2012. 04. 18.

Rossz helyen állt a markoló

Úgy tűnik, megvan az oka az április 13-i, három halálos áldozatot is követelő vasúti balesetnek. Akkor életét vesztette a mozdonyvezető és két pályamunkás, tizenhárman pedig megsérültek.


A Süddeutsche Zeitung értesülései szerint rossz vágányon tartózkodott az a markoló, amibe a Frankfurt am Mainból Wächtersbachba közlekedő RB 15640-es számú személyvonat belerohant április 13-án hajnalban. A Mühlheim–Dietesheim állomásközben a pályások vágányzárat kértek az egyik vágányra azon az éjszakán, emiatt helytelen vágányon közlekedett a személyvonat.
Azt egyelőre nem tudni, hogy rossz utasítást kapott a kétéltű markoló vezetője vagy saját maga keverte össze a vágányokat – közölte a darmstadti államügyész szóvivője.
A rossz vágányon álló markolóba rohant bele végül a személyvonat, amelynek 54 esztendős mozdonyvezetője a gyorsfékezés ellenére sem tudta a tolt üzemben közlekedő vonatot megállítani. Tizenhárom ember megsérült, hárman, köztük a mozdonyvezető pedig életüket vesztették.
Korábban voltak olyan találgatások, hogy a vonat a továbbhaladást tiltó jelzés ellenére a forgalomból kizárt vágányra haladt volna rá, ezt azonban cáfolta a vasúttársaság és most az ügyészség nyilatkozata is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.