2013. 05. 30.

A huszonkilencedik – Tramwaytag 2013

A bécsi közlekedésbarátok számára kötelező program: idén is lesz Tramwaytag. A tavalyi (és a 2007-es) kitérő után ismét visszatér a rendezvény a gyökereihez, ugyanis 2013. szeptember 7-én, szombaton a Favoriten kocsiszínbe várja majd a Wiener Linien az érdeklőket.



A helyszínválasztás bizonyos szempontból meglepő: tavaly az elektromos busz premierje miatt kézenfekvő volt az ottakringi buszgarázs, azonban idén a korábbi hírek szerint ugyancsak új autóbuszt mutatna be a társaság: az első saját Mercedes-Benz Citaro G 2-est, amelynek színtervéről szavazhattak is a bécsiek. Viszont Farvoriten villamoskocsiszín, így a helyszín nem lesz éppen autentikus a buszbemutatóhoz.

Az elképzelések szerint az új autóbuszok első példányát az idei Tramwaytagon mutatják be
(grafika: Wiener Linien)

Van viszont más aktualitása a helyszínnek: ez a telephely adja a 67-es villamos kocsijait. Ez a villamosvonal viszont az U1-es metró már épülő déli hosszabbítása nyomán alighanem megrövidül, illetve jelenlegi utasforgalmának nagy része átkerül a metróra akkor is, ha megmarad a járat. Így tehát viszonylag közel viheti a népszerű rendezvényt a Wiener Linien a metróépítésben érintett területekhez.
A programokról egyelőre nincs részletes információ, de a hagyományos gyerekprogramok és a relikviavásár (amelynek párja a karácsony előtti „bolhapiac”) aligha marad el. A részletekről természetesen beszámolunk olvasóinknak.

Favoriten kocsiszín otthont ad a bécsi villamosközlekedésben szereplő valamennyi járműtípusnak
(fotó: Wiener Linien)

Többen egyébként már most felvetették: vajon miért hozta előre egy héttel a Wiener Linien a programot? Hagyományosan ugyanis szeptember második szombatján tartották eddig a Tramwaytagot (már persze amióta szeptemberben tartják), szeptember 7. viszont naptár szerint a hónap első szombatja lesz.

Favoriten kocsiszín a térképen. Érdekes, hogy a tárolóvágányok egy része a kocsiszínt kettészelő Erlachgasse túloldalán van

A következő év kapcsán is több felvetés látott már napvilágot: „menetrend szerint” a simmeringi főműhely következne (amelynek népszerű programjai a villamos-, busz- és metróvezetési lehetőség), azonban nem szabad szó nélkül elmenni amellett, hogy jövőre ismét megnyitja kapuit az erdbergi villamosmúzeum (ahol a 2011-es villamosünnepet tartották), amely az idei szezonban újul meg. Könnyen elképzelhető, hogy emiatt a villamosmúzem lesz a 2014-es Tramwaytag helyszíne – vagy pedig összekötik a főműhelyi és a múzeumi rendezvényeket. De ez még a jövő zenéje.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.