2013. 04. 05.

Feltételes megállás, felár, új vonatok: itt az idei menetrend első módosítása

Április 7-étől, vasárnaptól lép életbe az idei vasúti menetrend első módosítása. Új vonatok, bővülő kínálat, rövidebb feltételes megállók az egyik oldalon. A másikon pedig felár, igaz, még csak „pianóban”. Nézzük, mit hoz a két füzetesre duzzadt „1. sz. Módosítás”.

A 2012-2013-as menetrend első módosítása komoly változásokat hoz, bár ennek kommunikálásban nem járt élen a vasúttársaság: a sajtónak szánt közlemény alig két nappal az érvénybe lépés előtt, pénteken kora délután landolt szerkesztőségünk postaládájában. A közleményben azonban fontos változásokról esik szó. Nézzük, mik lesznek ezek!
A MÁV-START közlése szerint új vonatok közlekednek majd Budapest és Győr között: az Ex 948-as a Keletiből 20:10-kor indul Győrbe, az Ex 954-ös Győrből 16:46-kor indul majd Budapestre. A vonat csak 2. osztályú kocsikkal és kötelező helybiztosítással közlekedik majd. A járművek pedig a MÁV-START Talentjei lesznek a tervek szerint, amelyekre felkerül az ülőhelyszámozás. A vonatpár iskolaidőben, vasárnaponként közlekedik majd.

Egy Talent indul Győrből Bécsbe személyvonatként, de vasárnaponként Budapestre is tesz egy kanyart expresszként
(fotó: Magyarics Zoltán)

Új vonatpár indul majd Celldömölk és Szombathely között a tanítási időszakban, munkanapokon. A 9022-es Celldömölkről 06:48-kor indul és Szombathelyre 07:35-kor érkezik. Ellenkező irányban a 9035-ös 13:36-kor indul és 14:22-kor érkezik Celldömölkre.
Bővül a kínálat a 75-ös vonalon is: új 32223-as számú vonat közlekedik majd Diósjenő és Vác között minden nap. A vonat Diósjenőről 17:30-kor indul és 18:23-ra ér Vácra.
A szegedi vonalon is több vonat jár majd: a 7130-as hétköznaponként 06:34-kor indul Kiskunfélegyházáról és minden állomást és megállóhelyet kiszolgálva 07:46-ra ér Szegedre. Ha már a szegedi vonalnál járunk: az InterCity-k kecskeméti érkező és induló adati megváltoznak. Emellett pedig a 7009-es számú vonat immáron csak 2. osztályú kocsikkal közlekedik.
A MÁV-START közlése szerint a Kál-Kápolna és Kisújszállás közötti vonalon csökkent a vonatok menetideje, így kényelmesebb csatlakozást biztosítanak majd Cegléd felé – legalábbis az elképzelések szerint. A gyakorlatban azonban mindez egyetlen vonatot érint.
A Bakonyt átszelő vasútvonalon is rövidül némelyik vonat menetideje, van, amelyik 22 perccel gyorsabb lesz vasárnaptól. A Karcag és Tiszafüred közötti pályán is rövidül néhány vonat menetideje pár perccel.

A Rédicsről Zalaegerszegre tartó motorvonat Csömödéren. Itt biztosan megáll, de sok másik megállóhelyen csak akkor, ha jeleznek
(fotó: Halász Péter)

Ahogy arról írtunk már, a GYSEV vonalain április 7-étől bevezetik a feltételes megállásokat. Itt arra kérik az utasokat, hogy leszállási szándékukat idejében jelezzék a kocsik belsejében lévő gombokkal, míg a felszállók úgy helyezkedjenek el, hogy őket a mozdonyvezető idejében észrevegye. Emiatt új jelzést is bevezettek a jelmagyarázatba: fekete kör közepén egy fehér X az időadat előtt. Kérdésünk csak annyi, hogy ezt ki fogja bevezetni kézzel a jelmagyarázatba? Márpedig egy szabályszerűen módosított menetrendhez  ez hozzátartozik. Elgondolkodtató, hogy az időadat elé miért nem volt elég egy sima kis X, ahogy azt a DB, vagy éppen a ČD és a ZSSK is használja? És ha már feltételes megállás: a MÁV sem akar lemaradni, a Zalaegerszeg–Rédics vonalon is megjelenik ez a rendszer.

Részlet a módosító füzetből. Vajon mindenki szépen be fogja rajzolni ezt a jelet? Miért nem volt jó a sima X, mint Európa boldogabbik felén?
(Ráadásul pár éve ez a jelzés még a külön rendeletre közlekedő vonatokra utalt...)

A nemzetközi forgalomban is lesz némi változás: megváltozik az EC 170/EC 171 és az EC 532/EC 533 számú vonatok összeállítása.
A MÁV-START menetrendjének új kiadását az első füzetben találjuk, a GYSEV-vonalakra pedig a második füzetben foglaltak érvényesek.
A módosítás PDF-ként elérhető a MÁV-START honlapján külön és a menetrendkönyvbe bevezetve is. 
A Corona nemzetközi gyorsvonat Kolozsváron. Budapest és Püspökladány között feláras lesz a járat
(fotó: Magyarics Zoltán)

Végezetül egy nagyon fontos és alighanem jövőbemutató változásról is szólunk kell: sokszor és sokat beszéltünk már a (távolsági) felár intézményéről. Alighanem ennek az előszele lehet, hogy a MÁV-START menetrendjében utalás jelenik meg arra nézvést, hogy tovább bővül a felár-köteles vonatok száma: április 7-étől a 15-ös és a 16-os számú Tisza nemzetközi gyorsvonatra Budapest és Záhony; a 406-os és a 407-es számú Corona nemzetközi gyorsvonatra Budapest és Püspökladány; az EC 272 és az EC 273 (Avala), valamint a 340 és a 341-es (Beograd) számú vonatokra Budapest-Keleti és Kelebia közé kell felárat és kötelező helyjegyet váltani az utasoknak. Sajnos azonban minderről nem szól a MÁV-START közleménye.

Prágából érkezik az Avala Keletibe. Vajon ha az utasnak egy korábban kisorozott kocsiba szól a kötelezően megváltott helyjegye, akkor a MÁV-START majd mossa kezeit?
(fotó: Halász Péter)

Az Avala „felárasítása” nem mellesleg önmagában kérdéses, hiszen a Szerbia felől belépő járat szinte mindig késik, így kissé kacagtató a felárral minőségi szolgáltatásnak titulálni mindazt, mit a szerb vasút és a 150-es vonalon a MÁV-csoport előad. Nem mellesleg: ezzel az ötlettel pár éve próbálkoztak, amikor még Bécsből indult az Avala, de akkor nagyon sürgősen elvetették végül a 150-es vonali részre vonatkozóan az akkor még „helybiztosítás nélküli IC-pótjegy” néven tisztelt felár intézményét. Az meg már csak hab a tortán, hogy rendszeresen kell kocsit kisorozni e vonatpárból. Vajon azt a kedves utast, akinek a belföldi helyjegye a mondjuk Brnoban kisorozott kocsiba szól Fülöpszállás és Soltvadkert közé, vajon kárpótolja a MÁV-START? Vagy vajon lazán a társvasutakra mutogat majd és mossa kezeit? És még egy nüansz: az Avalára és a Beogradra nemzetközi forgalomban csak lehetőség a helyjegy váltása. Vajon egy Prágából Belgrádba tartó utast fel fognak állítani, mert éppen egy belföldi utasnak szól oda a helyjegye, ahol ül? (Ez a probléma zsúfolt időszakokban a bécsi Railjet-vonatokon is felmerül, amint arról korábban írtunk.)
A felárakkal kapcsolatos döntést leginkább azonban az helyezi különleges fénybe, hogy szerkesztőségünk megbízható forrásokból származó értesülései szerint május 15-ével valamennyi belföldi vonaton bevezetik a távolsági felárat. Azonban bő egy hónappal ennek bevezetése előtt még semmilyen hír nincs a változásokról.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.