2013. 06. 12.

Sikeres a vonatos buszpótlás

Nyolc nap alatt ötezer utast számoltak Ausztriában, a NÖVOG autóbuszpótló-vonatán. A Wachaubahnon a Duna áradása miatt vonatok pótolták a buszjáratokat.


A Duna áradása miatt Ausztriában, Wachauban számos közutat lezártak, így Krems an der Donau és Emmersdorf között egyetlen közlekedési lehetőségként a vasút maradt meg. A vonalon jó ideje nincs rendszeres személyforgalom, 2009-ben pedig az ÖBB felszámolta a kirándulóvonatok közlekedését is. 2010-től ezt a feladatot – számos másik vasútvonal üzemeltetésével együtt – a tartományi közlekedési társaság, a NÖVOG vette át. Emmersdorf és Krems között 2010-től a NÖVOG vonatai döcögtek és döcögnek végig a Duna partján hétvégente, kirándulók és vasútbarátok százainak örömére.
A Duna idei áradása miatt azonban az Emmersdorf és Krems közötti szakaszon lehetetlenné vált a buszok közlekedése. Az egyetlen alternatíva a vasút maradt, így az érintett közlekedési szövetségek megrendelése alapján a NÖVOG a hivatásforgalmi időszakokban autóbuszpótló vonatokat indított a két város között.
A nyolc napig rendelkezésre álló szolgáltatást a felmérések szerint ötezer utas vette igénybe. A NÖVOG a menetrendről szóval közölte: naponta 6 és 20 óra között öt pár vonat közlekedett, azaz az összesen negyven vonatpáron vonatpáronként 125 utast szállítottak el.
Gerhard Stindl, a NÖVOG ügyvezetője köszönetet mondott a résztvevőknek, kiemelve, hogy a nagyvasúti üzemet koordináló Wiener Lokalbahnen mindenféle üzemzavar nélkül teljesítette a feladatot.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.