-kibocsátásúak, emellett részecskeszűrővel is rendelkeznek a finompor-szennyezés csökkentése érdekében. Az MVG közleményében kitért arra is, hogy egy busz egy utaskilométerre vetítve a személyautók károsanyag-kibocsátásának mintegy harmadát produkálja csak.
A tíz autóbusz beszerzésével az MVG buszflottájának átlagéletkora 5,5 évre csökkent. Az MVG, illetve anyacége, a Stadtwerke München 2007 óta összesen 115 autóbuszt állított forgalomba.
A tíz új busz forgalomba állításával a járműpark átlagéletkora 5,5 évre csökkent
(fotók: Klaus Haag / SWM)

Érdemes azt is megjegyezni, hogy az első alacsonypadlós buszt 1988-ban állították forgalomba a városban, ami az akkori pénzügyi lehetőségek mellett nem volt éppen egyszerű. 2004 óta a város valamennyi autóbuszvonalán alacsonypadlós szolgáltatást nyújt az MVG. A cég buszállományából jelenleg 87 teljesíti a legszigorúbb károsanyag-kibocsátási normákat.
A selejtezendő buszok sorsáról egyelőre nincs információ, valószínűleg eladják őket.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.