2012. 04. 11.

Nagysebességű vonatozás

Mintegy két és fél év várakozás után immáron itt van, elkészült: elérhető a Berlin és Hannover közötti nagysebességű pálya ingyenes és igényes változata az MSTS-ben vezető virtuális mozdonyvezetők számára.



A terep nem ismeretlen az MSTS-ben vezető virtuális mozdonyvezetőknek: a ProTrain 36 ugyanis ugyancsak a Berlin és Hannover közötti nagysebességű pályával foglalkozik. A 17,99 euróért elérhető pályának viszont itt van már az ingyenes alternatíva, ami ráadásul az első benyomások alapján sokkal igényesebbre sikerült, mint a fizetős pálya.
A Ronny Ljapoci és Oliver Nallaweg által épített vonalról már mi is beszámoltunk korábban, hiszen az interneten megjelent képek alapján kifejezetten látványos, igényes pályáról van szó. Igaz, itt nem Berlin Hauptbahnhofról indulunk, hanem Berlin-Spandauból. A már készülő hosszabbítás azaz Berlin-Jungfernheide és Berlin Hauptbahmhof csak egy későbbi változatban jelenik meg.
Rajtra készen Berlin-Spandauban. Az alap activityben az ICE 546/556 számú vonatot továbbíthatjuk innen egészen Hannoverig

Ügyelnek a részletekre. A különleges pályaszerkezet éppúgy megvan, mint a 160 km/h feletti üzemhez szükséges LZB sugárzókábele a vágánytengelyben

Elstal megálló. A rendezőben nem láttunk Talent 2-eseket...

A Havelkanal hídja Wustermark előtt

Apró hibák vannak azért. A nagysebességű kitérők például valósághűek – leszámítva, hogy LZB-kábel nincs ezen a szakaszon! Pedig a valóságban ott kellene lenni a vágánytengelyben

 Az Elba hídja Stendal előtt, Schönhausen és Hämerten között

Ugyanez a műtárgy a vezetőállásból nézve. Impozáns látvány

A „stendali lehajtó”. A nagysebességű pálya a várost délről kerüli meg

Alállomás Mieste megállónál

A Volkswagen központja, Wolfsburg. A háttérben a VW-gyár jellegzetes erőműve



Ennek a vonatnak nem kell megállnia Wolfsburg pályaudvarán

A vonal a terep adottságai miatt viszonylag kevés látványos műtárggyal bír. Ezek egyike az Elbe-Seitenkanal alatti vasúti alagút

Az MSTS-ben még mindig szokatlan a szépen kidolgozott földalatti pálya

Közel a cél: már Lehrte állomásán haladunk át. Itt ágazik be a Braunschweig és Celle felől érkező vasút

Fontosak a részletek: Hannover tárolóvágányain egy, az SBB-től bérelt kocsikból álló szerelvény pihent

Negyvenes kitérő

A hannoveri pályaudvar – ahogy Berlin-Spandau is – szokatlanul üres és túl steril képet mutat emiatt

Hannover Hauptbahnhof, végállomás. Vonatunkat erősen be kellett centizni a peron mellé, nem hiába, kétszer nyolc kocsiról beszélünk, azaz több mint 410 méternyi vonatról. Egyetlen megállás nélkül tettünk meg közel 260 kilométert

Ejtsünk néhány szót a valódi pályáról is. A vonal érdekessége, hogy már az 1980-as években terítéken volt a megépítése. Igaz, akkor még egy elkülönített korridorként beszéltek róla, ami az NSZK területét és az akkori Nyugat-Berlint kötötte volna össze. Vad álmok születtek: a több mint négy órás vonatutat alig egy órára akarták leszorítani az NSZK költségén kiépítendő pályán – ez 400 km/h-s sebességet jelentett volna. Végül azonban a 1990-ben állapodtak meg a pálya építéséről és 1991-ben fogtak neki a kivitelezésnek. A vonal 1998. szeptember 20. óta van forgalomban, a Berlinbe tartó IC és ICE járatok java része azóta nem érinti például Magdeburgot.
A pálya két részből áll: Hannover és Oebisfelde között a meglévő vasútvonalat újították fel és alakították át a 200 km/h-s pályasebesség követelményei szerint. Oebisfelde és Berlin-Spandau között pedig a meglévő vonallal részben párhuzamos, azonban Stendalt délről elkerülő nagysebességű pálya létesült, 250-280 km/h sebességre. A teljes vonal kiépítésének költsége az 1990-es évek árszintjén számolva 5,1 milliárd márka, azaz 2,6 milliárd euró volt. Forintra átszámolva csinos összeget kapunk: 767 milliárd forintról lenne szó.
Egyetlen apró hátránya van a közel 260 kilométeres vonatozásnak: a járműpark. Sajnos az alap activity fizetős járműcsomagra épül és bizony be kell vallani, hogy igazán szép, ingyenes ICE-szerelvény nem látott még napvilágot, így a TrainTeamBerlin ICE-szerelvényeit tudjuk mi is javasolni az olvasóknak – igaz, kemény 19,95 euróért... Ellenben bízunk abban, hogy a részletes, ingyenes pálya beindítja a járműépítők fantáziáját is és hamarosan ingyenes és igényes vonatokat vezethetünk ezen a pályán is.
A pályanak jelenleg még nincs saját honlapja, a vonal – járművek nélkül – a tssf.eu címen lévő fórum e pályával foglalkozó topikjában található linkről tölthető le.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.