2012. 12. 06.

Hosszabbodhat az S-Bahn

Hosszabodhat a berlini gyorsvasút spandaui vonala – már ha a városi szenátuson múlik. A szomszédos Brandenburg tartomány azonban nem akar beszállni a beruházásba.


Újabb vonalszakasszal bővülhet a berlini gyorsvasúti hálózat a városi szenátus döntése értelmében. A most Spandauban végződő vonalat tovább meghosszabbítanák a hamburgi vasútvonal mentén egészen Falkenseeig.
Regionális személyvonat érkezik Albrechtshofba – valamikor majd jön erre S-Bahn is?

A közlekedésért is felelős szenátor, Michael Müller jelezte: a projekt biztos és nem múlik semmi sem azon, hogy Brandenburg tartományban hogyan döntenek a hosszabbításról. Igaz, a szomszédos Brandenburg tartomány nem támogatja vonal meghosszabbítását, mert egyszerűen nincs rá forrásuk. A berlini illetékességbe tartozó szakasz mindössze három kilométer, a másik három kilométert Bradenburgnak kellene állnia. Igaz, a vasúti pálya építésébe a szövetségi kormányzat is beszállna, de az állomásokat és egyéb létesítményeket a két tartománynak kell finanszíroznia. Berlinben azonban remélik: ha látják, hogy megkezdődik az építkezés, megváltoztatják véleményüket a fővárost (és egyben tartományt) körülölelő Brandenburgban is.
A gyorsvasúti szerelvények 1961 óta csak Spandauig járnak ebben az irányban
(fotók: Halász Péter)

A vasútvonal egyébként nem lenne teljesen új szakasz: 1951-től a berlini fal 1961-es felhúzásáig jártak erre vonatok, a Hamburgba vezető vasútvonal mentén. A fal felépítése után Spandauig vágták vissza a vonalat.
Az újraegyesítést követően megindult a vasúti pálya felúíjtása és nagysebességű kiépítése. A vágányokon a távolsági vonatok mellett a regionális járatok is osztozkodnak. Mivel a berlini fal idején megszakadt ez a vasúti kapcsolat, a német kettéosztottság éveiben megszűnt infrastrukturák helyreállítása okán szállna be a beruházás finanszírozásába a szövetségi kormányzat is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.