2015. 01. 31.

Színes Szilik

Az elmúlt időszakban egyre újabb festési változattal jelentkezett a MÁV-csoport a mozdonyflottája kapcsán. A magyar vasúti járműpark egyik legszínesebb sorozata pedig a több mint fél évszázada serénykedő, elnyűhetetlennek tűnő igásló, a V43-as. Mai írásunkban az elmúlt évtizedek különféle színvariánsait tekintjük át. Induljon hát színes utazásunk a közelmúlt vasúttörténetében!


Az 1990-es évek elején teljesen megszokott volt a a MÁV villamosmozdonyainak fényezésében a világosszürke főkeret. Az 1990-es évek közepétől azonban a korábbi világosszürke sötétté vált és ilyen fényezéssel jöttek ki az Északi Járműjavítóból a mozdonyok. A megszokott kéket pedig a felújított elővárosi személykocsik fényezéséhez igazított V43 1299-es dobta fel, főleg a hatvani vonalon. Nem sokkal később pedig már érkeztek a Papagájok, a főjavításon átesett V43-asok. A 2000-es Szilik meglehetősen színes fényezése után a következő lépés a Cirmosok fényezése volt, majd nem sokkal később a MÁV-TRAKCIÓ visszatért az ezres Szilik esetében a sötétszürke főkeretről a világosabbra; ráadásul a pályaszám körüli fekete mező is eltűnt és a gépek elején lévő sárga mező kicsit világosabb sárga lett. A legújabb újítás pedig „posta-Bhv-khoz” igazított fényezés, „komfortnövelő” „fecskésítés” nyomán kialakult új festési terv.

Le sem tagadhatná a V43 1060-as, hogy a „vad” '90-es években járunk. A világosszürke főkerettel rendelkező gép mellgerendáját a személyzet a járműszekrénnyel azonos kék árnyalatra fényezte egyfajta díszítésként. Érdemes megfigyelni a pályaszám elhelyezkedését is: a fekete mezőben aszimmetrikusan helyezkedik el az eredetileg fehér Helvetica-karaktersor. A sorozatjelzés előtt a rendszerváltásig fehér mezőben egy ötágú vörös csillag jelezte a vasút szocialisa mivoltát.
A mozdony mögött két 20-05-ös sorozatú Bx-kocsi látszik – az MD-motorvonatok betétkocsijai villamos vontatással főleg a pécsi vonal jellegzetességei voltak hosszú ideig. A Szili éppen a Déli pályaudvar alagútjából bújik ki 1997. május 10-én a 814-es számú gyorsvonat élén
(fotó: Csanádi Sándor)

A szegedi Szilik hosszú ideig igazi egyéniségek voltak és többek között kitűnő esztétikai állapotukkal és egyedi díszítéseivel tűntek ki a sorból. 1997. augusztus 13-án a V43 1228-as még világosszürke főkerettel és egyedi festésű ablakkeretekkel várta a következő szolgálatát Kiskunfélegyházán. Érdemes megnézni a környéket is: a frissen fényezett tartálykocsik mellett jól látszik Bzmot 132-es és egy Bzx-kocsi is: ráadásul még az eredeti kivitelben, eredeti fényezéssel
(fotó: Csanádi Sándor)

A 2000-es évek elejéig jellemző arculata valami ilyesmi volt a V43-asoknak. Még nem volt kígyózásgátló és gumirugó a képeken, de itt-ott már félpantográf áramszedőket kaptak a gépek. A képen a győri illetőségű V43 1294-es várja az indulást 2002. június 15-én a Déli pályaudvaron. A gép mögött egy ma már kiveszett kocsitípus: a 20-57-es középszámú Bo kocsikat az átjáróajtó jellegzetesen kerek üvegezése miatt csak „pápaszemesként” ismerjük
(fotó: Halász Péter)

A gumirugóval és kígyózásgátlóval való felszerelés nem járt együtt más változtatásokkal. A V43 1303-as egy hatvani személyvonat élén várja az indulást a Keleti pályaudvaron 2003. november 7-én. A gép még megőrizte a régi, körbefutó esőcsatornát és a vörös MÁV feliratot a távvezérlési csatlás alatt
(fotó: Halász Péter)

A legújabb festési változata az ezres sorozatnak a világosszürke főkeret és a tisztán sárga mező a gép orrán. A pályaszám már nem fekete mezőbe került, hanem a sárga felületre és nem fekete vagy fehér, hanem kék számokkal írták fel a 431 119-esre az azonosítót. A gép oldaláról, a középső géptérablak mellől is eltűnt a pályaszám, a hozzánk közelebb eső vezetőállás mellett, a főkereten láthatjuk a mozdony 12 jegyű pályaszámát. Az egykori V43 1119-es 2013. január 1-jén járt a Keleti pályaudvaron
(fotó: Halász Péter)

A V43 1000-esek között különleges volt a V43 1299-es. A „Patkányszili” az 1998-1999 során felújított Bhv-khoz igazodó fényezést kapott. A szürke Bhv-k Hatvan térségében közlekedtek és hagyományos ingavonatként jártak: BDt 300-as vezérlőkocsikkal és ezres Szilikkel. Az elővárosi színterv megalkotásához szükséges kísérlet volt a V43 1299-es átfestése, amelyet 1998-tól viselt egészen „papagájosításáig”, 2004-ig. Azóta V43 2299, illetve 2011-től 432 299-es számon rója a síneket. Csanádi Sándor felvétele Budapest-Ferencvárosban 2002. február 28-án készült a jellegzetes mozdonyról

Egy ritka felvétel: a V43 1299-es és szürke Bhv-kból álló vonata Rákospalota-Újpesten is megfordult. Csanádi Sándor képe 1999. február 23-án készült, amikor még egészen új és feltűnő volt a szürke V43-as megjelenése

Az újabb felújított, elővárosi forgalmú kocsik, a „posta-Bhv-k” forgalomba állítása előtt már próbálkoztak a korszerűbb távvezérlési rendszerrel: ekkor születtek meg a szögletes 400-as BDt-k. A vezérlőkocsik a V43 2000-es sorozatú mozdonyokat tudták távvezérelni. A korszerűsített „Papagájok” fényezése kapcsán számos ötlet született, ezeket az Északi Járműjavítóban a V43 1332-esen próbálták ki. Sajnos Csanádi Sándor 1997. március 6-án készült képei fekete-fehérek, de így is látszik a gépen a véglegesedő Papagáj-színterv

A végeredmény pedig így fest. A képen a V43 2281-es várja az indulást Lőkösházán 2003. augusztus 20-án délután. A gép a Bukarest felől a Pannonia nemzetközi gyorssal érkezett krakkói vonatrészt viszi tovább. Ez a vonat az egykor volt Karpaty nemzetközi gyors maradéka volt és Budapestet nem érintette: Szolnoktól Jászberény és Hatvan érintésével jutott el Miskolcra, az országot pedig Hidasnémetinél hagyta el észak felé
(fotó: Halász Péter)

A Papagájok hosszú ideje főleg az elővárosi ingavonatokat színesítik. A MÁV-START 2014 nyarán határozta el magát, hogy a gépeket az immáron egységesen kék-vörös kocsikhoz igazodó fényezéssel látja el, így a következő évek során szép lassan ki fog veszni a flottából ez a színterv is. Halász Péter felvétele 2014. július 22-én készült Szolnokon

A használt német személykocsikkal ingavonatot tervezett a MÁV-START, ám a Halberstädterekkel nem jött össze – pedig a német ingavonati rendszerhez igazítva alakítottak át összesen harminc gépet 2007-2008 során. Az orron felfutó sárga mező megszakításai miatt kapta a „cirmos” becenevet ez a járműsorozat. Bár az ingavonati üzem a MÁV-csoport különféle indokai miatt nem jött össze tartósan, a Dunántúl déli felén Pécs és Dombóvár környékén dolgoznak ezek a mozdonyok is. Halász Péter felvétele 2008. május 20-án készült Balatonfenyvesen a V43 3242-esről

Az utolsó Budapestről Velencébe induló Venezia EuroNight szerelvényét is egy „cirmos” továbbította 2011. december 9-én este
(fotó: Halász Péter)


Nem mindegyik gép volt a vállalati szabványok szerint fényezve. A V43 1148-as például sötétebb kék és szürke fényezést kapott, ebben a megjelenésében várja az indulást 2002. november 9-én a Déli pályaudvaron. De nem csak ez a gép különbözött: sokan ismerik a miskolci illetőségű V43 1057-es is sokáig felhívta magára a figyelmet az erősen lilába hajló fényezésével
(fotó: Halász Péter)

A „hivatalból” eltérő fényezésű gépek csekély sorát bővítette a nyíregyházi V43 1145-ös. A gépet a magyar vasút 150. születésnapja alkalmából rendezett járműparádéra festette vissza a régihez hasonló színterv szerint a nyíregyházi fűtőház csapata. A gép az 1996-os angyalföldi parádén is felvonult, majd a megszokott nyíregyházi fordákat járta. A képen a Nyugati pályaudvaron várja az indulását 1997. június 28-án
(fotó: Csanádi Sándor)

A legismertebb felvételek a V43 1145-ösről Angyalföldön készültek. A gép egy Dácsia segítségével és két dunakeszi IC-kocsi társaságában vonult fel a magyar vasút 150. születésnapja alkalmából rendezett parádén. A három napos monstre járműbemutatót aligha ismétli meg bárki is, pedig példátlan tömegeket vonzana ma is az esemény. Az 1996. július 13-án készült képen a gépet még a korhű vörös csillag is díszítette, amelyet a közforgalomban szárnyaskerékre cseréltek a nyíregyházi vezérek. Érdemes megjegyezni, hogy a sorozat 30. évfordulójára is kapott speciális fényezést, ami átmenet volt az akkori és a korábbi színterv szerint. Egy rossz minőségű, ám ritka fotón látható is ez a fényezés
(fotó: Csanádi Sándor)

A gép bár a nyíregyháziak parádéslova volt, sokat dolgozott. Ezen az 1999. augusztus 22-én készült képen pedig jól látszik az előbb említett szárnyaskerék is. A gép a Nyugati pályaudvaron várja a szabad jelzést
(fotó: Csanádi Sándor)

Fotótechnikailag nem a legelőnyösebb talán ez a 2000. február 29-én készült felvétel, ám mindenképpen csemege: a V43 1145-ös és a V43 1299-es találkozását örökítette meg Csanádi Sándor a ferencvárosi fűtőház mellett: a nyíregyházi gép éppen a rendezőből jár ki tehervonata élén, míg a hatvani mozdony várja a következő bevetést. A gép 2003-ig szolgált aktívan, majd leállították, járműjavítóba került és 2005-ben már a szabvány szerinti fényezéssel állt ismét forgalomba a V43 1145-ös

2003 és 2010 között nem volt olyan mozdony, amelyik emlékeztetett volna a régi fényezésre. A 2010-es vasutasnap alkalmából viszont a sorozat első példányát, a még az NSZK-ban gyártott V43 1001-est fényezték át Szolnokon az eredeti színterv szerinti festésűre. A gép elsősorban a napi forgalomban vesz részt, de időről időre felbukkan a MÁV Nosztalgia Kft. vonatainak élén is. A képen 2010. augusztus 23-án fordul be a Keleti pályaudvarra egy miskolci gyorsvonattal a gép az azóta elbontott Százlábú híd alatt
(fotó: Halász Péter)

A GYSEV ennél mértéktartóbb volt: az eredeti MÁV-os fényezésű gépek a hamar megkapták a sárga GYSEV-csíkot és logót; majd az 1990-es évek közepétől megjelentek a zöld-sárga mozdonyok. Akkoriban, Berényi János elnök-vezérigazgatósága idején alakult ki a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút imázsa és vált „repcevasúttá” – ám az utolsó kék-sárga Szili csak a 2000-es évek első felében tűnt el a vasúttársaság flottájából.

A GYSEV V43-asai kezdetben a MÁV-os fényezésben közlekedtek. A V43 320-as egészen sokáig viselte ezt a festést: 1992. június 25-én még a MÁV-os színekben, de GYSEV-mozdonyként pihet meg egyetlen Bh-ból álló szerelvénye élén Wulkaprodersdorfban. A gépek 1988. június 27-étől járhatnak Burgenlandban is, ekkor vették fel Sopron és Ebenfurth között a 25 kV 50 Hz-el villamosított vasúti pályán a forgalmat. Érdekesség: a GYSEV gépein nem volt vörös csillag, a helyén a GYSEV felirat volt látható. Alighanem az osztrákok nem igazán örültek volna a „vasút szocialista jellegének kihangsúlyozását” célzó grafikai elemnek
(fotó: Rudolf Komarek, Csanádi Sándor gyűjteményéből)

A GYSEV gépeinek nagy része azonban hamar megkapta a jellegzetes sárga csíkot és a paralelogrammába foglalt pályaszámot és GYSEV-logót. Az 1990-es évek közepétől a kék alapszínt folyamatosan cserélték zöldre, így a kék GYSEV-Szilik meglehetősen kopottas gúnyában szolgáltak már ekkoriban is. 1997. június 29-én a V43 323-as érkezik tehervonata élén a győri rendezőbe, ahol Csanádi Sándor örökítette meg a gépet

Az átmeneti időszak jó sokáig tartott a GYSEV-nél. Így adódhatott, hogy Csanádi Sándor Kapuvár állomáson a kék fényezésben pompázó V43 325-ös és a már zöld-sárga V43 320-as találkozását örökíthette meg. A kék mozdony és a mögötte látható kék-sárga Bh ma már igazi csemege a vasút iránt érdeklődők számára. Nem mellesleg a 991-es számú gyorsvonat szerelvényét továbbította a V43 325-ös. A V43 320-as pedig a Budapestről Zürichbe tartó 434-es számú Zürichsee EuroNight élén robog át az állomáson – a nemzetközi járat különlegessége volt, hogy a megszokott hegyeshalmi határátlépés helyett Sopronnál lépte át az osztrák-magyar határt és rendszerint a V43-asok egészen Ebenfurthig vitték a szerelvényt. A kép 1996. május 22-én készült

A GYSEV zöld-sárga V43-asainak fényezés az alkalmazott színeken kívül nem sokban különbözött a kék-sárga fényezéstől, ám apró eltérések vannak. Egyrészt a GYSEV-logó és az oldalsó pályaszám nem fekete, hanem kék betűkből áll és a mozdony orrán a pályaszám nem került már fekete mezőbe, hanem a sárga alapra kerültek fel a kék, félkövér Helvetica-karakterek. A V43 328-asról készült felvételt Halász Péter készítette Sopronban 2006. január 15-én

A GYSEV legújabb arculatváltásának eredményeképpen a korábbi ROeEE rövidítést a Raaberbahn szöveg, a vasúttársaság közkeletű osztrák neve került. Ezen kívül a három részre osztott sárga csík is egyrészessé vált a Szilik oldalán, illetve ezek a szövegek felkerültek a gépek oldalára is. A korábbi félkövér kék Helvetica-betűk helyett a gépek orrán normál vastagságú zöld Helvetica-betűk kerültek fel a mozdonyokra. Érdekesség, hogy a GYSEV-nél a sorozatszám 430-as lett, nem pedig 431-es, mint a MÁV-nál. Halász Péter felvétele Sopronban készült 2014. november 15-én a V43 325-ösről – vele fentebb találkoztunk már Kapuváron, igaz, akkor még kék volt

Ehelyüt érdemes olvasóink figyelmébe ajánlani blogtársunk, a Hova megy ez a vonat? valóban színes, többrészes soroaztát összeállítását a vasúti járművek színtervei kapcsán. Érdemes kattintani!

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.