2015. 07. 03.

Klímaváltozás a DB-nél

Németországban július elején komoly hőhullám tombol. Napközben tartósan 30 fok felett van a hőmérséklet és ezt nem nagyon bírják már a vonatok klímaberendezései sem, sok mondja fel a szolgálatot.


Július első napjaiban komoly hőhullám tombolt Németországban és úgy tűnik az előrejelzésekből, hogy nem változik ez a következő néhány napban sem. A meleget azonban már nehezen bírják a vasúti szerelvények klímaberendezései, emiatt viszont komoly változásokra kell számítani az utasoknak.
Az előírások szerint az üzemképtelen klímaberendezéssel közlekedő kocsikat vagy vonatrészeket nem vehetik igénybe az utasok, hiszen általában ezek ablakai nem nyithatók, így a megfelelő levegőcserét sem tudják biztosítani. Rossz esetben ez akár egy-egy komplett ICE-szerelvényt is jelenthet, ami a távolsági forgalomban komoly érvágást jelen az amúgy is járműhiánnyal küzdő DB Fernverkehrnek.
Jobban járnak azok az utasok persze, akiknek a vonatán csak egy-egy kocsit zárnak le a klímaberendezés hibája miatt. Ám az elmúlt napok során több tucat esetben az InterCity-vonatokon is tapasztalták a klímák problémáit, elsősorban a Berlin és Amszterdam között közlekedő járatokon. A DB AG megerősítette ennek tényét és jelezték: a klímaberendezések ellenőrzését megerősítik, ám ennek ellenére előfordulhat, hogy a berendezések a hosszú utak után nem kielégítően működnek, ekkor másik kocsiba vagy extrém esetben másik vonatra irányítják át az utasokat.

Nem bírják a klímaberendezések a meleget a német vasútnál, több vonatot kell emiatt lemondani, de legalábbis egyes kocsikat lezárni...
(fotók: Halász Péter)

Ám nem csak a távolsági forgalomban vannak gondok: Düsseldorf térségében az elmúlt napok során öt regionális és három távolsági vonatot kellett lemondani a klímaberendezés hibája miatt. Az utasokat tartalék vonatokkal szállították el. Az erősen terhelt, sok ingázót szállító RE1-es vonalon Düsseldorf és Duisburg között voltak gondok, itt sok utasnak kellett elhagyni a vonatot és más módon eljutni céljához.
Ám a melegben nem csak a légkondik dobják fel a bakancsot: a hőtágulás miatt sokszor a kitérők átállítása is gondokat okoz, sok helyen emiatt kell időlegesen korlátozni a forgalmat.
Az eddigi legnagyobb német „hőfrász” 2010 nyarán volt: ekkor csak júliusban mintegy félszáz vonatot kellett lemondani, egy ICE-n több iskolás is rosszul látt a hőségben. Akkor 27 ezer utasnak összesen mintegy 4 millió eurónyi kártérítést kellett fizetnie a DB-nek.
A nagy meleg a városi közlekedést sem kíméli. A BVG azt kéri az utasoktól, hogy a klímás buszok ablakait ne nyissák ki a hőségben: az így beáramló huzat és meleg nem hatékony hűtés. Ehelyett inkább csukják be az ablakokat, mert a klímaberendezés csak így működhet hatékonyan. Mivel a buszok átlagosan 300-400 méterenként amúgy is ajtót nyitnak és beömlik a meleg a kocsiba, a klímaberendezések csak csukott ablakok mellett bírnak úgy ahogy elviselhető hőmérsékletet előállítani a kocsi belsejében. A berlini S-Bahnnal utazóknak azonban nem sok esélyük maradt a hűsölésre: a 481/482-es motorvonatok amúgy is rosszul szellőznek, de egyik típus sem rendelkezik klímával. Ilyen vonatok legkorábban 2019-2020 körül jelenhetnek meg Berlinben.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.