2013. 07. 19.

Van elektronikus bérlet – de minek?

Az év eleje óta fokozatosan látja el utasait a Verkehrsverbund Berlin-Brandenburg, a VBB az új, „VBB-fahrCard” nevet viselő elektronikus bérlettel. Az utasok már jelentős számban rendelkeznek az új jegytípussal, azonban sokra nem mennek vele: a leolvasók hiányoznak a járművek nagy részéről.




Berlinben és Brandenburgban, a berlini ABC tarifazónában 2013 elejétől kezdődött az elektronikus jegyrendszer bevezetése: első körben az éves bérlettel rendelkező utasok kapták meg a „VBB-fahrCard” nevű utazási okmányt. Az elektronikus bérletet a buszokra való felszálláskor el kellene húzni a leolvasó előtt – azonban leolvasó általában nincs. Ha mégis van, az esetek igen nagy többségében nem működik. Sőt, a BVG legtöbb saját autóbuszán még csak nem is telepítettek ilyen leolvasókat. Így az utasok – jobb híján – a kártyát a buszvezetőnek mutatják meg az első ajtós felszállási rendben, aki azonban legfeljebb csak a kártya meglétéről győződhet meg, érvényességéről nem.
Berlinben nagy hagyománya van az elsőajtós felszállási rendszernek. Lényegében a kalauzos rendszer 1970-es évekbeli megszüntetése óta a buszokra csak az első ajtón lehet felszállni, a jegyek ellenőrzését és adott esetben az értékesítést – felár nékül – a buszvezetőre bízták. Így legalábbis a nyugat-berlini utasok számára semmiképpen sem idegen az első ajtós rendszer.

A legforgalmasabb járatokon, így a belvárosi 100-ason is működik az első ajtós felszállási rend. Az elektronikus bérletek ellenőrzése azonban még várat magára
A mostani ügy pikantériája, hogy bár a buszvezetők gyorsan és – e sorok jegyzője által is tapasztaltan – hatékonyan végzik ezt a feladatot. Azonban az elektronikus bérlet bevezetése komoly gondokat okoz: leolvasó híján nem tudják megállapítani az érvényességet, így „bizalmi alapon” engedik tovább az elektronikus utazási okmányt használó utasokat.
Klaus Walzak, a BVG szóvivője a témában úgy nyilatkozott: késik a leolvasó berendezések beszerzése és felszerelése. Ráadásul ahol már ez sikerült, ott sem működnek a berendezések, mert a központi adatbázissal kommunikációs problémák állnak fenn. A BVG szóvivője azt is hozzátette: a berlini városi közlekedési cég nincs egyedül a dologgal: a potsdami Verkerhrsbetriebe Potsdam GmbH, a ViP járművein nincs is felszerelve az olvasó berendezés. A különböző „volánok”, mint mondjuk a Havelbus vagy az OVG lassan, de halad az olvasók telepítésével.

A buszok után jön a kötött pálya: a metróállomásokat nem határolják le, de leolvasókat majd telepítenek ezekre és a villamosokra is
(fotók: Halász Péter)

A BVG jelezte: addig is, amíg nem rendeződik a helyzet, ellenőröket vezénylenek a buszokra is. A cél nem a buszvezetők visszaellenőrzése, hanem a bérletek érvényességének megállapítása. Walzak hozzátette: a villamosokon és az S-Bahn-szerelvényeken is hasonlóan járnak el, hiszen az elektronikus bérleteket „érvényesíteni” ezeken a járműveken – ahogy a BVG hajójáratain – máshogy nem lehet. Várhatóan az év végéig rendeződik majd a helyzet, így 2014-ben akinek már van, az teljes értékűen használhatja az elektronikus bérletét. A következő lépésben pedig ellátják a villamosokat, a hajókat és a metróállomásokat is az elektronikus bérletet kezelni képes leolvasókkal. Addig pedig marad az szigorított ellenőrzés és a kártyák kézi, szúrópróbaszerű leolvasása.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.