2015. 01. 17.

Egy elfelejtett cikk – a zöld Púpos nyomában

Időnként adódik olyan, hogy bár megírja az ember a tudósítását, ilyen vagy olyan okok miatt mégsem jelenik meg. Ezúttal egy igazi csemegével, mondhatni korrajzzal állunk elő: a 2011. február 17-én történteket idézzük fel. A főszereplő az M40 113-as, a zöld Púpos. Sipos Milán Gergely írása.




Meglepően olvashatják a kedves olvasóink, milyen címet kapott az alábbi írásunk: pedig ez a valóság. Az eredeti tudósítást Szabó István szerkesztette, mely sajnos nem került nyilvánosság elé. Az okokat nem firtatjuk, és közel négy év eltelte után nincs is értelme. A 2011. február 17-én készült beszámoló a napokban került elő a számítógép egy rejtett mappájából, aminek a főszerepében az M40 113-as örök kedvenc áll.
A 2011-es év elején készült képek, hírek foglalták körbe az akkor aktuális témát. Ahogy előkerült az iromány, rögtön szembetűnik, mennyi minden változott ennyi időn keresztül. Már nincsenek Desirók a debreceni telephelyen, helyüket az orosz motorvonatok, az Uzsgyik vették át. A Desirók debreceni megjelenésével közel azonos időben érkeztek az első M41-es vezérlőkocsik is. A típusismereti oktatások lefolyása után hamar meg is indult az ingavonati üzem Debrecen, Füzesabony, Fehérgyarmat érintésével. Később egyesítették a közvetlen vasúti összeköttetést Fehérgyarmat és Füzesabony között, ami a nyári időszakokban egészen Egerig közlekedett. A 108-as és a 110-es vonalakon összevont vonatok azonban a 2014-2015-ös menetrend bevezetése óta nem közlekednek. A két vonal közvetlen összekötése megszakadt. A csörgős ingavonatok továbbra is megmaradtak. Találkozhatunk velük a Püspökladány–Biharkeresztes, Debrecen–Füzesabony és Debrecen–Fehérgyarmat között közlekedő vonatokon.

Amikor még újak voltak a Desirók: a 6342 022-es a debreceni fűtőházban 2011. február 17-én
(fotó: Szabó István)

A Csörgők vezérlőkocsikat is kaptak 2010 decemberében. A Bhv-s „parasztingák” és a 2135-ös Csörgő pihen Debrecenben
(fotó: Szabó István)

Az eredeti írás fókusza is az M40 113-as Púposra volt szegezve. A repülő idő szárnyai alatt már majdnem elfelejtett cikk ennyi idő után is még mindig fantáziába markoló és örök témát ad, hogy az említett mozdonyról tegyünk említést. Nagyon sokan emlékezhetnek arra, hogy a 113-as Púpost hosszú-hosszú időn keresztül a békéscsabai fűtőház dolgozói atyai gondoskodással ápoltak, vigyáztak különleges mozdonyukra. A 2000-ben megnyitott Magyar Vasúttörténeti Park megnyitójára felújított gép csillogott-villogott pompás zöld külsejében és büszkén gördült végig a több napos rendezvényen a közönség előtt. De az idő eltelt. 2005-2006-ban a mozdony elhagyta Békéscsabát és Záhonyba költözött.
Azóta majdnem négy év telt el és ez jelzi, mennyi időt töltött már el a Púpos záhonyi otthonban. Nagyon sok vasútbarát találkozott már az emlegetett járművel és örök emléket ad egy-egy találkozás. Összegyűjtöttünk néhány emléket, közrefogva az eredeti cikket, időrendi sorrendben.

Sipos Milán Gergely így emlékszik vissza:
„2000. nyarát írtuk, már határozottan a vakációt élveztük, amikor felmentünk Pestre. Egy ismerősünknél töltöttük hétvégét, mert nem mindennapi eseményre érkeztünk a fővárosba. Az egykoron Hámán Kató Vonatatási Főnökség megszűnt, a helyén megnyílt a Magyar Vasúttörténeti Park. A megnyitó július 14-re esett. A hetedik életévemet sem töltöttem be, de már nem az első nagy rendezvényen vehettem részt, ahol teljes egészében át tudtam adni magam a látványnak és nem kellett sem fényképezésre, sem kamerázásra ügyelnem, csak arra, ami az orrom előtt történik, és persze picit távolabb. Debrecenből feljutott gyereknek hatalmas élmény volt ennyi különleges járművet együtt látni. Számtalan gőzös volt befűtve, megjelentek az öttengelyes motorvonatok, melyek önerőből vonultak fel és szobormozdonyként felújítva ugyan, de sok villanymozdony várta a látogatókat. A körfűtőház majdnem minden állása megtelt mozdonyokkal. Ha jól emlékszem, ez az alkalom volt az első, amikor a 113-as Púpossal találkoztam. Néhány hónappal előtte még vérnarancs ruhájában pompázott, de a megnyitón közel azonos eredeti színtervvel jelent meg. Nagyon jó dolog volt látni a sok szép állapotú, felújított gépet, köztük a Púpost is. Akkor még nem is gondoltam bele, hogy egyszer el fog múlni a ragyogó állapot.

Az M40 113-as Záhonyban, még 2006 szeptember 16-án a rövid orra felől...

...és a mozdony hosszú orra felől nézve. Még példás állapotban serénykedett az ország keleti kapujában
(fotók: Sipos Gergely)

Emlékek között kutatva a 2006-os év a következő állomás, amikor találkoztam a 113-as Púpossal. Már új otthonában, Záhonyban kerestük fel. Néhányan (vasút) barátok összebeszéltünk, meg kellene nézni a Púposokat Záhonyban. Eddig még úgy sem voltunk, itt az idő. 2006. szeptember 16-án kerekedtünk fel, ültünk vonatra és látogattuk meg a záhonyi dízelparadicsomot. Szombat kora reggel találkoztunk a debreceni nagyállomáson és egy fülkés kocsi egy kupéját elfoglalva indultunk is Záhonyba. Utazásunkat csak a kalauz „zavarta meg”, ameddig a kezelte a jegyeket. További kellemes utazást kívánt és folytatta munkáját, mi pedig egyre közelebb a végállomáshoz. Már Záhonyhoz közeledtünk, amikor az ablakon folyamatosan figyelve észrevettük a távolban, de egyre közeledő zöld mozdonyt. Közeledvén már a váltókörzeten csattogtunk, amikor teljesen biztossá vált, hogy az egyetlen zöld Púpossal találkozunk. Fényképezőgépet elővéve apukám már dokumentálta is a jelenséget. Közben megérkeztünk a végállomásra. Ahogy leszálltunk a vonatról, a háttérben araszolt valami. A hangját hallottuk csak, majd később bizonyosodott be, bizony a csíkos érkezett meg a fűtőházhoz, amit a 903-as társa követett. Gyalogosan meneteltünk a fűtőház felé, keresve a felvigyázót, akit érvényes írásbeli fotózási engedéllyel kerestünk annak reményében, hogy a fűtőház területén is készíthessünk képeken és szétnézhessünk. Szerencsével jártunk. Bejárhattuk a fűtőházat és képeket is készíthettünk Púposokról. Meglehetősen szép állapotnak örvendett a mozdony ekkor. Még a szikrafogót sem kapta meg és nem látszik nyoma sem a használatnak. A 113-as készülődött üzemanyagot venni. Motorját leállította, majd elkezdte jól megérdemelt pihenőjét. A nap további részében nem is találkoztunk már vele, de így is elégedetten távoztunk, mert szerencsésen képeket tudtunk készíteni az azóta már nem egyetlen csíkos Púposról.”

Egy időbeli ugrás következtében Szabó István számol be a Púpossal való találkozásáról, 2011. február 17-éről:
Szokásomtól eltérően, most nem jó hírről számolok be Debrecenből. A fűtőház felé közeledve, a távolból láttam, hogy valami zöldellik a mozdonyok között. Sejtettem, hogy a 113-as Púpos jött valamilyen célból a cívis főváros gépészeti telephelyére. Örömmel kaptam elő mindig nálam lévő fényképezőgépem, és indultam a fűtőház irányába. Pár lépés után jött a döbbenet.  Tudtam, hogy nem bánnak Záhonyban finoman a 113-assal, de a látvány elkeserítő volt. Már messziről díszelgett az otromba, rozsdás szikrafogó a gép „kéményén”. Közeledve igazán nagy az elcsodálkozás. Egy lepusztul, rozsdás gépezet fogadott. Az ember elgondolkodik ilyenkor, vajon kik hozták rendbe pár éve az öreg járgányt? Nem tudom, de a lényeg, hogy gyönyörűen rendbe volt téve. Akár múzeumi darab is lehetett volna. Állomáshelye Békéscsaba volt. Ott szerették, kímélték, vigyáztak rá. Megbecsülték.

Szokatlan látvány: rozsdászöld Púpos és Desiro egymás mellett – némi Bzmot-tal és Szilivel körítve
(fotó: Szabó István)

Csak arra tudok gondolni, hogy valamilyen gonosz erők megirigyelték a csabaiak szeretetét, és a gép iránti tiszteletet. Pár évvel felújítása után átállomásították a vad-keletre. Még gonoszabb illetékesek pedig Záhonyban adtak a gyönyörű, csillogó, megbecsült gépnek hozzá nem méltó feladatot: kokszos, szenes, vasérces vonatok rendezése. A záhonyi kemény munka a szén, vasérc porfelhőjében a tolatás, rendezés. Arra gondolok ilyenkor, hogy akik ezt tették, akik felelősek a gép lepusztításáért, azt sem tudják mit csináltak. Ők remélem nem vasutasok, csak menedzserek! Ők csak optimalizálták a mozdonyok elhelyezését és feladatát, azt sem tudva, hogy mit tesznek tönkre. És ma az egykor megbecsült békéscsabai szépség, Debrecenben, mint rozsdaboglya, várja sorsa jobbra fordulását. Sajnos, ez egy ilyen világ. Valaki valamit szeret, becsül, kímél, büszke rá, azt a másik megirigyli, elveszi és tönkre teszi. (Vagy csak egyszerűen gonoszak vagyunk, vagy tudatlanok?) Miért nem kíméljük nagyon kevés műszaki emlékünket? A 113-as Púpos méltatlan lerombolása minden azt eltűrő vasutas szégyene. Az enyém is! Már évekkel ez előtt kiabálnom kellett volna, mikor megtudtam, hogy Záhonyba került a békéscsabai szépség.

Kopottas gúnyában pihen társai között a debreceni fűtőházban a 113-as Púpos 2011. február 17-én
(fotók: Szabó István)

Sipos Milán Gergely nem sokkal később előző emlékek után ismét találkozott a békéscsabai „Szent Tehénnel”:
2011. szeptember egyik kora reggelén fel kellett utaznunk Záhonyba. Fél hét magasságában értük el úti célunkat. Aktuális dolgunk megkezdése előtt megközelítőleg egy óra eltölthető időnk volt hátra. Arra gondoltunk, nézzünk körül a fűtőház és a Tisza-híd környékén. Kevés idő tudatában csak kívülről szemléltük a helyeket, onnan is jól látva a telepet, ezért nem kérezkedtünk be. A csarnok mellett elhaladva már kintről is észrevehető volt a Púposokból álló kerítés, aminek a végén a 113-as Púpos pihent. Idő közben ebbe a sorba már belekeveredett a 146-os Szergej sajnos. Tovább sétáltunk a híd felé. A Csapról érkező személyvonatot vártuk, hogy a hídról lehaladva örökíthessük meg. Dácsiát szerettük volna fotózni, de a 2167-ese Csörgő érkezett meglepetésünkre. Idejét láttuk, hogy elinduljunk vissza az állomásra. Visszaértünk a fűtőház mellé, a 113-as Púposhoz. Egyre sürgetett az idő, hogy térjünk vissza az állomásra, de csak vonzott a csíkos mozdony, hogy egy közelebbi fotót készítsek róla. Villámgyors gondolkodást tett követte. A láthatósági mellényt már sétánk elején magamra öltöttem és a lehető legszabályosabb és legközelebbi helyen átsiettem a fűtőházba és egyenesen kerestem az ott dolgozó személyeket, hogy csak egy-két fotót készíthessek a Púposokról. Az ott dolgozók nagyon kedvesen fogadtak, arra az öt percre megengedték, hogy készíthessek néhány felvételt a megkopott külsejű mozdonyról. Amint a képek elkészültek, megköszöntem a vasúti dolgozók együttműködését, kijelentkeztem és a lehető leghamarabb elhagytam a fűtőház területét.

Záhony, 2006. szeptember 16. Az M40 113-as mellett a 903-as is dolgozott még

Igazán pompás volt ekkor még a 2000-ben a régi színterv szerint fényezett jármű gúnyája
(fotók: Sipos Gergely)

A 113-as Púpos azóta is a záhonyi átrakókörzetben aktívan tevékenykedik egyetlen üzemelő klasszik M40-esként. Csak bízni lehet abban, hogy még sokáig üzemelő tagja lesz a magyar mozdonyoknak és egyszer a nosztalgiaflotta egyik ékes, üzemelő tagja lesz öccse, az M40 114 mellett.

Kopottan, megviselten várja a következő szolgálatot 2011. szeptember 18-án a 113-as Púpos Záhonyban
 (fotók: Sipos Milán Gergely)

Modellen még mindig pompás – vajon lesz még ilyen az igazi?
(fotó: Szabó István)


Sipos Milán Gergely

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.