2013. 09. 13.

Vedlik a vezérlő

Ritka jelenséggel találkozhattunk a közelmúltban. Az ÖBB-nél ugyanis szinte mindig vállalhatóan néznek ki a vasúti járművek – azonban kivételek bizonnyal akadnak. Úgy tűnik, mi most éppen ezzel a kivétellel találkoztunk.


A Tramwaytag délutánján, az elmúlt hétvégén meglehetősen szokatlan járműre lettek figyelmesek tudósító kollégáink. A České Velenicéből Wien Franz-Josefs-Bahnhofra tartó 2115-ös számú REX élén az ÖBB 80-73 033-as pályaszámú vezérlőkocsija közlekedett. Ebben nem lenne semmi különös, hacsak nem az, hogy bizony a jármű megjelenése – finoman fogalmazva – elütött a megszokottaktól. De nem csak a kocsi elején volt kopottas a festék. Oldalt a szürke és a vörös fényezés alól bizony kikandikált régi „Jaffa” színterv szerinti fényezés. A dolog szépséghibája, hogy ilyen színekben már nem nagyon jártak vezérlőkocsiként a járművek: az 1990-es években a kocsik egyik végére beépítették a vezetőfülkét, és a felújítás során a kocsik világos árnyalata nem vajszínű, hanem egészen világosszürke lett.
Adja magát a kérdés, hogy vajon miért „hámlik” ez a vezérlőkocsi – és vajon miért nem látni hasonló jelenséget a többin?

A CityShuttle-festés alól bizony az 1990-es években már kivezetett „Jaffa” festés kandikált ki

A kocsi úgy fest, mintha a félig elkezdett felújítás közben visszaküldték volna a forgalomba

Hervasztó részletek

Elöl sem éppen makulátlan a vezérlőkocsi. Vajon nem a járműjavítóba szánták?
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

3 megjegyzés:

  1. Szerintem a fülkeablak oszlopa rejti a megoldást. Érzésem szerint előzőleg valamely embernek látszó élőlény kidekorálta, a vegyszert meg nem bírta a kenet. Feltűnően függőlegesen futnak a kopásnyomok, amik a járműmosóban keletkezhettek.

    VálaszTörlés
  2. Nem is igaz, hogy "nem látni hasonló jelenséget a többin", elég gyakran látom ezeken a kocsikon. Az okát nem tudom, de Péter, a Te magyarázatod logikusnak tűnik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az elmúlt években láttam már helyi viszonylatban koszosnak számító darabokat ebből a sorozatból, de őszintén szólva ennyire kirívóan foszlottra nem emlékszem, és így hirtelen a képeim között sem találok.
      Te merrefelé mozgosz, milyen honosításúak az általad hasonló állapotban látott kocsik?

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.