2012. 04. 25.

Megmenekülnek a vicinálisok

Megmenekülhetnek a brandenburgi mellékvonalak. A tartomány – legalábbis a 2012-2013-as menetrendi évadban – egyetlen vonalon sem mondják le a személyszállító vonatok közlekedését. Ezt Jörg Vogelsänger, a tartományi közlekedési miniszter jelentette be.



Nem szűnik meg egyetlen mellékvonal forgalma sem – ezt bár a magyar szakminiszter is mondhatta volna (sőt, mondta is 2010-ben), de ezúttal Jörg Vogelsänger, Brandenburg tartomány miniszterelnöke ragadtatta magát erre a kijelentésre. Közölte: a 2012-2013-as menetrendi időszakra valamennyi mellékvonalra megrendelik a közszolgáltatást.
A későbbi időszakról szólva azt mondta: két vonalon majd megszűnik a forgalom a prignitzi térségben és további vasútvonalak személyforgalmának tartományi finanszírozásának leállítását sem zárta ki a miniszter, különösen, ha a szövetségi állam tovább csökkenti a támogatásának mértékét. Lényegében minden, napi 500 utasnál kevesebbet szállító vasútvonal veszélyben érezheti magát.
Az OE60-as vonalán nem várható karcsúsítás, de az ODEG többi vonalain könnyen ritkíthatnak, sok helyen napi ötszáznál kevesebb utas választja a vasutat. A helyiek szerint a rossz csatlakozások miatt nem vonzó a vaspálya

Vogelsänger emellett jelezte: apróbb karcsúsításokra kell számítani jövőre is. Többek között az esti és a hétvégéi forgalomban „optimalizálják” a menetrendet. Ez azt jelenti, hogy a gyenge forgalmú időszakokban Wittstock és Wittenberge (RE6), valamint Berlin és Kostrzyn (NE26) között maradnak el vonatok. Máshol a sűrítő járatokat mondják majd le: érinetet lehet a Wustermark–Berlin-Spandau (RB13) és a Berlin-Spandau–Berlin-Gesundbrunnen (RE6) viszonylat. Nagyobb ritkításokra kell számítani azonban Neustadt (Dosse) és Meyenburg között. Ez utóbbi vonalon használják legkevesebben a tartományban a vasúti közlekedést.
Nemrég még az RE6-os gesundbrunneni hosszabbítása volt napirenden, most lemondják a csúcsidei járatokat a szűkös anyagi lehetőségek miatt. A képen egy, az RE6-os viszonylaton közlekedő GTW 2/6-os páros tart Hennigsdorfból Berlin-Spandauba

A miniszter azonban jó hírekkel is szolgált: a júniusban nyitó Willy Brandt repteret a tárcavezető által példaértékűnek nevezett regionális vasúti kapcsolatokkal látják majd el. Emellett decembertől Berlin és Potsdam között bővítik a regionális vonatok kínálatát: negyedórás ütemet vezetnek be a két város között.
Berlin és Potsdam között bővül a kínálat, negyed óránként járnak majd a vonatok csúcsidőben – ehhez jön még az S-Bahn tíz perces alapüteme

A költségekről szólva a miniszter úgy nyilatkozott: éves szinten mintegy 13 millió euróval (3,83 milliárd forinttal) nőnek az energiaköltségek. A teljes, évi 791 millió eurós (233,34 milliárd forintos) közlekedési keretéből 434 millió eurót (mintegy 128 milliárd forintot) kap a regionális vasúti közlekedés és az állomásokat fenntartó DB Station&Services és a pályavasút, a DB Netz AG. Hans-Werner Franz, a közlekedési szövetség, a VBB első embere hozzátette: nem szeretnék, ha adófizetők pénzéből a DB AG külföldön terjeszkedne, ehhez azonban politikai segítség szükséges.
Veszélyben érezheti magát az RB13-as viszonylat is: Berlin-Spandau és Wustermark között csúcsidőben sűríti a követést ez a viszonylat. Kihasználatlan lenne? A képen Wustermark felé tart a szóló GTW 2/6-os motorkocsi az említett vonalon
(fotók: Halász Péter)

A tartományi miniszter a szövetségi támogatások 2014-es kivezetése utáni időkről szólva hangsúlyozta: egyeztetnek az érintettekkel arról, hogy milyen formában működtessék tovább a regionális közlekedési rendszert.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.