2014. 01. 31.

Desirót ML-t vesz a GYSEV

Öt Siemens Desiro ML motorvonatot rendelt a GYSEV osztrák üzemrésze. A motorvonatok szállítására vonatkozó szerződést január utolsó napján írták alá Bécsben.


Öt regionális kivitelű Siemens Desiro ML motorvonatot rendelt a GYSEV osztrák üzemrésze – erről pénteken Bécsben írták alá szerződést, amely akkor válik véglegessé, ha a finanszírozásra vonatkozó közbeszerzési eljárás sikerrel jár. Magáról a járművásárlás szándékáról már korábban is írtuk és már azt is tudni lehetett, hogy a Siemens lesz a befutó.
Az új, háromrészes, villamos motorvonatok kétáramnemű kivitelben készülnek. Az első zöld-sárga Desiro ML várhatóan 2016 közepétől állhat forgalomba a tervek szerint. Az új motorvonatokat elsősorban a bécsi elővárosi közlekedésben használják majd.
A GYSEV osztrák üzemrésze elsősorban Ausztria keleti részén, Burgenlandban és Bécs vonzáskörzetében működik, emellett Sopron és az osztrák főváros között is biztosítja a vasúti közlekedést. A vasúttársaság új motorvonatai a tervek szerint a Siemens krefeldi üzemében, a forgóvázak pedig a grazi üzemben készülnek – írja a vasúttársaság közleménye.
„Az új vonatok mérföldkövet jelentenek a GYSEV jövőbeni, Deutschkreuz és Bécs valamint Pamhagen és Bécs közti forgalmaiban, az Osztrák Szövetségi Vasutakkal (ÖBB) együttműködésben” – mondta el Dr. Székely Csaba, a GYSEV Zrt. igazgatóságának tagja.
A Desiro ML motorvonatok háromrészes kivitelben készülnek, mindkét oldalon négy ajtóval és 259 ülőhellyel. A motorvonatok akár 160 km/h-s sebességgel is tudnak közlekedni. Az alacsonypadlós beszállótérnek köszönhetően a kerekesszékkel közlekedők és a babakocsival utazó családok is akadálymentesen, rámpa nélkül tudnak felszállni a vonatra. A padlózat magassága a sínkorona felett 600 mm.
A Desiro ML motorvonatok kiváló menettulajdonságokkal rendelkeznek. A jobb meghajtásnak köszönhetően a korábbi modellekhez képest tovább csökkent a járművek energiafelhasználása, amely különösen környezetbaráttá teszi a motorvonatokat – írja a közlemény.
A motorvonat főbb műszaki adatai:
  • Tengelyelrendezés: Bo'Bo'+2'2'+Bo'Bo'
  • Engedélyezett legnagyobb sebesség: 160 km/h
  • Teljesítmény: 2600 kW
  • Gyorsulás: 1,1 m/s2
  • A teljes szerelvény hossza a kapcsolók között: 75152 mm
  • Ülőhelyek száma: 259

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.