December 8-án este 166 év után végleg megszűnt a bécsi Ostbahnhof. A legutóbb Wien Südbahnhof (Ostbahn) néven működő pályaudvar szerepét másnaptól a részlegesen megnyitott Hauptbahnhof vette át. Az utolsó vonatok érkezését-indulását számos vasútbarát mellett a RegionalBahn is követte, itt készült képriportunk.
December 8-án, szombaton este a hideg ellenére is többszázan töltötték az estét, éjszakát a vasút környékén az osztrák fővárosban. Ezek az emberek ugyanis vasúttörténeti pillanatok szemtanúi akartak lenni. Ezen az estén búcsúzott 166 év után a Budapest felé vezető Ostbahn bécsi végállomása, egyben a 2009-ben megszüntetett Südbahnhof utolsó maradéka. Másnap reggel már a „Südbahnhof” elnevezés minden formájában csak emlék maradt.
2009 decembere óta a régi épület helyett ebben az ideiglenes létesítményben működött a pályaudvar. Akkor mintegy száz méterrel rövidültek meg a vágányok és az egész pályaudvart kitolták dél-kelet felé. A régi felvételi épület helyén ma egy újabb épület látszik kinőni a földből
Éjfél előtt nem sokkal számos vasútbarát ragadta meg a lehetőséget, hogy utolsó alkalommal váltson jegyet egy Südbahnhof nevű létesítménynél. Erre már csak az automatánál volt lehetőségük...
...az ÖBB pénztára ugyanis a késői órára és a költözésre való tekintettel is bezárt már
A szokottnál talán nagyobb forgalom volt az ideiglenes pályaudvari épület előtt
A kijelzőkön az utolsó vonatok
A nagy tömeghez képest a pályaudvar java része csendes volt
A 4124 019-es pályaszámú Talent az S80-as viszonylatra volt beosztva. A még a Südbahnhofon pihenő vonat hamarosan útnak indul az Erzherzog-Karl-Straße felé, hogy onnan már az új főpályaudvarra térjen vissza éjfél múltával
A reggelente olyannyira forgalmas Anker is zárva van már. Pár óra múlva új helyen nyitnak. A képeken látszik, hogy pár éve még az ideiglenes épületen túlra is vezettek vágányok
2009 decemberével jó száz méterrel rövidítették meg a Südbahnhof Ostseite, a mai Südbahnhof (Ostbahn) vágányait, hogy el tudják bontani a pályaudvar 1957-re elkészült és egy időben műemléki védettséget élvező épületét
Az utolsó menetrend szerinti induló vonat a Bruck an der Leitha felé közlekedő S60 26075 számú vonat volt
A kilencedik vágányon azonban nem a megszokott Talent pihent, hanem a nosztalgiaflottában szolgáló 1042.23 pályaszámú gép és összesen nyolc, kéttengelyes „Spantenwagen” alkotta az ünnepi szerelvényt
A vonat másik végén az 52 100-as pályaszámú gőzmozdony pöfékelt. Orrán a tábla hirdeti, hogy ez az utolsó, a bécsi Ostbahnhofról induló vonat
A menetrend szerinti vonatként közlekedő gőzöst számos vasútfotós akarta megörökíteni
Hamarosan indul a szerelvény. A háttérben pedig már látszik a Südbahnhof (Ostbahn) vagy Ostbahnhof feladatait átvenni készülő új főpályaudvar
A gőzvontatási Schnellbahn-szerelvény távozását követően még mindig maradt egy utolsó vonat: a Pozsony–Marchegg felől érkező REX 2537-es ugyanis az utolsó, menetrend szerinti érkező vonat volt
A teljesen hétköznapi szerelvényt a 2016 035-ös pályaszámú Herkules húzta be a második vágányra. A megszokott kürt-koncert is elmaradt, csak néhány bánatos sorral hozták a közönség és egymás tudomására a vasutasok, hogy lezárult a vasúttörténet egy fontos fejezete
Vasúttörténeti pillanatok: az utolsó vonatok a bécsi Südbahnhofon
Vasúttörténeti pillanatok: az utolsó vonatok a bécsi Südbahnhofon
Az utolsó vonatok után a vasutasok is pakolnak. A forgalmat irányító kollégák helyét másnap a bontásban segédkező emberek veszik át. Az állomási tartózkodóban is búcsúztatták az itt dolgozó vasutasok a több mint másfél évszázados pályaudvart
Elmúlt éjfél, elmentek az utolsó vonatok, üres az állomás és a kijelzőkre sem kerültek fel már további járatok. Véget ért az Ostbahnhof 166 éves története
A pályaudvar közelében található a D jelzésű villamos és a 13A busz végállomása is. December 9-én üzemkezdettől azonban ez is megszűnt: a villamosok a Südbahnhof (Ostbahn) épülete mellett elkanyarodva a Hauptbahnhof (Süd) megállóhelyig mennek; a 13A jelzésű busz pedig a Südtiroler Platzig közlekedik csak. A képen a 723-as pályaszámú hosszú (B1 sorozatú) ULF tölti rövid pihenőjét a búcsúzó hurokvégállomáson
A Südbahnhof elnevezés is eltűnik az Ostseite, Ostbahnhof vagy Südbahnhof (Ostbahn) nevű létesítmény bezárásával
A bécsi gyorsvasút állomása december 8-áig még a Wien Südbahnhof (S-Bahn) nevet viselte. A 2009-ben épített lejáratok (korábban ugyanis a Südbahnhof épületéből lehetett a sínekhez jutni) mellett azonban már az állomás új neve díszelgett: a menetrendben ma már Wien Quartier Belvedere néven keressük az 1959-ben átadott megállót
Alig néhány órával az utolsó vonat távozása után már nekiláttak a szakemberek a Südbahnhof bontásának. Igaz, vasárnap délelőtt még nem sok látszott, legfeljebb annyi, hogy egy-egy térvilágítási oszlop már hiányzott a peronokról, míg másokat éppen eltávolítani készültek a munkások
Pár nappal később, kedden már hiányzott a pótlólag megépített 10. és 11. vágány fölül a felsővezeték
A pályaudvar bejárata immáron örökre zárva marad
Az egykori ideiglenes felvételi épület előtti útszakaszt is átalakítják, éppen a járdából kialakított ideiglenes útpályán lehet Simmering felé haladni
A 13A busz és a D jelű villamos közös végállomása is üres december 9. óta. Mindkét járat végpontja átkerült az új főpályaudvarhoz. A sokat megélt létesítmény – még a 13-as villamos is fordult a hurokban! – sorsa egyelőre bizonytalan
(a felvételeket Halász Péter készítette)
(a felvételeket Halász Péter készítette)
A bécsi Südbahnhof bezárásával és az új Westbahn megnyitásával kapcsolatos tovább írásaink, tudósításaink az alábbiak.
Menetrendváltás 2012: utolsó nap a Bécsi Erdőn át | 2012. 12. 09. |
![]() | |
Egy új korszak nyitánya | 2012. 12. 09. |
Menetrendváltás 2012: itt az új Westbahn! | 2012. 12. 10. |
Búcsú a Südbahnhoftól | 2012. 12. 12. |
Főpályaudvar születik | 2012. 12. 13. |
Bécs, 2012 | 2012. 12. 31. |
Halász Péter