2015. 06. 03.

Vezető nélküli metrót épít Bécs

Nyugat-Európában nem ismeretlenek a vezető nélküli városi vasutak. Most eggyel több helyszínen járnak majd járművezető nélkül a metrószerelvények: Bécs is ehhez a klubhoz tartozik majd 2023-tól.






Várhatóan 2023-ban helyezik forgalomba Bécsben az U5-ös metró első szakaszát. A Wiener Linien mert nagyot álmodni: itt vezető nélkül járnak majd a vonatok. Igaz, most sincs túl sok dolga a járművezetőnek, jellemzően csak az indítási parancs kiadására van szükség, illetve az utascserét kell felügyelnie a „rendes” metróvonalakon, azaz az U1-estől az U4-esig számozott vonalak esetében. Minden mást optimális esetben intéz a biztosítóberendezés, a vonatok ugyanis a német nyelvterület nagysebességű (160 km/h vagy afeletti tempójú) vonalain alkalmazott folyamatos vonatbefolyásoló rendszer adaptált változatával működnek és ez a rendszer képes a teljesen automatikus üzemre is.
Ezt egyébként gyakorolja is a Wiener Linien: járműszemélyzet nélkül, csak az indítási parancs kiadásával fordulnak a metrók a legtöbb esetben az U4-es déli végén, Hütteldorfban és több másik állomáson is lehetőség van erre, ha gyorsan kell „pörgetni” a vonatokat.

Több metróállomáson már most is automatikusan fordulnak a vonatok, ezt legjobban Hüteldorfban, az U4-es végállomásán figyelhetjük meg. Jön a teljesen automatizált üzem is hamarosan...

A Wiener Linien hamarosan kiírja a közbeszerzést az új metrószerelvényekre, amelyeket nem csak itt, hanem az U2-es vonalon is használnak: ez utóbbi vonal a Rathaustól egészen a Matzleinsdorfer Platzig vezet majd, feltárva a belváros eddig metróval el nem látott részeit. A Wiener Linien közlése szerint a vonatok forgalomba állításával 2029-ig végleg el tudják búcsúztatni a még forgalomban lévő „Silberpfeilek” utolsó darabjait is. Az első új generációs szerelvény várhatóan 2018-2019 során érkezhet meg Bécsbe, míg az összes vonatot tíz évvel később, 2029-ben veszi állományba a bécsi közlekedési cég.

Az U2-es és az U5-ös vonalakon járnak majd az új bécsi metrószerelvények, utóbbin vezető nélküli üzemben
(grafika: Gerald Kovacic / Wiener Linien)

A Wiener Linien most közölte: teljesen automatikus rendszer épül majd az U5-ös vonalon, ami azt jelenti, hogy a mostani járművezető sem teljesít majd szolgálatot a szerelvényeken. A társaság elképzelései szerint az új metróvonalon (amely annyira nem lesz új, hiszen csak az Elterleinplatz és a Rathaus között épül új szakasz, míg a Karlsplatzig a mai U2-es vonalát használják a vonatok) a budapesti M4-es metróval ellentétben – fokozandó az utasok és a metróüzem biztonságát – peronajtók is épülnek majd. Ezzel a közlekedési társaság szerint rövid követési időket és biztonságos közlekedést tudnak biztosítani.

Az „Ezüstnyilak” bizony már benne járnak a korban, ideje gondoskodni a cseréjükről. Az U2-esen és az U5-ösön vehetik át a helyüket az első új generációs vonatok

A „megspórolt” embereket elsősorban a Wiener Linien elsősorban az állomásokon és a vonatokon alkalmazza majd, itt növelik az információs és a biztonsági személyzet létszámát. A vonatok tehát nem maradnak majd teljesen szakavatott személyzet nélkül, minden vonaton lesz majd alkalmazott a közlekedési cég részéről, aki azonban csak utaskísérőként működik majd közre.

Az U sorozat után a v/V vonatok cseréjére is lassan gondolnia kell a Wiener Liniennek – a prototípus vonatok 2015-ben elmúltak 15 évesek!
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.