2014. 02. 14.

DERKE: a DKV válaszolt

Kedden jelentették be a debreceni közösségi közlekedési hálózatnak az újonnan induló 2-es villamoshoz kapcsolódó módosításait, szerdán pedig a DERKE képviselőivel készült interjúnkban feszegettünk néhány, a villamoshoz szorosan vagy lazábban kapcsolódó kényes kérdést. Ma a Debreceni Közlekedési Vállalat szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményét tesszük közzé, melyben a cég reagál a korábban elhangzottakra.



A DKV szerint természetes, hogy a 2-es villamos beindításához kapcsolódó változások a közlekedési hálózatot jelentős mértékben alakítják. Mint írják: „a nyomvonal által érintett nagy lakótelepeken, oktatási intézmények, bevásárlóközpontok és egészségügyi intézmények irányába jelentkező utazási igény olyan jelentős, melyet kényelmesen, gazdaságosan a jelenlegi autóbusz-közlekedési rendszerrel már nem lehetett színvonalas ellátni.
A 2-es villamos elindulása ezzel szemben nem csak a környezeti terhelés (zaj, dugó, légszennyezettség) csökkenését eredményezi, hanem a reggeli és délutáni csúcsidőszakban jelentkező zsúfoltságot is enyhíti, hiszen egy villamossal két csuklós autóbusznyi embert tudunk elszállítani egy időben, mindamellett, hogy gazdaságos és ésszerű közlekedési rendszert eredményez (megszűnik az autóbuszok párhuzamos közlekedése).

A DKV úgy véli, hogy a villamosvonal beindításával a rendelkezésre álló kapacitások bővülnek és nem csökkennek, ráadásul a kötött pálya előnyeinek köszönhetően a buszok akár 50 perces fordulóideje is jelentősen csökkenhet majd. Emellett az új villamosok az 1-es villamoshoz hangolt menetrend szerint közlekednek majd, a DERKE pedig szerintük - helytelenül - a jelenleg érvényes menetrenddel hasonlította össze az új menetrendeket.

A 11-es járat kapcsán megírták: a 10-es családdal összehangolt menetrendnek köszönhetően átszállással ugyan, de biztosítják az óránként kétszeri eljutási lehetőséget a legritkább időszakokban is, így a DKV úgy véli, hogy nem romlik a Vezér utcai lakótelep, az Egyetem és a Klinikák térségének kiszolgálása. Az Erzsébet utca térsége pedig rövidebb vagy ugyanannyi idő alatt érhető el a környező megállóhelyekről, legfeljebb máshol kell leszállni a járatokról.

Ugyancsak szükségesnek látták a 25-ös buszcsalád átszervezését, mivel a 45-ös járat kihasználtsága rendkívül alacsony volt, így viszont a közvetlen kapcsolatnak köszönhetően jobb lesz majd a Vámospércsi út térségének belvárosi kapcsolata.
A józsai buszok kapcsán hangsúlyozták: „a kialakított nyomvonal lényege, hogy a Helyközi autóbusz-állomás és az északi városrészekkel való kapcsolat továbbra is megoldott maradjon. A józsai járatokról a Tisza István utcán történő közlekedéssel, minimális gyaloglás mellett közvetlenül elérhető legyen, és a Széchenyi utcán közlekedő trolibusz és az autóbusz viszonylatokra az átszállás feltételei is megmaradjanak.

Kiemelték azt is, hogy „a 2-es villamos rendszerbe állításával bizonyos helyközi járatokra való átszállás nem csak a Helyközi autóbusz-állomásnál lehetséges, hanem a Nagyállomásnál is megoldható.

Ahogy az ilyesfajta közleményeknél megszokhattuk, az igazán érdekes az, ami a reagálásból kimaradt. Így nem ismerjük a DKV álláspontját a belvárosi átszállási kapcsolatok fejlesztéséről (Piac-Széchenyi utcák kereszteződése), illetve a cég vezérigazgatójának az időalapú jegykapcsán tett szerdai, a tények alapján vitatható kijelentéseinek hátteréről sem volt alkalmunk többet megtudni. Az ügyben továbbra is keressük a DKV sajtósait, ám mindeddig nem ígértek válaszokat kérdéseinkre.


RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.