2014. 07. 18.

Lakitelek, Thermofarm: katonai vágányból iparvágány a Tisza mellett

Szűk egy hónapja mutattuk be a Lakitelek–Tiszaug állomásközben létesített, katonai szállítási gyakorlat során használt Tiszai Megkerülő Vágány jelenlegi állapotát. Mai képriportunkban a különleges vonalszakasz máig is használatban lévő rövidke szakaszáak forgalmáról emlékezünk meg. Irány Lakitelek, szigorúan tartálykocsival és remot Dácsiával!



Múltkori bejegyzésünkben tárgyaltuk a Lakitelek és Tiszaug között a mai 146-os számú vasútvonaltól északra létesített tiszai átkelőhelyhez vezető, katonai szállítási gyakorlat céljából épült Tiszai Megkerülő Vágány történetét. A vonal ma is használatban lávő szakaszának történeti előzményei egészen a Tranzit '86 hadgyakorlat befejezéséig nyúlnak vissza, ugyanis a Tisza jobb partján a katonai vágány pár száz méteres szakaszát az Agrokémia 44-es számú főút mellett fekvő telephelyére történő szállításokhoz iparvágányként hasznosították. Az elmúlt évtizedek átrendeződései nyomán a 44-es út mellett fekvő telephely ma már a Flaga Kft. tulajdonában van, bár a korábbi tulajdonos (?) után a Thermofarm-márkanéven emlegetik a környékbeliek is, és ezen cég logóját találjuk lépten-nyomon a telephely környékén. Flaga vagy Thermofarm, végül is mindegy, családban marad - a profil mindkét esetben a vasúton érkező propán-bután lefejtése és palackozása lakossági használatra. Ami pedig vasútbaráti szemszögből fontos: hétfői, szerdai és pénteki munkanapokon dél körül rövid időre megélénkül a máskor elhagyatott iparvágány.
A telephely kiszolgálását Kiskunfélegyházáról végzet, remotorizált Dácsiával, azaz 478-as sorozatú mozdonnyal. A koreográfia a következő: a 37212 számú vonat kiskufélegyházi érkezése után röviddel mozgásba lendül a tolatós tehervonat, mely 30/30-as alapsebességére tekintettel majdnem egy óra múlva ér Lakitelekre. Itt szükség esetén kisorozzák a helyben feladott faáruk szállítására üresen érkező Eas-kocsit, majd a tartálykocsikkal irány a 146-os vonal. Lakitelek határában, a Thermofarm iparvágány-kiágazás néven ismert szolgálati helyen rövdike pihenő következik a helyszíni kezelésű kitérő jóvoltából, majd az iparvágányon pár száz méterrel odébb a 44-es út átjáróját biztosító fénysorompó helyszíni kezelése hárul a vonattal utazó tolatószemélyzetre. A Flaga Kft. telephelye mellett az egykori hadivágány kétvágányos „állomásán” áthaladva és egy újabb kapu és vágányzáró sorompó kinyitása után a kiszolgálómenet kihalad a katonai vágány utolsó, még járható métereire, majd visszatol a telephely lefejtővágányára. A üres kocsik esetleges kihúzása és félreállítása, majd a rakott kocsik beállítása után ugyanez történik fordítva - bár lenne lehetőség körüljárásra is, tolva közlekednek vissza Lakitelek állomásra. A rendelkezésre álló időtartam 11:18-ig tart, ekkor kezdődik a késő délelőtti pók Lakitelken (37237/37232, 37122 és 37115 számú vonatok). A személyvonatok leközlekedése után a Dácsia dél körül visszaindul Kiskunfélegyházára. Lássuk, hogy is néz ez ki a valóságban!

Ezen a borongós hétfői reggelen három tartálykocsival érkezik a 478 325-ös Lakitelekre, röviddel 10 óra után

Itt már Lakitelek után, a kunszentmártoni vicinálison halad a kiszolgálómenet...

...majd az elágazást elhagyva az egykori katonai vágány megmaradt szakaszán hasít a szerelvény a 44-es út átjárója felé

Az útátjáró környékén adódik teendő a tolatószemélyzetnek: a főutat biztosító sorompó kezelése, majd a vágányzáró sorommpó nyitása a feladat; a telephely rácsos kapuját ekkorra már előzékenyen kinyitották a telep dolgozói

Rend a lelke mindennek: a kiszolgálómenet behaladása után zárják a vágányzáró sorompót

A rakott kocsik már a lefejtővágányon


A Dácsia ezúttal üresen indult vissza Kiskunfélegyházára

Előző pénteken visszafelé is adódott egy tartálykocsi - felvételünkön éppen Lakitelek állomás ötödik vágányán készül indulásra a rövidke szerelvény

Az állomás lassújelekkel dekorált vízdaruja igen fotogén objektum - hiába, itt megállt az idő

Lakitelek és Tiszaalpár között, a Tőserdő szélén hangulatos vidéken baktat ráérős harmicas tempóval a tolatós tehervonat Kiskunfélegyháza felé

Magyarics Zoltán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.