2014. 10. 17.

Őszi Škoda

Október 5. óta rója a köröket a ČD 380 002-es pályaszámú mozdonya a budapesti Déli pályaudvar és Siófok között. A Škoda-mozdony a magyar mozdonyvezetők típusismereti oktatása miatt van Magyarországon, ám hamarosan búcsúzik a mozdony a 30-as vonaltól és máshol találkozhatunk a formás géppel.



Október 5-étől egészen – várhatóan – október 20-áig rója a köröket a ČD 380 002-es pályaszámú gépe Budapest és Siófok között. A mozdony azért érkezett Magyarországra, hogy megfelelő típusismereti képzést kaphassanak a MÁV-START mozdonyvezetői a járműre. Az ismert, hogy a szlovák Gorillák üzemkészsége már nem a régi, egyre többször nem sikerül megfelelő mozdonyt adni a pozsonyi fűtőháznak a Budapest és Prága között közlekedő járatok élére – egyébként is keresi már a ZSSK a Gorillák utódjait. A mostani tervek szerint a decemberi menetrendváltástól pedig a nyolc pár EuroCity- és EuroNight-vonatpár közül öt vonatpárt továbbít majd a cseh mozdonysorozat Prága és Budapest között, emiatt pedig égetően szükséges a járművezetők képzése.
A típusismereti képzés első fázisában olyan mozdonyvezetőket oktatnak, akik később majd továbbadhatják a tudást kollégáiknak. A szükséges vezetési gyakorlathoz az egyébként vágányzári menetrend miatt megosztva közlekedő nagykanizsai gyorsvonatok közül két párat jelöltek ki, ezen felül egy további „töltelék” menet is került a fordába: Budapest-Déli és Székesfehérvár között egy esti és egy hajnali személyvonatot továbbít a mozdony. Az október második harmadáig érvényes forduló a következő:
Székesfehérvár 05:46 - 4559 - 06:49 Budapest-Déli 09:05 - 852 - 10:31 Siófok 11:26 - 857 - 12:54 Budapest-Déli 15:05 - 856 - 16:31 Siófok 17:26 - 853 - 18:54 Budapest-Déli 21:40 - 4558 - 22:46 Székesfehérvár

Október 14-én délelőtt Székesfehérvárra érkezik a 857-es számú gyorsvonat élén a 380 002-es

A Škoda-mozdony mögött éppen a még próbafutáson lévő kék FLIRT-ek egyike húz ki Székesfehérvárról. A Balatonnál egyelőre csak vendégszerepelnek a cseh masinák

Siófokra érkezik a 856-os számú gyorsvonat élén a Messerschmitt

A dél-balatoni vonalon folyó felújítási munkák miatt a Budapestről érkező vonatok csak Siófokig járnak. A gyorsvonatokat jellemzően az első vágányra fogadják, megkönnyítendő a buszokra való átszállást – ám a pályahálózat üzemeltetője arra nem vette a fáradtságot, hogy az egyetlen útbaeső lassújelet a vágányzár előtt kijavítsa, így tízzel döcöghetnek át az egyik váltón a vonatok. A szerelvényben futó kocsik külső megjelenése pedig jól mutatja a magyar vasút jelenét – a szerelvényben egyébként egyetlen zárt rendszerű WC-vel ellátott kocsi volt (a többi a klasszikus, pottyantós megoldás volt), ami természetesen alig-alig működött...

A körüljáró mozdony együttállása az éppen érkező 8724-es számú személyvonat mozdonyával

Mozdonyportré a bágyadt őszi napsütésben

A felújított 30a vonalon százhúszas tempóval roboghatnak a vonatok

A 853-as számú vonat érkezése után a Déli pályaudvaron. A gép este még Székesfehérvárra megy személyvonattal, majd ott tölti az éjszakát és hajnalban tér vissza Budapestre
(fotók: Halász Péter)

A továbbiak során, várhatóan október 22. után új helyszíneken találkozhatunk a Škodákkal: a tervek szerint Budapest és Sopron között közlekedhet majd egy gép, míg az is előfordulhat, hogy a Budapest-Keleti pályaudvarról munkanapokon 14:45-kor Nagykátára induló 3624-es számú gyorsított személyvonat élén is megjelenhet a jármű. A gép hazajutását pedig az Avala EuroCity-vel oldják majd meg, a tervek szerint már ez a forduló a menetrendváltás előtt a Škodáké lesz.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.