2015. 05. 15.

Villamos az árkádok alatt

Igen látványos és sajnos komoly kimenetelű baleset történt Münchenben május 15-én délelőtt. A 27-es vonalon közlekedő egyik szerelvény kisiklott és a jármű egy közeli ház árkádjai alatt állt meg, a pályára részben merőlegesen, miután egy kisteherautóval ütközött.



A 27-es villamos vonalán közlekedik 2170-es pályaszámú R2.2-es sorozatú villamos 11 óra 20 perc körül Maxvorstadtban, a Pinakotheken megálló közelében összeütközött egy fehér Renault kisteherautóval és a kisiklás után a pályára merőlegesen befordulva állt meg az egyik ház aljában. Az esetről beszámoló Süddeutsche Zeitung hozzátette: a villamosvezetőnek esélye sem volt megállítani az elszabaduló villamost vagy a hirtelen elé beforduló autó előtt megállni. A ház egyik lakója, a 80 esztendős Michael Bumm éppen a kávéját fogyasztotta, amikor egy hatalmas puffanást, robbanást hallott és amikor a teraszra kilépett, megdöbbenve tapasztalta, hogy a villamos a ház földszintén állt meg – idézi a lap a szemtanút.

Ezzel a furgonnal ütközött a villamos

Az ütközés komoly erővel történhetett, a villamos a pályára merőlegesen fordult ki

A baleset idején a villamos nem volt teljesen tele, ám két utas könnyebben megsérült a balesetben. Viszont a mentés meglehetősen csiklandós, a ház sérüléseit statikusok vizsgálták és miután megadták az engedélyt a villamos eltávolítására, a szerelvényt centiről centire vontatták vissza a vágányokra. A mentéssel késő délutánra végeztek a szakemberek. A baleset okait a rendőrség vizsgálja, de egyelőre nem tudni, hogy ki hagyta figyelmen kívül az elsőbbségi szabályokat, illetve a Barerstraße és a Gabelsbergerstraße kereszteződésénél ki nem vette figyelembe a jelzőlámpa piros jelzését. Mindenesetre a környékbeli pékségek, kávézók örültek: a bámészkodók komoly forgalmat generáltak számukra.

(fotók: Süddeutsche Zeitung)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.