2013. 04. 18.

Tartalékból állandó szereplő

Újabb szerelvényt állít be a DB AG a Ruhr-vidéki RE9-es viszonylatra. A vonalon egy újabb, eddig csak igény esetén közlekedő emeletes szerelvény immáron rendes forgalomban közlekedik.


A nagy forgalmú Aachen–Köln–Siegen közötti Ruhr-Sieg-Express (RSX) vonalán a DB Regio nemrégiben Talent 2-esek bevetésével próbálkozott, azonban a motorvonatok meglehetősen szűkösnek bizonyultak az emeletes szerelvények után. Most egy, eddig csak tartalékként, szükség esetén közlekedő emeletes szerelvény végleges helyet kapott a fordában. Az öt kocsis emeletes szerelvény forgalomba állítása mellett még egy fontos változás történt a vonalon: a felszabadult Talent 2-esek egy másik, hagyományos személykocsikkal kiállított szerelvényt váltottak fel.
A vasúttársaság további intézkedéseket is tett a zsúfoltság csökkentésére: az eddigieknél több vonat közlekedik dupla Talent-egyésgkkel, valamint más vonatokat kisebb, három részes  Talent 2-esekkel erősítenek. Valamennyi Talent esetében némi változásra kell számítani az utastérben is: az utasok igényeire válaszul átalakította a közel háromszáz szeméttárolót.

Emeletes vonata élén érkezett az RE9-esen dolgozó 111-es a kölni főpályaudvarra 2011. augusztus 19-én
(fotó: Halász Péter)

Az RE9-es esetében jól látható, hogy a motorvonatok forgalomba állítása nem éppen a legjobb döntés: korábban a vonalon öt-hat kocsis emeletes ingavonatok közlekedtek, kocsinként közel száz ülőhelyet kínálva. ez négy részes motorvonatban pedig összesen körülbelül százötven utasnak lehet ülőhelye, ráadásul, ezek a vonatok sokkal szűkösebbek, mint az emeletes szerelvények. Jellemző a forgalomra, hogy a Talent 2-esek előtt a DB Regio az emeletes szerelvények továbbítására a DB Fernverkehrtől vásárolt meg négy 120-as sorozatú mozdonyt, amelyek hol egyedül, hol pedig „szendvics-üzemben” tolták-húzták a nagy terhelésű szerelvényeket, mellettük 111-esek szerepeltek az ingavonati üzemben. A helyettük forgalomba adott Talent 2-esekkel nem mellesleg komoly bajok voltak az üzem elején: az ajtók kialakítását is módosítani kellett nemrégiben.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.