2015. 07. 31.

Még drágább az S-Bahn

Éves szinten mintegy százmillió euróval kerülne többe a berlini gyorsvasút a megrendelő két tartománynak az eddigi tenderek csúszása miatt. Az új közszolgáltatási szerződés és az új járművek is csak a következő évtized közepe táján jelenhetnek meg, addig viszont a régi kocsikkal kell dolgozni, amiket nem árt felújítani sem.


Éves szinten 250-ről 350 millió euróra növelné a megrendelőktől kapott összeget a berlini S-Bahn operátora. A DB AG-hoz tartozó S-Bahn Berlin GmbH ugyanis 2022-2023-ig a mai járművek üzemeltetésével kell számoljon, emiatt pedig – elsősorban a 480-as és a 485-ös sorozatú motorvonatokat – időszerű főjavításra küldeni.
Ám ez a feladat sem olcsó: a korábbi számítások még összesen mintegy 100 millió eurós költségről szóltak a két öregnek tekinthető motorvonat-sorozat esetében, az újabb becslések viszont már most 140 millió eurós költségvetést említenek, ami miatt szükségesnek látja az operátor a költségvetési támogatások növelését.

A 485-ösök (balra) felújítása esedékes és a korábbi becsléseknél jóval többe kerül a projekt az üzemeltetőnek
(fotó: Halász Péter)

A növelt összeget az új közszolgáltatási szerződésekben is konzerválnák, itt az új járművek beszerzésének igénye növeli meg a DB szerint a költségeket. Ráadásul ahogy az üzemeltetési tender esetében, úgy a járműbeszerzésben sem várható érdemi verseny, a Bombardier ugyanis kiszállt a tenderből.
Mindeközben azonban csak 2014-re és 2015-re mintegy 11,5 millió eurót nem fizet ki a megrendelő a berlini gyorsvasútnak, mivel az a GdL munkabeszüntetései miatt ennyivel kevesebb közszolgáltatást végzett el, így az el nem végzett feladatokért nem jár hozzájárulás a város részéről.
A költségvetési hozzájárulás kapcsán már korábban jelezte a DB AG, hogy akár járatritkításokra is sor kerülhet, ám egyelőre erről nincs szó és továbbra is zajlanak a tárgyalások a megrendelőkkel.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.