2012. 04. 02.

Emeletest a Bombardieről

A nem éppen sikeres Talent 2-esek után újabb járművet rendel a DB AG a Bombardiertől. A német vasúttársaság 16 emeletes motorvonat szállításával bízta meg a gyártót. Az négy kocsis vonatok 2014-től állnak szolgálatba.





Tizenhat, egyenként négy kocsis vonatot rendelt a Bombardiertől a DB AG. A 2014 második felében szolgálatba álló szerelvényekkel a Hamburg és Kiel, valamint Hamburg és Flensburg között most közlekedő járműveket (például 112-es és 143-as sorozatú mozdonyokat, emeletes és hagyományos ingavonatokat) váltanak majd ki.
A Bombardier TWINDEXX motorvonata nem feltétlenül a svájci rokonokhoz hasonlít majd kinézetben, sokkal inkább az 1998-ban épített, ám nem túl sikeres Meridiant idézi majd meg és illeszkedik a meglévő emeletes kocsik formavilágához.
Nem a svájci TWINDEXX-ekre hasonlít majd a DB AG motorvonata
(grafika: SBB CFF FFS)

A mostani rendelés egyébként része a DB AG és a Bombardier között köttetett, 208 millió amerikai dollár, közel 46 milliárd forint értékű keretszerződésnek, amely többek között a távolsági emeletes vonatok beszerzését is takarja. Sőt, ebben a szerződésben már szerepel három motor- és 18 emeletes betétkocsi vásárlása is.
A most rendelt, négy kocsis vonatok két motor- és két betétkocsiból állnak majd. A motorkocsikba az alacsonyabb szinten lévő ajtókon keresztül lehet beszállni, míg a betétkocsik a „magaspadlós” emeletesek táborába tartoznak majd, itt a közbülső szintre juthatnak az utasok az ajtókon belépve. A járművek egymás között is központi ütköző-vonókészülékkel kapcsolódnak össze és a vonatok erősítése vagy kocsik kivétele is egyszerűen megoldható lesz, könnyedén tudnak igazodni az utazóközönség igényeihez. A betétkocsik jellemzően a most is nagy számban üzemelő emeletes kocsikon alapulnak majd.
Példa az alacsony szinten lévő beszállási lehetőségre. A felvétel Berlin Hauptbahnhofon készült

Egy Krefeldből Köln felé induló RegionalExpress szerelvényében közlekedik a „középső” szintre vezető beszállóajtóval épített emeletes kocsi
(fotók: Halász Péter)

A vonatok engedélyezett legnagyobb sebessége 160 km/h lesz. A hajtott kocsik a gyártó szerint rendkívül gazdaságosan működtethető MITRAC 1000 hajtásrendszert kapják majd meg. A járműveket az emeletes kocsik gyártásában nagy hagyományokkal rendelkező görlitzi telephely szállítja, a forgóvázak Siegen készülnek majd. A szabályozó  rendszert a svédországi Västeråsban lévő üzem állítja majd elő.
A DB Regio TWINDEXX motorvonatainak látványterve
(grafika: Bombardier)

Itt jegyezzük meg, hogy a már említett Meridian és az ODEG Stadler KISS motorvonatai mellett ez lesz az egyik első, Németországban üzemelő emeletes motorvonat-típus.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.