2013. 05. 17.

Bemutatták az új kerékpáros kocsikat

Újabb kerékpárszállító kocsitípusokkal bővült a MÁV-START flottája. A nyolc új járművel a tervek szerint igyekeznek könnyíteni az amúgy nem éppen egyszerű kerékpárszállításon. A tervek szerint az új kocsik a nyáron a Balatonnál debütálnak.




Lassan nemhogy elindul a szezon, hanem a csúcsforgalom kezdődik a kerékpáros turizmusban. Három nagy és öt közepes befogadóképességű kerékpárszállító-kocsit alakított ki, és állít forgalomba a vasúttársaság, hogy az évente több mint 360 ezer kerékpáros utasának javuló színvonalon biztosítsa az egyre népszerűbb szolgáltatását – adta hírül a MÁV-START. 
Az egykori poggyász- és személykocsikat alakított át a vasúttársaság kerékpárszállító-kocsikká az elmúlt hónapokban, hogy az évről-évre növekvő biciklis kiránduló igényeknek megfeleljen. 2012-ben több mint 360 ezren utaztak a kerékpárjukkal a vonatokon, a legkedveltebb kiránduló úticél a Balaton, a Dunakanyar, a Fertő-tó és a Tisza tó volt.

A 21-05-ös sorozatú, Bmx kocsikból kialakított kerékpárszállító kocsi

A középső szakaszból három páholyosztás feláldozásával nyert kerékpáros rész

A három nagyobb és az öt közepes befogadóképességű kerékpárszállító-kocsi előnye, hogy a kerékpárokkal együtt lehet utazni, így egész út alatt szemmel lehet tartani a bicikliket. A nagyobb kapacitású kocsiban, a fali kampókra akasztva huszonhat kétkerekű szállítható, míg a közepesben tizenhat, ám ezen felül még további kerékpárok is letámaszthatók a járműben.
A biciklikkel egy térben a kényelmes utazást hagyományos és az oldalfalról lehajtható ülések is biztosítják. A volt poggyászkocsik kocsik praktikus, a kerékpárok felrakásának és levételének megkönnyítésére szolgáló nagyobb, oldalsó rakodó ajtóval rendelkeznek, ezek csak belülről nyithatók a biztonság érdekében.
Az újonnan átalakított kocsikkal a Balaton északi partján találkozhatnak a kirándulók a Budapest–Székesfehérvár–Balatonfüred–Tapolca vasútvonalon, a korábban átadott öt kerékpáros kocsival pedig a déli parton a Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa–Gyékényes vasútvonalon utazva. A 21-05-ös középszámú kocsik pedig várhatóan a Dunakanyar térségében bukkannak majd fel.

Új generációs Bd sorozatú paklikocsi. Korábbi rokonainál kicsit kevesebb bicikli és több ülőhely fér a járműbe

A nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi kerékpáros része. Ülőhelyek is vannak, így a kerekezők a gépeik mellett utazhatnak
(fotók: MÁV Zrt.)

A MÁV-START további jegyvizsgálókkal segíti az utasokat a biciklik felrakásában és levételében mind az északi, mindpedig a déli part nagy befogadóképességű, kerékpárszállító kocsikkal közlekedő vonataiban. További könnyebbséget jelent, hogy az állomások hangos tájékoztatásából még a vonatok érkezése előtt megtudhatják a kirándulók, hogy a peronon hová kell helyezkedni, a vonat melyik részében van a biciklis kocsi – a kérdés már csak az, hogy valóban sikerül-e az előre rögíztett hangosbemondáshoz igazítani a kerékpárszállító kocsik helyét?

Elkel az erősítés. A dunakanyari vonatokon már most nagy befogadóképességű poggyászkocsik várják a kerekezőket – pedig még csak május van
(fotó: Halász Péter)

A vasúttársaságnál még további járműátalakítások is várhatók, a mostanra elkészült, közepes befogadóképességű, kerékpárszállító-kocsiból idén még további három darab készül el.
A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy új, kedvezményes, kerékpáros túrajeggyel is várja a Balatonhoz, a Fertőtóhoz és a Tisza-tóhoz kirándulókat a MÁV-START. Ennek előnye – hangsúlyozták a vasúttársaság képviselői –, hogy az ország bármely területéről elindulva, a megtett távolságtól függetlenül, 420 forintért vásárolható meg akár hétvégén, akár hétköznap. Ezzel a túrajeggyel nemcsak a tavakhoz lehet a kerékpárokat elszállítani, hanem a tó körüli állomások, megállóhelyek között utazva már nem kell újabb biciklis jegyet váltani, csupán az adott útra érvényes menetjeggyel kell rendelkezni.

Halász Péter

2 megjegyzés:

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.