2012. 05. 02.

Nem engedélyezi az önkormányzat a Szegedi Közlekedési Kft. nosztalgiajárműveinek értékesítését

A városvezetés javaslatát elfogadva a szegedi közgyűlés városüzemeltetési és -fejlesztési bizottsága megtiltja a Szegedi Közlekedési Kft.-nek (SZKT), hogy értékesítse nosztalgiajárműveit – tájékoztatta Vécsey Ágnes, az önkormányzat szóvivője szerdán az MTI-t.

Az önkormányzati tulajdonú közlekedési társaság ügyvezetője, Tóth István Tibor néhány hete közölte, hogy nincs pénze a vállalatnak, ezért a cég a „kiöregedett” FVV villamosok mellett több járművet is értékesít nosztalgiaflottájából. Tudatta, hogy nosztalgiavillamos-ikerkocsikat, egy renovált és a hat fel nem újított FVV villamost szánnak eladásra. Még nem döntöttek arról, hogy licitálással vagy fix áron hirdetik meg a járműveket, ezért a cégvezető nem közölte, mennyi pénzt remél az akciótól.
A cégvezető – a helyi napilapnak, a Délmagyarországnak adott korábbi nyilatkozataiban - arról beszélt, hogy a cég idei költségvetésében 200 milliós lyuk van, és ha nem adnak el a régi járművekből, az igazgató nem sok lehetőséget lát a hiány pótlására.
Az önkormányzati szóvivő közleménye szerint a szegedi közgyűlés szakbizottsága szerdai ülésén döntött arról, hogy megtiltja az SZKT vezetésének az elmúlt években felújított, a szegedi villamosközlekedés több mint száz-, a troliközlekedés több mint harmincéves múltjához tartozó, egykor a városképet meghatározó villamosok és trolibuszok értékesítését. Így a szegediek és a városba látogató turisták ezrei közlekedhetnek az idei nyáron is a nosztalgiajárműveken.
Ha a javaslatot a szegedi közgyűlés is elfogadja csütörtöki ülésén, az ügyvezető igazgatónak új, veszteség nélküli üzleti tervet kell készítenie. Az elmúlt években az SZKT nyereségesen működött, mérleg szerinti eredménye 2009-ben 4,7 millió, 2010-ben 55 millió, tavaly pedig 16,5 millió forint volt – közölte Vécsey Ágnes.

MTI

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.