2014. 06. 10.

Dunakeszin készülhetnek a budapesti Urbosok

A külgazdasági kihívásokra Magyarország az újraiparosítással válaszolt, ennek pedig jelentős területe a járműgyártás – mondta Szijjártó Péter, kijelölt külgazdasági és külügyminiszter helyettes kedden Budapesten abból az alkalomból, hogy a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a spanyol CAF S.A.-val megállapodást írt alá vasúti járművek gyártására.


Szijjártó Péter kiemelte: a világszínvonalú vállalatokkal kötött megállapodások erősítik a magyar gazdaságot. Hozzátette: a kormány az adórendszert, a felsőoktatást és a szakképzést is az újraiparosításnak rendelte alá.
A járműiparban jelenleg 712 cég tevékenykedik Magyarországon, amelyek 110 ezer embert foglalkoztatnak. A feldolgozóipar 20 százalékát adja ez a szektor, és ekkora hányadot képvisel az exportból is.
A CAF-ot a világ egyik vezető vasúti járműgyártójának nevezte, amely a föld számos országában tevékenykedik. Magyarországon 20 éve van jelen, ennyi ideje üzemel a MÁV vonalain a cég 70 vasúti kocsija.
A megállapodás alapján a CAF gyártásra, illetve tesztelésre veszi igénybe a Bombardier és a MÁV közös telephelyét Dunakeszin. A CAF vállalta a szakemberek továbbképzését, míg a HITA a beszállítói háttér fejlesztését felügyeli - tette hozzá a kijelölt miniszterhelyettes.
Jesus Esnaola Altuna, a CAF nemzetközi igazgatója a magyar kapcsolatukról elmondta, hogy cége szállította a 18 debreceni villamost, és szállítja a BKK-nak a 37 alacsony padlós villamost.
A magyar gazdaságot stabilnak és növekvőnek jellemezte, és kiemelte, hogy a dunakeszi bázison számítanak a magyar beszállítókra. Végül fontosnak tartotta hangsúlyozni: reméli, több spanyol cég követi a példájukat.
Tuzson Bence, Dunakeszi országgyűlési képviselője (Fidesz) elmondta, hogy a MÁV és a Bombardier járműjavítója az utóbbi időben kevés megrendeléshez jutott. Ezért jelentős az, hogy a CAF gyártást hoz ide, illetve itt végzik a végső tesztelését a Budapestre szánt villamosoknak. Így megőrizhető több száz munkahely, sőt remény van arra, hogy új munkahelyek is létesülnek a telephelyen.
A megállapodást a CAF részéről Felipe Rodrigo Magal, területi igazgató, és Berényi János, a HITA elnöke írta alá.

MTI

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.