2014. 10. 14.

Újabb alacsonypadlós Strausbergben

Elkészült az első és egyetlen alacsonypadlós strausbergi KT8D5-ös villamos a prágai közlekedési vállalat, a DPP műhelyében. A villamos átalakítása-felújítása egyben a vételár a másik két csehszlovák csuklós villamosért.


A DPP és a Cegelec A.S. közös vállalkozásban újította fel korábban a prágai és számos más KT8D5-ös típusú villamost. A kétirányú kocsiknak komoly kereslete van a különféle vágányzárak idején azokon a hálózatokon is, ahol egyébként bőven elég lenne az egyirányú jármű is, hiszen így nem kell foglalkozni a hurokvágányok építésével, elég akár csak egy kúszóváltó segítségével megoldani a visszafogás problémáját.

A strausbergi 22-es pályaszámú kocsi eredeti állapotában, 2011 őszén, amikor a vonal városi szakaszának felújítása miatt mind a három kocsi „ridegtartáson” volt a Hegermühle megálló közelében
(fotó: Halász Péter)

A németországi Strausbergben azonban nem erre kell az alacsonypadlós középrésszel bíró villamos: a Strausberger Eisenbahn 1995-ben három KT8D5-ös villamost vásárolt Kassáról a korábbi Gothawagenek kiváltására. Az akkor korszerűnek tekinthető járművek felett azonban eljárt az idő közel két évtized során és 2013-ban forgalomba állt két új, a berlinivel gyakorlatilag azonos kivitelű Bombardier Flexity villamos.
A 89-es vonalon így elvileg feleslegessé váltak a csehszlovák villamosok, azonban ez nincs egészen így: a két Flexity a két forgalmi szám ellátásához szükséges, így viszont nincs tartaléka a villamosüzemnek. Tartaléknak ugyanis nem igazán alkalmas az egykor New Orleans számára épült T6C5-ös motorkocsi, ami befogadóképességével semmi esetre sem veheti fel a versenyt a többi szerelvénnyel.

Így fest a strausbergi 22-es pályaszámú, felújított KT8-as – még a prágai műhelyben
(fotó: DPP)

Miután a Strausberger Eisenbahn forgalomba állította a Bombardiertől érkezett kocsikat, a brandenburgi cég eladásra kínálta a fel a ČKD-villamosokat – egészen pontosan a háromból kettőt. A vevő pedig a prágai Dopravní podnik hlavního města Prahy, azaz a DPP lett. A közlekedési vállalat szorosan együttműködött már a Cegelecel a saját KT8D5-öseinek átalakítása során, így az adás-vétel ellenértékeként a harmadik, Strausbergbe kerülő villamost is átalakították a kor követelményeinek megfelelőre. Az első villamos tehát, ami Prágába került, majd hamarosan haza is térhet, ám előbb, október 24-én indul a kocsi végszerelése, miután a részletekről is egyeztettek a strausbergiekkel – végül pedig Prága utcáin teljesít majd 200 kilométeres próbafutást az alacsonypadlós középrésszel és korszerű villamosberendezésekkel ellátott kocsi. Hazatérte után sorra érkeznek majd Strausbergből testvérei: ezek azonban már Prágában maradnak a felújításuk után is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.