2014. 10. 09.

Tovább csökkenti a kínálatot a HKX

A mindössze még alig két éves vasúti szolgáltató ismét csökkenti a menetrendi kínálatot. Cserében állítólag most már tényleg jönnek a 4010-es motorvonatok betétkocsija, istenbizony.


Október végén új menetrendet léptet életbe a Hamburg és Köln között közlekedő magánvasúti járatokat üzemeltető HKX. A változtatások értelmében már csak napi két pár vonat közlekedik majd a két város között. Ráadásul a decemberi menetrendváltástól az első vonat Kölnből Hamburgba a jelenlegi hét óra körüli indulás helyett 9-kor, míg Hamburgból Kölnbe fél nyolc helyett nyolckor indul majd. A vasúttársaság célja, hogy tovább növelje a vonatainak kihasználtságát – nyilatkozta a HKX ügyvezetője, Carsten Carstensen a Wirtschaftswoche című lapnak.
Mindeközpont a korábban a DB-vel komoly harcban álló vasúttársaság együttműködik az állami céggel: többek között elfogadják a DB AG jegyeit a járatokon, ezen felül pedig a HKX saját csatornái mellet a DB pénztáraiban és automatáinál is válthatók jegyeket a HKX-járatokra.
Egyelőre arról még folynak a tárgyalásokat, hogy az utasok utáni bevételt milyen formában ossza meg a két vasúttársaság – ez a DB-nél váltott HKX-jegyek esetében egyértelmű, de fordítva már közel sem olyan egyszerű a számítás. Az ügyvezető szerint mindenképpen jó ötlet a DB AG jegyeinek elfogadása, mert így akár Koblenztől Kielig két átszállással, de a három vonaton egy jeggyel utazhatnak az utasok. Ráadásul a HKX immáron regionális vonatként közlekedik, így a közlekedési szövetségektől is igényt tarthat a támogatásokra.
Carstensen arról is beszélt, hogy decemberben forgalomba állhat végre az első saját vonatuk is – eleddig bérelt járművekkel látták el a forgalmat. Az ÖBB-től vásárolt egykori 4010-es motorvonatok betét- és vezérlőkocsijaiból álló két háromrészes szerelvény 160 km/h-s tempóra lesz alkalmas, ezen felül a kocsikban fedélzeti wifi-szolgáltatás lesz, valamint a DB AG hasonló jellegű járataihoz képest kényelmesebb ülésekkel és helybeosztással várják majd az utasokat. Siker esetén akár harminc további járművet is forgalomba állíthat modernizálás után a magánvasút. Igaz, a HKX már eredetileg is a Transalpin-motorvonatok betétkocsijaival akart indulni, de a felújítás és az engedélyeztetés nehézségei miatt erre nem kerülhetett eleddig sor a havi 40 ezer utast szállító cégnél.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.