2015. 06. 09.

Biciklivel a Westbahnon

Újabb viszonylatokban kínálja az ÖBB a kerékpárszállítás lehetőségét az utasoknak. Július 11-étől Bécs és Bregenz, szeptember 6-ától pedig Bécs és Zürich között is közlekedik kerékpárszállításra is alkalmas szakasszal rendelkező Railjet-szerelvény. Az ÖBB ezzel régi adósságát törleszti, ugyanis a kerékpáros szakasszal közlekedő hagyományos IC-vonatokat kiszorító Railjet-szerelvények ebben a tekintetben visszalépést jelentettek a fedélzeti szolgáltatások tekintetében.



Újabb mérföldkőhöz érkezett a kerékpárszállítási lehetőséget fejlesztő projekt az ÖBB-nél. A Railjet-vonatok forgalomba állítása óta gondot okozott az, hogy a vonatokon nem lehet szállítani a kétkerekűeket, holott a velük kiváltott régebbi belföldi vonatokon korlátozott mértékben ugyan, de szinte mindig volt kerékpáros utazási lehetőség is. Az ÖBB-nél már jó ideje felismerték az igényt, hogy legyen ilyen szolgáltatás a Railjet-vonatokon, de az osztrák szerelvények tekintetében 2015-ig kellett várni arra, hogy megvalósulhasson. Tavasz óta már a Railjeteken is magunkkal vihetjük a kétkerekűnket a Südbahn felé tartó egyes Railjeteken, most pedig a Westbahnon terjesztik ki ezt a szolgáltatást.
A kerékpárszállítási lehetőségeket két lépcsőben nyitják meg az utasok előtt a Westbahnon: július 11-étől a bregenzi, szeptember 6-ától pedig a zürichi járatokon is lehetséges lesz a kerékpárszállítás, így az IC-, EC- és EN-vonatok mellett a nappali járatok java részén is lehetőség lesz majd a bicikliszállításra. Az ÖBB felhívta arra a figyelmet, hogy amíg a regionális járatokon nem kell, addig a Railjet-vonatok esetében kötelező a kerékpárhely foglalása.
Az ÖBB közlése szerint az alábbi vonatokon vezetik be a kerékpárszállítást:
Július 11-étől:
  • RJ 560 (Wien–Bregenz)
  • RJ 562 (Wien–Bregenz)
  • RJ 569 (Bregenz–Wien)
  • RJ 567 (Bregenz–Wien)
Szeptember 6-ától (június 7-étől foglalható):
  • RJ 160 (Wien–Zürich)
  • RJ 361 (Wien–Zürich)
Szeptember 25-étől (június 26-ától foglalható):
  • RJ 564 (Wien–Innsbruck)
  • RJ 663 (Innsbruck–Wien)
  • RJ 860 (Wien–Innsbruck)
  • RJ 869 (Innsbruck–Wien)
  • RJ 42 (Wien–Salzburg)
  • RJ 661 (Bregenz–Wien)
  • RJ 761 (Salzburg–Wien)
Az ÖBB szerint naponta összesen 72 kerékpárhellyel több áll majd az utasok rendelkezésére Bécs és Bregenz között a teljeskörű bevezetéstől. A részletekről és a kerékpárhellyel rendelkező vonatokról minden információ elérhető az oebb.at/fahrrad címen.

Fontos megjegyezni, hogy a listában láthatók olyan vonatszámok is, amelyek érinthetik Magyarországot is, ám Magyarországon belföldi forgalomban és Ausztria felé, illetve felől nemzetközi forgalomban is tilos a Railjeteken a kerékpárszállítás. Annak ellenére van ez így, hogy esetleg a vonaton már fizikailag lenne erre lehetőség. Még nincs hír arról, hogy a MÁV-START követné a trendet és az ÖBB-vel közösen Budapestet is rövidesen bevonják a Railjet-vonatokon való kerékpárszállítás lehetőségébe. Igény pedig volna rá, és jelenleg a Hortobágy EC az egyetlen közvetlen, kerékpárszállításra alkalmas járat.
A MÁV Kommunikációs Igazgatóságának közlése szerint már régóta terítéken van a kerékpárszállítás ügye a Railjet-vonatokon. Közlésük szerint, amint az ÖBB lehetőséget lát a magyarországi szolgáltatás beindítására, megkezdik az egyeztetéseket és a szabályozások kidolgozását, ám hogy ez mikor lehetséges, az a MÁV-START szerint az ÖBB-n múlik.

Újabb Werbe-Railjet is megjelent az osztrák síneken. Az ÖBB és az Osztrák Labdarúgó Szövetség, az ÖFB együttműködésének eredményeként kapott új ruhát a 25-ös szerelvény. A vonatot az osztrákok labdarúgó-EB-n való szereplése, illetve a selejtezőkben való megjelenés okán fóliázták le.. Az első EB-selejtezőre július 14-én kerül majd sor, ám előtte két nappal a Hauptbahnhofon különféle focis programokkal várnak mindenkit. A június 14-én az oroszok ellen Moszkvában pályára lépő osztrák válogatott mérkőzését pedig a pályaudvar előtti téren kivetítőn követhetik az érdeklődők. A Werbe-Railjet útja a szokásos módon, az ÖBB Lokfinderben is követhető.
Az osztrák válogatott a 25-ös garnitúra előtt. A vezetőállásban pedig az ÖBB két reklámarca, Ciro de Luca és Christoph Fälbl humoristák
(fotó: Andreas Scheiblecker / ÖBB)

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.