2013. 07. 10.

Berlin–Hannover: hónapokig zárva

A forgalom elől még hónapokig zárva maradhat a Berlin és Hannover közötti nagysebességű vasúti pálya. Az Elba áradása ugyanis annyira megrongálta a Rathenow és Stendal közötti hídnál a vasúti pálya töltését, hogy a nyáron már nem lesz lehetőség befejezni a helyreállítást. A vonatok legalább egy órával többet utaznak majd.



A DB AG szükségmenetrendet vezetett be a nyugatról Berlin felé tartó forgalom számára. A június közepi intézkedést eredetileg úgy tervezték, hogy egy hónapig marad majd érvényben, de kiderült: jó eséllyel csak az év végén száguldhatnak ismét vonatok az 1998-ban átadott pályán.
Az Elba áradása miatt ugyanis Rathenow és Stendal között teljes vágányzárat kellett felvenni. Az árvíz elvonulásával pedig megkezdődött a helyreállítás: ez azonban még hónapokig eltarthat. A DB AG korábban úgy tervezte, hogy július közepére végeznek a munkákkal, azonban kiderült, hogy az árvíz olyan károkat okozott, hogy hosszabb ideig tart majd a helyreállítás, mint gondolták. A pályavasút, a DB Netz közlése szerint a jelenlegi állás szerint várhatóan az év végéig biztosan fenn kell tartani a vágányzárat.
Peter Ramsauer szövetségi közlekedési miniszter közleménye szerint a Hämertennél lévő Elba-híd térségében a vasúti töltést annyira alámosta az áradat, hogy a biztonságos vasúti közlekedést veszélyezteti. Ellenben a károk felmérést akadályozta az áradás lassú levonulása, így csak mostanra derült ki, hogy nagyobb a baj, mint gondolták. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a vasúti biztosítóberendezés nem sérült meg az áradás következtében.

Így kerülnek a vonatok
(forrás: Die Welt)

A vasúti pályát naponta mintegy húszezer utas használja, így a vágányzár komoly gondokat okoz. Az áradás miatt már korábban elterelték a vonatokat, a Ruhr-vidék felé Magdeburgon át, míg az ország déli része, Frankfurt am Main felé Erfurton át közlekednek a vonatok. A június 10. óta érvényben lévő menetrend szerint ez legalább egy órával növeli a menetidőt. Egy példa: az eredetileg reggel fél hatkor a Ruhr-vidék felé induló ICE ahhoz, hogy fél tíz körülre Wuppertalba érjen, egy órával korábban, fél öt körül indul most Berlinből. A változtatás miatt sok utasnak kell másik vonatot választania vagy máshogy megoldani az ingázást a szövetségi fővárosba, mert a passzoló időpontban érkező vonatot sehogy sem éri el.

A Berlin és Hannover közötti ICE-járatok menetideje legalább egy órával megnövekedik a kerülő útirányon át közlekedés miatt
(fotó: Magyarics Zoltán)

A DB AG illetékesei a napokban tanácskoztak a kialakult helyzetről. Első körben a jelenleg érvényes szükségemenetrendet július 28-áig meghosszabbították. Előzetes tervek szerint a vágányzár a nagysebességű pályán a menetrendváltásig biztosan érvényben marad. Hogy július 28. után milyen menetrend szerint járnak a vonatok, az még kérdéses.
Az viszont biztos, hogy jelenleg a Berlin és Hannover közötti szakaszt bejáró ICE-szerelvények Magdeburg felé kerülnek, ahol megállást is beiktattak a menetrendbe. Mindazonáltal sokan kérik, hogy álljon meg a vonat Potsdamban is, azonban a DB AG illetékesei elhárították a kérést: ha ezt meglépnék, a menetidő a korábbihoz képest több mint egy órával növekednek, ez pedig az országos menetrendbe való beillesztést gátolná meg. Viszont nem mindenki járt jól: a wolfsburgi Volkswagen-gyárban dolgozó berliniek ezelőtt közel egy óra alatt a munkahelyükön voltak – most három órát kell utazniuk egy irányban. Sokan emiatt lakást, szállást bérelnek a munkahelyük mellett, ami plusz anyagi terhet jelent számukra.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.