2014. 03. 15.

George Westinghouse, a vasúti fékezés atyja

Újabb technikatörténeti évfordulón vagyunk túl: kerek száz éve, 1914. március 12-én hunyt el George Westinghouse (mégpedig az ifjabb), akit méltán nevezhetünk a vasúti fékezés atyjának. Életműve széles körben ismert és tisztelt, nagy tudású elméleti és gyakorlati szakember, és jó pénzügyi érzékkel megáldott üzletember volt.







Westinghouse nevét elsősorban a róla elnevezett elrendezésű, légnyomásos fékkel kapcsolatban érdemes megjegyezni. Konstrukciójának első változata (melyet mindössze 21 évesen, 1868-ban alkotott meg) még nem volt önműködő, tehát vonatszakadás esetén nem fékezett automatikusan.

(forrás: Heller–Rosta: Vasúti fékberendezések szerkezete, üzeme, Budapest, 1983)

Második, tökéletesített változatában (1872) azonban az önműködés alapmodellje már megvalósult, mellyel – mint ahogyan azt korábban is írtuk – forradalmasította a fékezéstechnikát. Egyszerűsége és zsenialitása miatt a mai napig a Westinghouse-féle alapelrendezés a legelterjedtebb a vasúti fékezés területén. Westinghouse-nál nyerték el a későbbi jelentőségüket az olyan alkatrészek, mint a kormányszelep, fővezeték, segédlégtartály, vagy a „valódi” mozdonyvezetői fékezőszelep.

(forrás: Heller–Rosta: Vasúti fékberendezések szerkezete, üzeme, Budapest, 1983)

A fékezéstechnika a Westinghouse halála óta eltelt száz évben hatalmasat fejlődött, azonban a fék alapelrendezése és működésének logikája kiállta az idő próbáját. Történtek próbálkozások más irányokban is (pl. légűrfék, kötélfék), de a legelterjedtebb és legjobban használható rendszert Westinghouse álmodta meg.

Kevéssé ismert, hogy Westinghouse az elektrotechnika területén is maradandót alkotott. 1882-ben Edison megnyitotta az első, 100 V egyenáramot szolgáltató – és mintegy 59 előfizetővel rendelkező – manhattani minierőművét. Westinghouse érdeklődése az elektromosság felé fordult, azonban Edison rendszerének elemzése során arra a meggyőződésre jutott, hogy a váltakozó áram alkalmasabb a nagyobb volumenű kiszolgálásra. Az Edison és Westinghouse közötti „csata” egészen abszurd fordulatot vett akkor, amikor 1887-ben New York állam azt kezdte vizsgálni, hogy az egyenáramú (DC), vagy a váltakozó áramú (AC) rendszer hatásosabb-e az elítéltek kivégzésében…

Westinghouse váltakozó áramú transzformátorának korai változata
(forrás: Wikipédia)

Westinghouse mindvégig az amerikai iparosítás egyik vezető alakja maradt, találmányaival máig hatóan járult hozzá a tudomány és technika fejlődésének megalapozásához. Polgárháborús veteránként az arlingtoni katonai temetőben helyezték örök nyugalomra. Pittsburgh-i emlékművét – a róla elnevezett parkban – 1930-ban avatták fel.

(forrás: www.pittsburghparks.org)

Nánási Zoltán

Sorozatunk további részei ide kattintva olvashatók.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.