2012. 12. 09.

Menetrendváltás 2012: utolsó nap a Bécsi Erdőn át

A mai volt az utolsó, eddig megszokott rend szerinti üzemnap az osztrák Westbahn Bécsi Erdőn át vezető szakaszán, hajnaltól a távolsági vonatok leköltöznek a most megnyíló Wienerwald-alagútba. A RegionalBahn csapata az utolsó nap hangulatát igyekszik megragadni az alábbi válogatással.



Egy korszak véget ért ma, e sorok írásakor már az utolsó távolsági vonatok csikorognak a Bécsi Erdőn keresztül a Bécs - St. Pölten vonalon. Holnap reggeltől néhány éjszakai járat kivételével a föld alá, illetve zajvédő falak közé költöznek a távolsági járatok a két város között, így véget ér az igen színes és vegyes forgalom a hegyi pályán. Őszi képsoraink után most az alábbi válogatással mutatjuk be az utolsó üzemnapot.
Ne feledjük, más komoly változást is hoz a menetrendváltás, bezár a bécsi Südbahnhof, és megnyit a Hauptbahnhof. Minderről persze majd holnap - míg stábunk egy része meleg szobájában gépel, a másik terepen fagyoskodik, így az ezekben a percekben zajló eseményekről is első kézből számolunk majd be.

Dürrwien megállónál kúszik felfelé a 564-es számú, Bécsből Lindauba tartó Railjet Halász Péter felvételén

Kicsivel később a szintén Bregenzbe tartó ÖIC 864-es tekereg ugyanitt az ívekben (fotó: Magyarics Zoltán)

Egy 185-ös sorozatú géppel továbbított konténervonat ereszkedik Bécs felé (fotó: Halász Péter)

A Dürrwien előtti ívben szépen nyújtózkodik a kiadós hosszúságú szerelvény eleje

A tehervonat nyomában egy RegionalExpress emeletes szerelvénye érkezik - a Taurus ablakos vonatok élén már csak ebben a formációban várható vasárnaptól, a távolsági vonatok az alagútba költöznek (fotók: Magyarics Zoltán)

Halász Péter felvételén Unter Oberndorf megállóhelyhez közelít a Klagenfurtból Bécs felé tartó ÖIC 693-as

A Budapestről Salzburgba tartó 62-es Railjet is ma közlekedett utoljára a hegyi pályán (fotó: Magyarics Zoltán)

Maria Anzbach megállóhelynél tempózik Salzburg felé a Westbahn vasúttársaság vonata

Egy Németországba tartó ICE halad a Westbahn-vonat lábvízén St. Pölten felé

Nyugat felől közelít Maria Anzbach megállóhely felé ez a Railjet - holnap már kevésbé látványos helyeken fog robogni (fotók: Halász Péter)

A Swietelsky építőipari cégcsoport Eurosprintere suhan gépmenetben Maria Anzbach megállóhelyen át Bécs felé

A Salzburgba tartó ÖIC 642-es utolsó fellépése a Westbahn hegyi szakaszán

A győri Audi-gyárba tartó irányvonat halad kelet felé

Az előfogat ellenére igen rövidke tehervonat csikorog a Maria Anzbach melletti ívben (fotók: Magyarics Zoltán)

A bécsi Südbahnhof bezárásával és az új Westbahn megnyitásával kapcsolatos tovább írásaink, tudósításaink az alábbiak.

Menetrendváltás 2012: utolsó nap a Bécsi Erdőn át

2012. 12. 09.

 A mai volt az utolsó, eddig megszokott rend szerinti üzemnap az osztrák Westbahn Bécsi Erdőn át vezető szakaszán, hajnaltól a távolsági vonatok leköltöznek a most megnyíló Wienerwald-alagútba. A RegionalBahn csapata az utolsó nap hangulatát igyekszik megragadni az alábbi válogatással. Tovább »

Egy új korszak nyitánya

2012. 12. 09.

 Alighanem bátran állíthatjuk, hogy 2012. december 8-án, pontban éjfélkor, amikor „koppant a bakon” a Pozsony és Marchegg felől érkező – három percet késő – REX 2537-es számú vonat, akkor lezárult a vasúttörténet egy fejezete. Megérkezett az utolsó személyvonat a bécsi Südbahnhofra. Alig fél órával később pedig már egy vadonatúj főpályaudvarra futott be a Hirschstetten felől érkező, az S80-as viszonylaton közlekedő Talent. Tovább »

Menetrendváltás 2012: itt az új Westbahn!

2012. 12. 10.

 2012 december kilencedike bevonult a közép-európai vasúttörténetbe a régió első nagysebességű vasútvonalának közforgalomba helyezésével. A Wien Hütteldorf–St. Pölten szakaszon rendben felvették a forgalmat, és megnyílt a „semmi közepén” fekvő Tullnerfeld állomás is. Képriportunk következik az első napról! Tovább »

Búcsú a Südbahnhoftól

2012. 12. 12.

 December 8-án este 166 év után végleg megszűnt a bécsi Ostbahnhof. A legutóbb Wien Südbahnhof (Ostbahn) néven működő pályaudvar szerepét másnaptól a részlegesen megnyitott Hauptbahnhof vette át. Az utolsó vonatok érkezését-indulását számos vasútbarát mellett a RegionalBahn is követte, itt készült képriportunk. Tovább »

Főpályaudvar születik

2012. 12. 13.

 A december 8-áról 9-ére virradó éjjel minden bizonnyal vasúttörténeti események részesei lehettünk. 166 esztendő után megszűnt a bécsi Ostbahnhof, amely jó ideje a Südbahnhoffal szimbiózisban létezett és ezzel egyidőben a Déli Vasút bécsi végpontjának utolsó maradéka is eltűnt a vasúti térképekről. Alig fél órával az utolsó, a Südre érkező vonat után viszont megindult a forgalom a részlegesen üzembe helyezett, új állomáson, amely a keresztségben a Wien Hauptbahnhof nevet kapta. Tovább »

Bécs, 2012

2012. 12. 31.

 Év végi összefoglalónkban Bécs 2012-es közlekedési történéseit tekintjük át. Idén a gumikerekű járművek háza táján sem volt pangás, így tavalyi összefoglalónkkal szemben idén a buszos újdonságokat is bemutatjuk. Tesztbuszoktól bővülő villamoshálózaton át a búcsúzó és debütáló állomásokig széles az idei paletta – tartsanak velünk! Tovább »

Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.