2012. 08. 28.

Volt egyszer egy Rheingold?

A modern Rheingold idén ünnepli „születésének” ötvenedik évfordulóját. Az 1962-ben az akkori legmagasabb igények szerint kialakított szerelvények ma is a német nyelvterület kultikus vonatának számítanak. A DB AG is igyekszik ebből hasznot húzni, de nem éppen úgy tűnik, hogy sikerrel tenné mindezt. A DB egyik vállalkozása a „TEE Rheingold” az év végén megszűnik.


A DB AG úgynevezett profitcentereinek egyike, a „TEE Rheingold” úgy tűnik, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A 2010-ben alapított társaságrész foglalta magába a Rheingold-szerelvényeket és a még üzemben maradt 103-as sorozatú gépek java részét is. Ez a társaság felelős a pénteken Kölnből Flensburgba, vasárnap pedig visszafelé közlekedő „nosztalgia-IC” közlekedéséért is.
Idén láthatjuk utoljára a „nosztalgia-IC”. A jövő évi menetrendben már ismét a megszokott IC-szerelvények közlekednek
(fotó: Halász Péter)

A társaság munkája nem éppen sikerekben bővelkedik az utóbbi időben. Az ő kezdeményezésükre újult meg a dessaui a 103 113-as is. A gép felújítás azonban nem volt sikeres, egyszer még a próbaútról visszatért a műhelybe, de később is vissza kellett vonulnia a műhelybe. Ekkor ugyanis a hattengelyes gép 5-ös számú hajtásegysége mondta fel a szolgálatot. A javításra új árajánlatot készít a műhely, ám a „TEE Rheingold” feloszlatása miatt közel sem biztos, hogy valaha ismét felújításra kerül majd a mozdony – az  eddig ráfordított anyagiak ellenére sem.
Ugancsak kérdésessé vált a jelenleg felújításra, illetve fővizsgára váró 103 184-esen végzendő munkák is kérdésessé váltak.
A 103 184-es fővizsgája kétségessé vált a „TEE Rheingold” profitcenter 2013 eleji feloszlatásával
(fotó: Halász Péter)

Jelenleg ennek a társaságrésznek egyedül a 103 235-ös áll rendelkezésére, ezzel továbbítják a már említett „nosztalgia-IC-t” és a különféle különvonatokat is. Ennek megfelelően, ha különvonatra kell mennie a „Tojásfejű” gépnek, akkor bizony a DB Regiotól bérelnek valamilyen mozdonyt, ami a menetrend szerinti, közforgalmú vonatot továbbítja. Így juthat ismét IC-k élére 111-es vagy akár 110-es is hétvégente.
A másik szeg a profitcenter „TEE Rheingold” koporsójába, hogy a menetrendváltástól megszűnik az IC 2410/IC 2417 számú vonatpár, azaz a „nosztalgia-IC”. A vonatot a decemberi menetrendváltástól hagyományos IC-szerelvényből tervezi kiállítani a DB AG. Egyébként e vonatpárt a német vasút 175. születésnapja alkalmából indította el ilyen formában a DB AG még a 2010-2011-es évadban és a vasútbarátok és az átlagos utasok körében is osztatlan sikernek örvendő vonatpár végül a 2011-2012-es menetrendben is megmaradt.
A híres Rheingold-kilátókocsi sorsa is bizonytalan. A járművek fővizsgái 2013-2014 során lejárnak, egyelőre nem tudni, hogy ki finanszírozza majd a meghosszabbítást
(fotó: Magyarics Zoltán)

A profitcenter felszámolása az üzemelő járművek mellett több mozdony felújítására is hatással lehet. Ahogy említettük, a 103 184-es fővizsgája is kérdésessé vált, emellett pedig a szintén múzeumi gép E10 121-es sem biztos, hogy üzemképessé válik hamarosan. A 110 468-as és a 110 488-as „Bügelfalte” gépek nosztalgiaflottába való integrálása is a jövő zenéje immáron.
Egy ideig csak a 103 235-ös lesz az egyetlen üzemképes 103-as. A gép 2010 áprilisában Bécs elővárosában robogott a Rheingold-szerelvénnyel
(fotó: Magyarics Zoltán)

A profitcentert érintő változások a DB-n kívül álló cégeket is érintenek. A „TEE Rheingolddal” szorosan együttműködő AKE Bahntouristik jövője is érdekesen alakul, ugyanis ez a cég értékesítette a vonat nosztalgia-utazásait. A jövőbeni utazások szervezése erősen kérdésessé vált, mert a jelenlegi járműflotta fővizsgái 2013 és 2014 során lejárnak, azok meghosszabbításának financiális háttere pedig a profitcenter felszámolásával kérdésessé vált.
Magyarországon is járt a Rheingold. 2010. április 24-én a Széchenyi-mozdony továbbította a híres szerelvényt Hegyeshalom és Budapest-Keleti között. A hazatérő szerelvényről Budapest-Kelenföld előtt készült Halász Péter felvétele

Halász Péter

3 megjegyzés:

  1. "Nyugaton" sincs kolbászból a kerítés... de kár ezekért a szép régi szerelvényekért. Remélhetőleg megmaradnak még az utókornak és nem csak múzeumi kivitelben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár értük bizony, bár egy részük nem járt még az eredeti Rheingoldban, de ez az értékükből mit sem von le. A legfájóbb talán az, hogy a felújítás előtt/alatt álló 103-asokkal és 110-esekkel sem tudni, hogy mi lesz. :(

      Törlés
    2. A németeknél főleg nincs, a Mehdorn-érát eléggé megszenvedte a DB. A "romjaiban is impozáns" kifejezés illik rá a legjobban. :)

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.