2013. 05. 02.

Itt a távolsági felár

Korszerűsítésnek próbálják meg eladni, mondván, hogy illeszkedik a hazai közösségi közlekedés megreformálásának folyamatába, a gyakorlatban azonban tovább bonyolítja a helyzetet és visszalépést jelent a távolsági felár megjelenése. Mindösszesen 15 nappal a bevezetése előtt jelent meg a MÁV-START oldalán a hír és a díjtáblázat, a megrendelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről azonban sajtóközleményre és általában megfelelő tájékoztatásra már nem futotta.


Jegyárat nem emelünk, mert olyat nem szabad – de a felár az jöhet. Magyarországon 2013. május 15-étől a „menetrendben meghirdetett” gyorsvonatokra kötelező lesz megváltani a távolsági felárat. Persze, a MÁV-START nem siette el a kommunikációt: május 2-án reggel még semmi sem jelezte a személyszállító vasúttársaság főoldalán a távolsági felár bevezetésének tényét, de postaládánk is üres volt: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, aki mint megrendelő kommunikálhat az ügyben, hallgatott. Weboldalukon csütörtökön délig semmi sem utalt a május 15-étől érvényes változásra. Közleményre csak késő délután futotta.
Egyedül a  MÁV-START honlapjával foglalkozó kollégák voltak a helyzet magaslatán – úgy ahogy: 21:58-kor jött ki a hír, azonban a sajtónak nem sikerült elküldeni a közleményt. De így legalább a tájékoztatási kötelezettség – 15 nappal a bevezetés előtt – kipipálható.

A MÁV-START főoldala 2013. május 2-án reggel háromnegyed hétkor. Innen nem tudjuk meg, hogy kell felárat váltanunk a gyorsvonatokra

A gyorsvonati pótjegyként ismert jegy ára 0 és 100 km között 150, majd övezetenként emelkedő összeg lesz egészen 735 forintig. A MÁV-START közlése szerint „a gyorsvonati pótjegy érvénytartama megegyezik az azonos távolságra szóló menetjegy érvénytartamával. Ha az utas 100 km távolság alatti viszonylatra érvényes gyorsvonati pótjegyével tárgynapon éjfél előtt kezdi meg az utazást, az a következő nap 3:00 óráig érvényesen felhasználható.” A pótjegy nem kötődik vonathoz és nem jelent ülőhelybiztosítást sem – így a dugig tömött balatoni gyorsvonatokért is felárat kell majd fizetnünk. Ugyancsak pótjegyet kell váltanunk majd a Budapest-bérlet érvényességi területén belül a gyorsvonatokra, így a Keleti és Kelenföld közötti utazás esetén a MÁV-START-pénztárhoz is oda kell fáradni, ha a győri gyorsvonatra, mint egyetlen közlekedési alternatívára fáj a fogunk a 7-es busz helyett.
A Budapest-bérlettel és kiegészítő vasúti bérlettel utazóknak csak a budapesti szakaszra kell pótjegyet váltani, de a csatlakozó vasúti menetjeggyel utazóknak a teljes távolságra kell majd felárat váltaniuk.

A balatoni gyorsvonatok is pótdíjasak lesznek – de többletszolgáltatást nem kap értük az utas, marad a tömegnyomor

Érdemes azonban megnézni azt, hogy ki mindenki mentesül a felár megfizetése alól. Nem kell pótjegyet vennie
  • a nemzetközi menetjeggyel rendelkező utasnak;
  • a havi vagy félhavi vasúti bérlettel;
  • 30 napos vasúti bérlettel rendelkező utasnak;
  • az 1-es és 2-es számjeggyel kezdődő sorszámú vasúti utazási igazolvánnyal  és az „A” és „B” sorozatú ideiglenes vasúti utazási igazolvánnyal rendelkező utasnak, azaz a vasutasoknak;
  • a FIP (nemzetközi menetkedvezményi egyezség) okmánnyal rendelkező utasnak (ezek lényegében a vasutasok, ha külföldi utazásra indulnak);
  • a felmutatóra szóló szabadjeggyel és vasutas IC kártyával rendelkező utasnak; a 3 éven aluli gyermek, ha külön ülőhelyet nem foglal el;
  • a hadirokkantak utazási kedvezményére jogosult utasnak; az országgyűlési és európai parlamenti képviselőnek;
  • a START Klub, START Klub Bónusz, START Klub VIP vagy START Klub Prémium kártyával rendelkező utasoknak, továbbá azok, akik a kártyabirtokosokkal szombaton utaznak együtt  utaznak;
  • a Balaton Mix jeggyel rendelkező utasnak. De a kapcsolódó 50%-os alkalmi menettérti jegy esetében az utas nem mentesül a gyorsvonati pótjegy megváltása alól.
De nem csak egyes jegyfajták, hanem egyes viszonylatok is mentesülnek a pótjegy-kötelezettség alól:
  • Püspökladány–Biharkeresztes;
  • Békéscsaba–Lőkösháza;
  • Nyíregyháza–Záhony.
Érdekesség, hogy az internetes jegyet váltók is kedvezményt kapnak: ők csak június 1-jétől kötelesek felárat fizetni a gyorsvonatokért.

A záhonyi gyors- és sebesvonat is feláras lesz. Több órás döcögésért többet kell fizetni, de akkor is fizetünk, ha csak Debrecen és Debrecen-Csapókert között utaznánk - igazán logikus módon például Nyíregyháza és Kemecse között viszont már nem

A MÁV-START terjedelmes jegyzékben foglalta össze vonatszám szerint, illetve viszonylatokkal is kiegészítve, hogy melyik vonatokra kell majd gyorsvonati felárat fizetni a jövőben. E listából kiderül: például a szegedi hibrid IC-k gyorsvonati felébe, számos Győr és Sopron közötti vonatra, az egri hibrid-IC-k gyorsvonati felébe (igen, a posta-Bhv-kba!), a balatoni gyorsvonatokra, a záhonyi, pécsi, szombathelyi, tapolcai gyorsokra felárat kell fizetni. Egyébként a két lista önmagában is ellentmondásos: például a 7010-es számú személyvonat (!) a menetrendi mezőkre bontott listában szerepel, míg a viszonylati listában nem találtuk meg.

Az új rendszer lényegében megöli a hibrid-IC-ket, hiszen a gyorsvonati rész is feláras lesz
(fotók: Halász Péter)

Fontos azt tudni, hogy a felárat az általános szabályok szerint elsősorban elővételben, a pénztáraknál kell megváltani, a vonaton a pótjegyet büntetés nélkül csak akkor adja ki a jegyvizsgáló, ha a felszállás helyén nem működött a vasúti pénztár.
A témában készült részletes elemzésünk ide kattintva olvasható.
Szerzőnk publicisztikája ide kattintva olvasható.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a témában közleményt adott ki.

A képviselőknek nem jár mentesség
A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője arra kérte csütörtökön Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, intézkedjen, hogy az országgyűlési képviselőknek is fizetniük kelljen a MÁV egyes gyorsvonatain a pótjegyekért.
A frakcióvezető az M1 Híradójának nyilatkozva csütörtökön azt mondta: egyetért azzal, hogy legyenek olyanok, akiknek nem kell kifizetniük a megtett kilométerek arányában emelkedő pótdíjat, de azt elutasítja, hogy az országgyűlési képviselők is közöttük legyenek.
A Kormányzati Információs Központ csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Orbán Viktor utasította a Magyar Államvasutakat felügyelő Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a pótjegyekre vonatkozó kedvezményt haladéktalanul megszüntessék.

MTI
2013. május 2., 18:10

Frissítés 2013. május 2-án 10:10-kor:
A MÁV-START honlapjáról lekerült a korábbi, vonatszámos listák mindegyike, helyette felkerült egy menetrendkönyv, amelyben az utas bogarászhatja, hogy az ő vonata pótdíjas-e egyáltalán? Segítünk: ne menetrendi jelet keressenek, hanem a lábjegyzet utal a feláras változásra.
Az eredetileg közzétett jegyzékek alább megtekinthetők.


Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.