2012. 11. 22.

Alföldi emlékvonatok

Nem is volt olyan régen, amikor még legfeljebb csak álmodoztak a menetrend készítői az azóta népszerűvé lett hibrid-IC-kről. A valóság azonban más volt: talán napi négy pár IC járt Budapest és Szeged között; viszont annál több gyorsvonat. Ráadásul ezek között nem is akármilyen vonatok is akadtak.


A 2004-2005-ös vasúti menetrendben a Budapest és Szeged között utazni vágyónak még választania kellett (Vagy éppen választhatott? Nézőpont kérdése.), hogy IC-vel vagy gyorsvonattal teszi meg a két város közötti távolságot. Az IC-k akkoriban rövidek, 4-5 kocsisak voltak; míg a gyorsvonatok jó hosszúak: sokszor a tíz-tizenkét kocsiból álló vonatok sem voltak ritkák. E sorok szerzője emlékszik olyan szegedi gyorsra is, amely este indult a „Napfény városából” és bizony a legtöbb állomáson a talán tizenhat kocsis óriás gyors éppencsak befért a peronok mellé.
De persze volt más finomság is akkoriban: járt még a Záhony és Szeged közötti gyorsvonat-pár, amelyik nem érintette Ceglédet, hanem a deltán át robogott tovább dél felé a délutáni órákban. Ugyancsak volt ilyen vonat reggel: igaz, ennek a szerelvényét Kecskeméten rádobták a Budapestről nyolc óra körül indult gyorsvonatra.

A Budapestről érkezett, egyébként sem rövid gyorsvonatra még ráakasztották Kecskeméten a Nyíregyháza felől érkezett közvetlen kocsikat 2004 nyarán


Egy érdekes bemondás Debrecenből: a délutáni szegedi gyors Záhony és Debrecen között 6245-ös számú személyvonatként közlekedett, Debrecentől Szegedig – a ceglédi deltán át – 6701, illetve 6701-2 számú gyorsvonatként folytatta útját

A Budapest és Szeged között ingázó gyorsvonatok sajátossága volt, hogy hosszú évekig a Bmx sorozatú, 21-05 középszámú személykocsik adták a vonatok gerincét. E kocsik azonban nem tévesztendők össze a BDV-motorvonatok 22-05-öseivel, akkor sem, ha egyébként kompatibilisek velük. A szegedi gyorsvonatok másik jellegzetes pontja volt a négy darab Amx sorozatú kocsi valamelyikének megjelenése. E járművek viszont eredetileg a 016-020 pályaszámú BDV-kben futottak, e motorvonatok voltak a „Selyemhernyók”. A távolsági forgalomból azonban hamar kikoptak a motorvonatok, így a „bolhás” betétkocsik átkerültek a később vásárolt, negyven Bmx-kocsiból kiállított mozdonyos szerelvényekbe.

Az előbb már látott gyorsvonat egy megállóval arrébb, Kiskunfélegyházán. A Bmx-sor mögött látszik a nyíregyházi vonatrész néhány kocsija. Impozáns látvány ugye? Hiányzik vagy jobb a hibrid-IC?

E járművek a hibrid-IC-k megjelenésével rövid kitérőt tettek a záhonyi vonalra, majd végül a szobi vonalon az elővárosi forgalomban bizonyíthattak – részben mozdonyvontatással, részben pedig a BDV-motorvonatokba sorozva, ha éppen úgy hozta szükség.

A gyorsvonathoz csatlakozó kiskunhalasi személyvonat egyik vége Kiskunfélegyházán. A fordítást nem éppen gazdaságos módon oldották meg: a vonat végén egy másik gép van, hogy az egy-egy By és a Bo kocsiból álló vonatot Halasra vigye; a V43 1219-es pedig maradt Félegyházán

Egy másik jellegzetességről is szót kell ejteni: a „gyorsvillamosként” is emlegetett Kiskunfélegyháza–Kiskunhalas vasútvonalon a „Délkör-vonatok” 2008 decemberi megjelenésééig egy V43-as társaságában két By, Bhv vagy éppen Bo és ezek kombinációja teljesített szolgálatot. A vonalra bőven jók voltak az éppen 80 km/h-ra korlátozott Szilik, azonban a két, egyenként negyven tonna körüli tömegű kocsival a gépek igen látványosan lódultak neki, miután „kifordultak” Kiskunhalasról vagy éppen Kiskunfélegyházáról.

A kiskunhalasi vonat másik vége: elől a „mindegy Szili” várja az indulást a rövidke személyvonattal

Az írásunkhoz felhasznált képek érdekes módon azonban „csak” amolyan „melléktermékek”. Legtöbbször a kecskeméti kisvasúton tett utazások alkalmával készültek ilyen felvételek, nem célzottan örökítettük meg ezeket a vonatokat. Ma már azonban nem lenne erre lehetőség, hiszen eltűntek ezek a vonatok a kínálatból... Vajon hiányoznak nekünk ezek a régiségek vagy jobb lett a vasút kínálata a hibrid-IC-k bevezetésével?

A „gyorsvillamos” Kiskunmajsán. Itt volt a kereszt – ma már erre dízel motorvonatok kormozzák össze a felsővezetéket...
(fotók: Halász Péter)


Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.