2013. 05. 24.

Megvan a nyertes

Nemrégiben bejelentette a Wiener Linien: megfiatalítja az elkövetkező évek során az autóbusz-flottáját és többek között vadonatúj, dízelüzemű Mercedes-Benz Citaro 2-eseket vásárolnak az osztrák főváros számára.


Az új autóbuszok kapcsán a Wiener Linien jelezte korábban: az új autóbuszok kapcsán az utasok dönthetnek két javaslat között. A közszemlére tett változatok érdekessége, hogy mind a kettő kisebb-nagyobb mértékben szakít a korábbi hagyományokkal. Érdekesség még az is, hogy a Wiener Linien által korábban meghatározott egységes arculati előírásoknak nem felel meg maradéktalanul. Eme előírásoknak megfelelő fényezésben pompáznak a Dr. Richard és a Postbus, valamint a Gscwindl kocsijai is – a Wiener Linien azonban eltér a saját maga által lefektetett szabályoktól.

A Gschwindl csuklós és szóló Mercedes-Benz Citaro 2-esei a Wiener Linien korábbi színtervének és előírásainak megfelelő festéssel rendelkeznek
(fotó: Halász Péter)

A Wiener Linien a 2014-től érvényes Euro VI-os károsanyag-kibocsátási normáknak megfelelő új buszai kapcsán pedig megkérdezi az utasokat, hogy milyen színtervben pompázzanak az új járművek. A buszok csendesebbek lesznek a mostani gázmotoros társaiknál, amelyek meglehetősen sajátos, impozáns hangot adva szelik a bécsi utcákat.

A díjnyertes változat közelebb áll a bécsi hagyományokhoz, mint a másik alternatívaként ajánlott változat
(grafika: Wiener Linien)

A Wiener Linien első körben 217 Citarót szerez be. A tervek szerint 2016-ig a jelenlegi flotta felét, ötszáz buszt váltanak az új Mercedes-Benz kocsik, igaz, ebben már a szóló járművek is benne vannak. Az első járművek már 2013 őszén forgalomba állnak majd Bécsben. A járművek újfajta utastájékoztató rendszert, belső monitorokat kapnak. Az első kivételével valamennyi ajtó kifelé nyíló lengő-tolóajtó lesz, ami a busz kapacitását hivatott növelni. Ráadásul ennek köszönhetően az üveg térelválasztók is eltűnnek a kocsiból, így egy valóban megújult utastérrel találkozhatnak a bécsi utasok.

A bécsi hagyományoktól távol álló festési variáns nem nyerte el a városlakók tetszését
(grafika: Wiener Linien)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.