A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pályaudvar. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pályaudvar. Összes bejegyzés megjelenítése
2021. 07. 07.
Költözik Hamburg utolsó fejállomása
2016. 05. 26.
Tíz éves a főpályaudvar
Tíz évvel ezelőtt, 2006. május 26-án, a labdarúgó világbajnokság előtt néhány nappal adták át a forgalomnak Berlinben a főpályaudvart. Az egykori keleti és nyugati városrész határán épült, évtizedes álmokat megvalósító létesítmény akkor és azóta is számos vitát generált, hiszen alapjaiban formálta át a német szövetségi főváros vasúti közlekedését.
2015. 12. 10.
Viszlát Józsefváros!
A fiatalabb vasútbarátok legfeljebb csak a gazzal benőtt helyére emlékeznek, a későbbi generációk pedig talán már nem is fogják tudni, hogy a Fiumei úton, a Baross kocsiszínnel szemben lévő épület nem más, mint a MÁV első pályaudvara, az 1867-ben átadott és 2005-ben bezárt józsefvárosi pályaudvar felvételi épülete. Tíz éve szűnt meg a forgalom Budapest csendes fejállomásán.
2015. 12. 04.
Leipzig Hauptbahnhof – Száz éves a legnagyobb fejpályaudvar
Kereken 100 esztendeje, 1915. december 4-én nyitották meg teljes egészében Európa akkor legnagyobb fejpályaudvarát Lipcsében. A pályaudvar hat évig épült és méreteivel jól mutatja a porosz-szász ellentétet. Ennek is köszönheti, hogy a város egyik jelképévé vált.
2015. 11. 30.
Teljesen kész a főpályaudvar
2015. 11. 06.
Nem mennek olyan jól az üzletek
2014. 12. 29.
Drágít az SBB, beintenek a bérlők
Komolyan megemeli az üzlethelyiségek bérleti díjait az SBB a zürichi főpályaudvaron. Sok esetben ez hosszú évek óta jelen lévő üzletek és tulajdonosainak távozását is jelenti a forgalmas csomópont esetében.
2014. 12. 13.
Viszlát, Südbahnhof!
Öt esztendővel ezelőtt, 2009. december 12-én este ment el az utolsó vonat a bécsi Südbahnhofról. A maradéka, az Ostbahnhof még három évet működött ideiglenes formájában. Ma már a környékről aligha mondaná meg bárki is, hogy ott valaha vonatok jártak. Megmutatjuk, mit láttunk öt éve a mostani csupa üveg irodaházak helyén!
2014. 10. 12.
Bécs főpályaudvart kap
Megnyitották a bécsi főpályaudvart, mégpedig teljes egészében. Igaz, hogy az október 10-i szalagátvágás előtt már 2012. december 9. óta használták a vonatok a létesítményt, de ez nem zavart senkit, hiszen a „plázarész” most készült el. A még részben épülőfélben lévő állomáson a távolsági vonatok a december 14-én életbe lépő új menetrenddel együtt jelennek meg.
2014. 09. 01.
Eldőlt: Altona költözik
Megállapodott egymással Hamburg város szenátusa és a Deutsche Bahn AG: hamarosan költözik a mostani helyéről a vasút, bezárják az altonai pályaudvart.
2014. 06. 28.
Bahnhof Sihlpost: elveszett állomás Zürichben
Június 15-én különösebb külsőségek nélkül adták át Zürichben a város alatt átvezető új S-Bahn-alagutat, a Durchmesserliniét. Ekkortól fogva viszont a főpályaudvaron feleslegessé vált négy vonatfogadó vágány, amelyek bontásához már hozzá is láttak.
2012. 12. 12.
Búcsú a Südbahnhoftól
December 8-án este 166 év után végleg megszűnt a bécsi Ostbahnhof. A legutóbb Wien Südbahnhof (Ostbahn) néven működő pályaudvar szerepét másnaptól a részlegesen megnyitott Hauptbahnhof vette át. Az utolsó vonatok érkezését-indulását számos vasútbarát mellett a RegionalBahn is követte, itt készült képriportunk.
2012. 11. 12.
Wien Hauptbahnhof – Európa fordítókorongja, vagy pénztemető?

2011. 11. 23.
Nyitóbuli

Nyit a Westbahnhof
Két éve már, hogy lezárták a bécsi Westbahnhof 1950-es években épített csarnokát. A felvételi épületet felújították, bővítették és november 23-án az utasok a teljes létesítményt birtokba vehetik.
2011. 05. 28.
Öt éves a főpályaudvar
Öt esztendővel ezelőtt, 2006. május 28-án indult meg a
menetrend szerinti forgalom a berlini főpályaudvaron. A kormányzati negyed
közelében felhúzott üvegpalota két szintjén (legalul és legfelül) vonatok
közlekednek, a többi pedig az utasoké – és a bevásárlóké. Nem véletlenül
emlegetik az állomást úgy, hogy nem más, mint egy pláza, ahol egyébként vonatok
is járnak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)