2013. 01. 25.

Beszorult a 13-as

Igencsak szorult helyzetbe jutott a bécsi 13A busz a minap. A parkoló autók láthatóan nem csak Budapesten, hanem az osztrák fővárosban is gondot jelentenek. A piros-fehér autóbuszt egy járókelő segítette a navigálásban.


Sokszor írtunk már eme oldalakon a bécsi 13A jelzésű busz helyzetéről. A szűk belvárosi utcákban kanyargó, sűrűn közlekedő autóbuszjárat 1961. július 1-je óta szállítja az utasokat, akkor szűnt meg ugyanis a közvetlen előd, a 13-as villamos. A buszjárat már a kezdetekben sikeres volt: többek között emeletes járművek is közlekedtek itt az 1990-es évek elejéig. A sűrűn közlekedő autóbusz kapcsán azonban időről időre felmerül: vissza kellene állítani a régi villamost. Ennek kapcsán már alaposan megvizsgáltuk a lehetséges megoldásokat a RegionalBahn oldalain és bizony a helyi viszonyok ismeretében bátran mondhatjuk, hogy nem egyszerű feladat elhelyezni a szűk, sokszor beparkolt utcákon a kötöttpályás járműveket.
De az autóbuszoknak sem egyszerű az „élete” számos alkalommal kell ilyen-olyan forgalmi akadályok miatt a diszpécsereknek lerövidíteni a menetet, a végállomásnál előbb visszafordítani a járatokat. Az úgynevezett „Kurzführung” nem éppen kedvez az utasoknak, hiszen ilyenkor meg kell várni a következő buszt, ami ki tudja, mikor jön? Mivel szinte minden utca egyirányú az északi végállomás környékén, a járművezetők sem sokat válogathatnak a lehetséges útvonalak közül, néha egy mostanihoz hasonló szorult helyzet megelőzéséhez a fél kerületet meg kellene kerülniük.

Ezúttal egy hatósági intézkedés miatti záráshoz kapcsolódóan kellett lerövidíteni a busz útvonalát. Január 24-én este a Florianigasséről fordult volna be egy autóbusz a Lederergasséra, mivel a Skodagassénál lévő végállomást nem használhatták a buszok a zárás miatt. Azonban a Lederergassén (amin jellemzően egyenesen jár a busz) mindkét oldalon parkoltak, ami meglehetősen nehézzé tette a fordulást. A buszvezető segítségére egy arra járó gyalogos sietett, aki igyekezett irányítani, segíteni – végül eredményesen – az autóbusz (egyébként női) vezetőjét.

A saroknál parkoló autók miatt a busz meglehetősen körülményesen tudott csak befordulni a Florianigasse és a Lederergasse sarkánál. A járművet a buszvezetőnő kérésére a kép jobb szélén, a zebrán álló gyalogos segítette

Az akció végül sikeres volt. A 13A jelű busz nem véletlenül Bécs leginkább zavarérzékeny vonalainak egyike. Az ilyen akciók, a különféle „Kurzführungok” mindennaposak a viszonylaton
(fotók: Magyarics Zoltán)

Az eset helyszíne

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.