2014. 03. 20.

Északi reform

A megrendelőszervezetként működő Landesverkehrsgesellschaft Schleswig-Holstein (LVS) saját maga épít brandet: a regionális vonatok és autóbuszok a jövőben a nah.sh márkanév alatt működnek majd. De nem csak a név új, hanem a színezés is. No meg a járművek.


A közelmúltban kiírták a nyugati regionális hálózat üzemeltetési jogát Schleswig-Holstein tartományban. Ez a jelenleg a Nord-Ostsee-Bahn, a NOB kezében lévő Hamburg–Itzehoe–Niebüll–Westerland (Sylt) viszonylatot takarja. A jelenlegi közszolgáltatási szerződés ugyanis csak 2015-ig érvényes, az utána következő tíz éves periódusra új pályázatot írtak ki.
A dolog érdekessége, hogy a NOB által használt, a HSH Bank tulajdonában lévő, tőlük lízingelt 90 vasúti kocsit megveszi a tartomány, illetve a tartományi közlekedési társaság, az LVS és a leendő üzemeltetőnek kiadja további üzemeltetésre. Így garantálják, hogy a 2005-ben beszerzett „married-pair” személykocsik a a tervezett huszonöt éves élettartamuk nagy részét valóban aktívan töltsék.

A NOB mai kocsijait megkapja az új üzemeltető. A járműveket a mostani tulajdonostól, a HSH Banktól megvette a tartomány

Az új szolgáltató számára a járműbeszerzés nem jelent majd különösebb fejfájást: a tartomány ugyanis a személykocsik mellett a vontatójárműveket is biztosítja majd: 15 darab mozdonyt és három motorvonatot is vesznek. A mozdonyok esetében várhatóan a Bombardier TRAXX DE ME változatára esik a választás, legalábbis ezt sugallja számos szakmai anyag.

A NOB bérelt Herkulesei helyett a tervek szerint az LVS nah.sh színekben pompázó TRAXX DE ME-jei jöhetnek
(fotók: Magyarics Zoltán)

A tartomány a jelenlegi és a beszerzendő járműparkkal egyébként 2034-ig számol. A tervek szerint a motorvonatok Heide és Itzehoe között járnak majd, a mozdonyok a teljes vonalon közlekedő regionális járatok szerelvényeit továbbítják majd.
A menetrend kapcsán érdemes azt elmondani, hogy a megrendelő a teljes tartományban integrált ütemes menetrendet vezet majd be. A westerlandi vonalon Niebüll, Husum és Heide állomásokon lesz majd pók, mégpedig a tervek szerint tíz perces időtartamú csomóponti időszakokkal. További alapvetés, hogy minden viszonylat órás alapütemben, pontos és egységes ütemben közlekedik majd. Emellett elvárás, hogy minden vasúti megállót és állomást legalább óránként kiszolgáljanak. Az új menetrend szerkezetének köszönhetően a legtöbb viszonylaton 10-30 perces időnyereséggel számolhatnak majd az utasok és bővítik a hamburgi közvetlen vonatok kínálatát is, amivel a távolabbi térségekből ingázók utazását teszik könnyebbé.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.