2015. 06. 24.

Újabb TRAXX-okat vesz az NS

Tizennyolc újabb mozdonyt rendelt a holland vasút a Bombardiertől. Az újabb TRAXX-rendelésnek köszönhetően tovább korszerűsödhet a németalföldi vasút gördülőállománya, amellyel a távolsági forgalom igényeit szolgálják ki.


Tizennyolc mozdonyt rendelt az NS a Bombardiertől. A mostani megrendelés a még 2013-ban kötött szerződésben rögzített opció, amellyel a már leszállított 19 mozdony mellé rendelhetett újat a holland vasút. Az NS tervei szerint a mozdonyokat a jelenlegi ingaüzem leváltására használják majd Amszterdam és Rotterdam, illetve Eindhoven és Hága között, ahol most a modernizált ICRm-kocsikkal járnak a TRAXX-ok. A jövőben a tervek szerint szendvicsben járnak majd a vonatok, elől és hátul is egy-egy dolgozó géppel, ezzel gyorsítva a vonatok közlekedését. A tervek szerint a brüsszeli járatok továbbra is egy mozdonnyal közlekednek.
Emlékezetes: az NS a csúfosan elbukott holland-belga Fyra-projekt után döntött arról, hogy megmaradnak a személykocsis vonatoknál, az átmenetinek szánt kocsikhoz pedig mozdonyokat rendelt a vasúttársaság. A választás a TRAXX-mozdonyok több áramrendszerű változatára esett, az F140MS2-es típus képviselői azonban 140 helyett akár 160 km/h-val is roboghatnak.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.