2013. 07. 18.

Hibridbusz-teszt Potsdamban

Hibrid autóbuszt tesztel a brandenburgi tartományi székhely, Potsdam közlekedési társasága. A ViP-nél nem ez az első hasonló jármű ilyen jármű, a tartományi székhely közlekedési cége pedig keresi a környezetet a lehető legkisebb mértékben terhelő járművek beszerzésére.




Ezúttal az MAN egyik tesztbusza, egy szuperkapacitású kondenzártorokkal felszerelt Lion's City szállítja az utasokat Potsdamban. A buszt egy 184 kW teljesítményű dízelmotor hajtja, amely alapvetően energiával látja el az energiatárolókat. A kocsi tényleges mozgatását két, egyenként 75 kW teljesítményű villanymotor végzi. A járművek indításkor tisztán elektromos üzemben közlekednek, a dízelmotor csak később kapcsolódik be. Ez utóbbi egyébként korszerű start-stop rendszerrel is rendelkezik, így ha nem szükséges, könnyedén leállítható, majd később újraindítható a motor. A ViP számításai szerint 30%-kal kevesebb üzemanyagot fogyaszt és ugyanennyivel kevesebb káros anyagot bocsát ki a jármű.

Az autóbusz utasterének színvilága is a környezetkímélő mivoltát tükrözi. Belül egyébként semmi különös nem látszik, de az utasok a sokkal csendesebb indulást és az időnként „lefulladó” motort vehetik észre

A próbakocsi a 692-es vonalon teljesít szolgálatot július 10. és 28. között. A busz hétfőtől péntekig 5:01 és 20:40; szombaton 7:21 és 20:24; vasárnap pedig 7:41 és 20:44 között ingázik a Klinium és az Institut für Agrartechnik végállomások között. A járat menetrendje a VBB oldalán naprakész formában bármikor elérhető.
A járművön nincs jegykezelő és jegyértékesítés sem, így a járaton az utazás ingyenes – de ez csak a próbabuszra érvényes, hangsúlyozza a ViP közleményében. A vonalon közlekedő többi járművön a megszokott feltételek betartásával lehet utazni.

A Kirschallén lévő villamosvégállomásról fordul ki a hibridbusz
(fotók: Halász Péter)

A ViP-nél már teszteltek korábban is hibridbuszokat: 2012 és 2013 tavaszán is járt a városban egy-egy hibridbusz, amelyeket különböző gyártók bocsátottak a közlekedési cég rendelkezésére, amely tapasztalatokat kíván szerezni a korszerű, a környezetet kevésbé terhelő járművek üzemeltetésében.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.